Nick Cave and the Bad Seeds---Dig, Lazarus, Dig!!!

Nincs mese, térdre mindenki!!!

A varázsló ismét feldobta a csontjait és legújabb vízióját 11 hibátlan dal formájában szórja elénk.

A rajongók ismét ujjongva járhatják tomboló örömtáncaikat, az 50 éves Nick Cave és hűséges fegyverhordozói felejthetetlen misét celebrálnak. A tavalyi Grinderman kaland karcos hangulatában íródott lemez nélkülözi a bárzongorás himnuszokat, a tekintélyes bajszot eresztő mester szuggesztív vehemenciája, elsöprő energiái úgy áradnak szét mintha a 80-as évek egykori fiatal géniuszát hallanánk.

Minden további keresgélés hasztalan, az élet fája Nick Cave kertjében ontja terméseit. A bibliai ihletettségű album már az elején grabancon ragad a punkosan zakatoló címadó dallal, ahol Nick Cave Iggy Poppal bulizik, és testes vörösbor helyett füstös whiskey-t tölthetünk poharunkba.  Zongora helyett mindenütt gitár szól, legtöbbször durván széttorzítva (Todays Lesson, Lie Down Here), pihenőt csak ritkán tartunk.

Dig, Lazarus, Dig!

A csendesebben "csordogáló" szerzemények (Midnight Man, Moonland, More News From Nowhere) is gyorsabbak a szokásos tempójuknál és a 60-as évek rock sámánjait idézik meg. Jim Morrison és Lou Reed is beköszön a buliba.

A dalokból lüktet a szerző nyughatatlan poétizmusa,az album Nick Cave teljes fegyverarzenálját felvonultatja a spirituális blues hangvételtől (Night of the Lotus Eaters) a mocskos, szétcsúszott rock hangzáson át (Albert Goes West), a fájdalmasan gyönyörű líráig (Hold on to Yourself)

A frontember feszültséggel teli hangja itt-ott már kántálásba csap át ( We Call Upon the Author), a borító éles, neonfényű igehirdető szellemisége átlengi az egész albumot. Kijár a mély meghajlás a mágus előtt, már az első hallgatás után pelus cserére kényszerültem, és még hátra van a komolyabb elmélyülés.

A lényeg, hogy május 26-án Nick Cave and the Bad Seeds hozzánk is eljön és a Pecsában osztja majd régi és új tanait szépszámú felekezetének.

*** 

Kapcsolódó linkek:

Nick Cave and the Bad Seeds @ Myspace