Bizonyára már sokan láttuk ezt a filmet és abban is biztos vagyok, hogy sokan vagyunk  akik többször is nekifutottak, hogy megkíséreljük teljesen dekódolni a Coen tesók immáron oszkárokkal bearanyozott remekművét.

Mindig könnyes szemekkel gondolok szépemlékű filmklubunk dicső korszakára, amikor baráti körünk rotációban járt keddenként egymáshoz filmet nézni. Mindig a házigazda választott és elfogultság nélkül állíthatom pazar matinékat rendeztünk.

Egyik alkalommal a Ethan és Joel Coen Véresen egyszerűje (1984!) került terítékre és én magam részéről ledobtam a láncot annyira tetszett. Az akkor éppen gyengébb korszakukat élő alkotók (Kegyetlen bánásmód, Betörő az albérlőm) legelső filmje egy éjfekete, csavaros történetet tár elénk egy vérgőzös szerelmi háromszögről valahol a mexikói határvidéken. Meglepően durva és lenyűgözően sajátos debütálás volt már korán felismerhető szebbnél-szebb Coen ujjlenyomatokkal. Hogy jön ez ide?

Az alapvetően komikus filmekre specializálódó rendező páros később is merészen vándorolt a zsánerek között (A halál keresztútján, Az ember aki ott sem volt) de mégis számomra a Nem vénnek való vidék univerzuma a Véresen egyszerű-höz húz leginkább,bár itt kétségtelenül fajsúlyosabb alkotásról van szó.

Olyannyira súlyos alkotásról, hogy aki nem vigyáz az könnyen elcsaphatja vele a gyomrát, mint történt az egyik kedves ismerősömmel aki megtekintés után félóráig szarozta a filmet és mivel a srác igazi ellenpólusom mozis téren, éreztem: Ez csak nagy mozi lehet! Biztos ismeritek a típust.

A Nem vénnek való vidék azonban tényleg az a film ami képes teljesen megosztani közönségét, történetvezetése és ritmikája könnyen kibillentheti az ajánló alapján joggal véres roadmovie-ra ácsingózó mozinézőt.

A halálszagú fejvadász Chigurh és az oldschool erkölcsű Bell seriff elfoglalja helyét a morális mérleghinta két kakasülőjén és a korunk emberéből kiábrándult, nihilista szerző fájdalmas üzenetei szállingózni kezdenek felénk. A kérlelhetetlen sorsszerűség, a minden szépet és jót nélkülöző földi lét víziója talán egy filmben nem volt ilyen húsbavágóan tisztán és brutálisan ábrázolva.

Coen-ék pályájának csúcsműve rétegesen felvértezett alkotás melynek képei véglegesen beivódnak az agykéregbe és időről időre muszáj újranézni őket.

Jones és Brolin életük legnagyobb alakítását nyújtják, minden rezdülésük vastapsot érdemel, de Javier Bardem zseniális teljesítményére még akkor is emlékezni fogunk, amikor unokáink siserehada köröz majd a lábunk körül.

Trailer

Kapcsolódó linkek:

No Country for Old Man @ Port.hu

No Country for Old Man @ Imdb.com

No Country For Old Men - The Official DVD and Blu-ray Hi-Def Website

Black Crowes - Warpaint (2008)
 

Vannak olyan zenekarok, akiknek elsőre sikerül magasra tenni a mércét…meg is ugorják, de aztán utóbb, egy istennek nem megy újra, de azért imádjuk őket. Na ilyen a Black Crowes is.

Hard to Handle...Odatesz...

Még csak 2000-et írunk, eltelt 10 év. A zenekar 6. stúdió albuma (Lions) a töretlen népszerűség mellett a csúfosan megbukik. Még csak 2007-et írunk. A Robinson testvérek félre teszik személyes ellentéteiket és 7 év elteltével újra stúdióba vonulnak, hogy aztán összehozzanak egy albumot ami olyan, mintha soha abba nem hagyták volna.

Még csak 2008-at írunk. Piacon az első kislemez. A „Goodbye Daughters of the Revolution” amely újra az 1990-es felütést hirdeti. Igazi fülbemászó old-school boogie, amire érdemes odafigyelni.

Még csak februárt írunk, de én már hétről hétre szűrök a neten…míg végül néhány napja kint az új anyag. Épp negyedszer hallgatom (csak félve írom le: ki kéne írni cd-re is) és Chris Robinson még mindig magával ragadó. A Black Crowes legizgalmasabb éveit juttata eszembe a Movin’ on Down the Line.

Ömlik a blues (Walk Believer Walk), a country (Locust Street, There is gold…) és a gospel alapú God’s Got It…Olyan mintha mindent egyszerre szeretnének megmutatni…

Amolyan hahó itt vagyunk…”élünk és mi is odabaszunk ám” módon.

Tudjuk fiúk!

2008-at írunk. A szövegek az elmúlt évek személyes borúját idézik, panaszos szivárognak az emlékképek odalentről a mélyből…a sötétség bugyraiból…csak semmi vidámság. Nincs minek örülni…Na jó, ez így kicsit sarkos…néha azért feldereng egy simogatóan érzéki szerelmi vallomást.(Evergreen)

Még csak 2008-at írunk és a Robinson fivérek újra erejük teljében megmutatták, hogy kell ezt csinálni. A lemez talán nem 5-ös, de egy 4-est bizton kiérdemel. Tényleg odabasz…Remélem nem kell megint 7 évet várni…

Goodbye Daughters...

Végül a nagy tanulság a Rolling Stone magazinból:

Nick Cave and the Bad Seeds---Dig, Lazarus, Dig!!!

Nincs mese, térdre mindenki!!!

A varázsló ismét feldobta a csontjait és legújabb vízióját 11 hibátlan dal formájában szórja elénk.

A rajongók ismét ujjongva járhatják tomboló örömtáncaikat, az 50 éves Nick Cave és hűséges fegyverhordozói felejthetetlen misét celebrálnak. A tavalyi Grinderman kaland karcos hangulatában íródott lemez nélkülözi a bárzongorás himnuszokat, a tekintélyes bajszot eresztő mester szuggesztív vehemenciája, elsöprő energiái úgy áradnak szét mintha a 80-as évek egykori fiatal géniuszát hallanánk.

Minden további keresgélés hasztalan, az élet fája Nick Cave kertjében ontja terméseit. A bibliai ihletettségű album már az elején grabancon ragad a punkosan zakatoló címadó dallal, ahol Nick Cave Iggy Poppal bulizik, és testes vörösbor helyett füstös whiskey-t tölthetünk poharunkba.  Zongora helyett mindenütt gitár szól, legtöbbször durván széttorzítva (Todays Lesson, Lie Down Here), pihenőt csak ritkán tartunk.

Dig, Lazarus, Dig!

A csendesebben "csordogáló" szerzemények (Midnight Man, Moonland, More News From Nowhere) is gyorsabbak a szokásos tempójuknál és a 60-as évek rock sámánjait idézik meg. Jim Morrison és Lou Reed is beköszön a buliba.

A dalokból lüktet a szerző nyughatatlan poétizmusa,az album Nick Cave teljes fegyverarzenálját felvonultatja a spirituális blues hangvételtől (Night of the Lotus Eaters) a mocskos, szétcsúszott rock hangzáson át (Albert Goes West), a fájdalmasan gyönyörű líráig (Hold on to Yourself)

A frontember feszültséggel teli hangja itt-ott már kántálásba csap át ( We Call Upon the Author), a borító éles, neonfényű igehirdető szellemisége átlengi az egész albumot. Kijár a mély meghajlás a mágus előtt, már az első hallgatás után pelus cserére kényszerültem, és még hátra van a komolyabb elmélyülés.

A lényeg, hogy május 26-án Nick Cave and the Bad Seeds hozzánk is eljön és a Pecsában osztja majd régi és új tanait szépszámú felekezetének.

*** 

Kapcsolódó linkek:

Nick Cave and the Bad Seeds @ Myspace

Kölyökként gyakran láttam a fateromat tökig csirizben, vagy technokoltól félbetépve szélért imádkozni.

Csak ha mindez sikeresnek bizonyult, csakis akkor következhetett be a fenti életkép. Manapság ez már nem életszerű, hiszen szakboltok széles választéka várja a házigyártás romantikáját megúszni akaró szülőket.

Egy ideális eregetés alapfeltételei, a tágas tér, az optimális szél, a sárkány és a gyerek.

A sárkány nélkülözhetetlen elem, viszont a többi sok sprinttel és önmagunkból kivetkőzéssel könnyen pótolható. A tereptárgyakkal tarkított tér kifejezetten izgalmas, viszont a magasfeszültségű vezeték játékba iktatása rizikós, sőt ellenjavallt. A villámlás is megéri a piros jelzést és orkán esetére mindig legyen nálunk bicska, vagy kishatárátlépő. Innentől vágóképek, mert az őrület a végtelenségig fokozható.

De! ha netán mégis lenne gyerek, akkor koncentráljunk a sikerélményre, és tartsuk szem előtt a következőket:

- Álljunk háttal a szélnek, hogy az belekaphasson a sárkányba.
- Nem árt, ha valaki tartja a sárkányt amíg letekersz pár méter zsinórt.
- Ha a szél megfelelő irányú és erősségű a segítő gyengén megdobhatja a sárkányt.
- Amennyiben a sárkány emelkedik, bátran ereszthetünk neki zsinórt, addig amíg a zsinór feszes
marad..

Úgyhogy irány a természet, vidéki nagyszülők, Margitsziget...

De stílusosabb egy falusi-turizmussal egybekötött, wellnness-hétvégén elköltött ötfogásos ebéd záróakkordjaként, szigorúan a harmadik Unicum után.

Ja, és legyünk optimisták, az a háromszáz méter damil elfér a farzsebbe'...

Szerelem a kolera idején

r: Mike Newell

sz: Javier Bardem, Giovanna Mezzogiorno, Benjamin Bratt

Marquez legjobb regényéből Mike Newell-nek (Négy esküvő és egy temetés, Donnie Brasco) sikerült megrendeznie eddigi legrosszabb filmjét.

Sajnos ez a helyzet. Az alapanyag persze bitang nehéz, a világirodalom egyik legszebb szerelmi történetét filmre vinni igen nagy vállalás. Az egyedülálló költőiséggel megírt regényt nem szabadna szokványos ipari eljárással feldolgozni, de itt mégis ez történt.

Florentino Ariza (Javier Bardem) és Fermina Daza (Giovanna Mezzogiorno) ifjúkori szerelmét szétválasztja a jó öreg társadalmi ranglétra, na és egy ígéretes fiatal orvos (Ben Bratt), aki egy szempillantás alatt rágerjed a szépséges kishölgyre és a biztos jövőre szavazó apukával lezsírozza a lányka kezét. Florentino, a csóró postai alkalmazott azonban nem könnyen felejti el élete szerelmét, bár a két főhős távolra sodródik egymástól, életútjuk újra meg újra keresztezi egymást. Fermina hű társként éli a gazdag értelmiségiek életét, miközben Florentino -szexuális tanulmányok során- erotomán lénnyé fejlődik, aki minden kapcsolatában a boldogságot, elveszett szerelmét kutatja.

Az 50 éven át tartó mágikus szerelmi történetet a rendező sajnos egy középszerű kosztümös darabbá silányítja, melyet még Javier Bardem is alig tud elvinni a hátán.

A regényidő, a karakterek fejlődése, a korrajz egytől-egyig komoly buktatóknak bizonyultak az alkotók számára, és a filmben csak itt-ott csillannak meg az eredeti regény erényei.

A marquez-i misztikus atmoszférát, a fülledt dél-amerikai századvég hangulatát úgy tűnik lehetetlen adaptálni. Legalább is Newell-nek az.

A gyönyörűen fényképezett, színpompás képek és a remek kosztümök persze megteremtik a kötelező hátteret, de a szokványos filmes eszközök itt most kevésnek bizonyulnak. Az idő múlását bemutatni hivatott, a szereplők arcát mikroszkopikusan elemző közeli felvételek pedig annyira tolakodóak, hogy egy idő után már fejből eligazodunk Bardem szőrtüszői és barázdái között.

Egyébként a főszereplő színészi teljesítményét a többiek csak néhány körrel lemaradva próbálják követni, így is kevés sikerrel. Mezzogiorno hűvös játéka különösen ront az összképen, inkább összeillik a szenvtelen Urbino orvossal mint a lángoló Florentino-val.

Nagy káosz uralkodik a sminkesek munkájába is. Hőseink össze-vissza öregednek, és ha már a színészek 18-tól 70-ig játsszák a karaktert illene komolyabban venni a ráncpakolást és nem a parókára meg a görnyedt járásra bízni az idő vas fogának nyomait. Ezen a téren főleg Fermina make-up mesterei teljesítenek botrányosan.

Szerinted is szar a sminkünk?

A rendező arányérzéke is csődöt mond, lényegtelen epizódokon unalmunkban szarrá gyűrjük a popcornos zacskót, az ígéretesebb bekezdések pedig pillanatok alatt lezárulnak.

A film azért erotika terén jól teljesít, az időközben hajótulajdonossá emelkedő szerelmes tenyészcsődör naplót vezet "áldozatairól", a szám a végén már 600 fölé tendál. Florentino kalandozásait bemutató pajzán humorral fűszerezett jelenetek üdítően hatnak az amúgy vontatottan terpeszkedő játékidőben.

A film a végkifejletre azért magára talál, néhány fontos epizódot sikerül hitelesen megfesteni, ám a korábban félresiklott, érdektelenné váló produkcióra már félidőben rá kell számolni így a végeredmény is erősen közepes.

Javier Bardem tökéletes alakítása miatt azért érdemes egyszer bevállalni a filmet, de a regény forgatásával jobban járunk mindannyian.

Trailer

Kedves koncertjáró barátaim!

***

Jobb helyeken már februárban csöpögtetik a 2008-as zenei fesztiválokról az előzetes információkat, foglaljuk nagyjból össze eddig mit tudunk.

Azt már igen,hogy az 5+1 naposra karcsúsodott SZIGET fesztivál elhozza nekünk az R.E.M.-et az Iron Maiden-t és a Die Arzte-t.

Más fesztiválhír itthonról még nem nagyon szivárgott ki, Sopronba áttévedhet egy-két illusztrisabb kompánia, de szerintem a VOLT hazai előadókkal is kifejezetten kellemes élményt nyújtott a korábbi években. A tavalyi siker után a Lacoste pólós Balaton Sound-ra is várható egy-két elektronikus nagyágyú.

Azért megint eszembe jut a 2007-es horvát lakótelepi kirándulásunk apropóján (Radar Festival), hogy szívesen vennénk ha itthon is elterjednének az egynapos minifesztiválok, amihez nem kell se sátor, se túlélőkés arról nem is beszélve, hogy a huzamosabb bevetéstől nem lesz az embernek akkora a mája mint egy import libáé.

Persze ettől függetlenül egy 3 napos „rock-weekend”-et egészségügyileg még be tudunk vállalni, itt az ideje hát ,hogy szétnézzünk mi az európai kínálat idén nyáron.

Ugyan korán van még a teljes programhoz, de egy-két helyszín már most komoly névsorral kecsegtet. Közelsége miatt kedvenc terepünk Ausztria.

Az elmúlt 4-5 évben kötelező gyakorlattá vált a részvétel egy-egy osztrák fesztiválon, ahol a sör 1000 forint ugyan de a profi szintre fejlesztett parkolóban fogyasztás megkímélheti pénztárcánkat. A magyar-osztrák határon fekvő Hortobágy-szerű tarackon, istentelen hangerejű rock/metal felhozatal fésüli hátra a sérót minden júniusban és idén több meghökkentő visszatérést is tartalmaz a NOVAROCK FESTIVAL menüje. Már most bizonyos, hogy Nickelsdorfban fellép a Rage Against the Machine, a Sex Pistols, az Incubus, Kid Rock, a Motorhead, valamint a Judas Priest, Chris Cornell és a Bad Religion is.

Egy héttel korábban a hagyományosan nagy sajtóvisszhangú  MTV Rock im Park/Rock am Ring fesztiválra lehet csoportosulni Nürnberg határában, ahol a 3 nap alatt komoly előadók járnak a német sör mellé. Többek közt fellép a Metallica, a RATM, Serj Tankian, a QOTSA, és a tavaly összerántott The Verve is.

Könnyedebb szórakozást ígér július közepén a St.Pölten mellett szerveződő 2 napos NUKE FESTIVAL, ahol tiszteletét teszi Lenny Kravitz, a Chemical Bros. és a Gentleman is.

Aki júniusig sem tud várni az már május végén elmehet a holland PINKPOP-ra,ahol a fentiek mindegyike szerepel karöltve a Foo Fighters-el és a Kaiser Chief-el.

Az igazi unicum azonban a belga ROCK WERCHTER 4 napos eseménysora ahova a tervek szerint idén végre mi is eljutunk! Az általában 100 EUR körül mozgó fesztiválbérletekkel ellentétben itt 170 EUR a 4 napos pass, ám az ár/érték arány kellemesen realizálódik ha pillantást vetünk a kínálatra.

A július elején megrendezésre kerülő Werchter-en fellép Neil Young, a Radiohead, Beck, az REM, Moby, a Kings of Leon, The Verve, Sigur Rós, Ben Harper, Roisin Murphy, az Editors, a Babyshambles, a Soulwax és a Band of Horses(!) is. A névsor még így sem teljes, de mindenképp étvágygerjesztő.

Déli szomszédaink is minden évben kitesznek magukért,a novi sad-i EXIT fesztiválról eddig csak jót hallottunk, Paul Weller és az áprilisban nálunk is koncertező Hives már feliratkozott a júliusi újvidéki programba.