HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Egyszerű mint a rántotta. Te hányból és hogyan csinálod?

2009.11.25. 21:26 toszi

Amikor Rolo kolléga útjára indította SILÓ rovatunkat az volt a vezérelv (?), hogy olyan ételekről írjunk amikkel még csak bíbelődni sem kell, hiszen fogyasztásra készek, gyorsan, vagy kimondottan egyszerűen elkészíthetők. Vegyük például a rántottát.

Emlékszem általános iskolai osztálytársamra V. Gusztira, aki azzal vált legendássá -zseniális matematika érzéke mellett- az osztálytársak körében, hogy elmondása szerint simán be tudott verni 10-12 tojásból rántottát. Na kérem! ezt én már akkor sem nagyon hittem és most is rácsodálkozom azokra akik ilyen képességekkel bírnak. Lehet persze, hogy csak azért, mert tojásevésben jómagam mindig a sor végén kullogtam. (Az ifjú kolléga mellesleg kajakozott is napi rendszerességgel, így ennek tudom be utóbb a mérhetetlen étvágyat.) Pedig enni, sokat, az nagyon tudok, de a rántotta valahogy mindig kifogott rajtam. 4 tojás a maximum.

Az alapváltozat

Elkészítésének egyszerűségével kapcsolatban szokott előkerülni az a párbeszéd amit alábbiak szerint lehet legjobban visszaadni:

-Főzni tudol?
-Hát ja! Teát meg rántottát.

Vagyis annyira szimpla mint a pofon. Végy annyi tojást amennyire fáj a fogad, törd fel őket, keverd el azokat egy edényben hogy kb. elvegyüljön a fehérje a sárgájával, amolyan habosra, sózd meg, majd némi zsiradékon vagy olajon addig süsd sűrű kavarás mellett, mígnem a folyékony anyag meg nem szilárdul. Ennyi. Alapmű.

Mivel a rántotta felturbózásának csak a képzelet és a jóizlés szab határokat az éhenkórász, kétbalkezes gyomorimádók és a kiművelt gasztronómia felfedezte magának a gazdagítani szót.

Értsd: a rántottát gazdagíthatjuk kb. akármivel.


tévés változat - angolul-

Legelterjedtebb változtai a sonkával és/vagy kolbásszal és/vagy zöldségfélékkel (paprika, paradicsom, hagyma, gomba) kevertek, de nem számít elvetemültségnek a káposztás és a krumplis változat sem. Házunk táján elengedhetetlen kelléke a reszelt sajt, melyet az utolsó utáni pillanatban a kész rántottára hintünk, hogy az lágyan nyúlós eleggyé álljon össze. Őrölt pirospaprikával meghinteni pedig kötelező.

Te hogy csinálod? Mit teszel bele?

7 komment

Címkék: rántotta toszi siló silo

JÁTÉK! Nyerj jegyet Az informátor! c. Sodebergh filmre!

2009.11.23. 09:10 rolo tomasi

Újabb mozijegyet szórunk ki az arra érdemes és szerencsés olvasónak.

Steven Sodebergh filmrendező már bizonyította,hogy képes sorsmozis kődrámázás (Traffic, Che) mellett stílusos könnyedséggel szórakoztatni(Ocean's Eleven, Mint a kámfor).
Független filmes kisdobosént már első filmjeivel (Szex, hazugság, video)
kialakította sajátos,háztáji ízvilágát és mára az álomgyár egyik- megérdemelten- ünnepelt direktorává vált.
Európai ízlésvilágát, tényfeltárós identitását azonban nem vedlette le a a nagy moziüzem kedvéért, legújabb filmjében egy igaz történetet dolgozott fel sötét komédia üzemmódban.

Az informátor! a 90-es években játszódik,a kulcsfigura egy bizonyos Mark Whitacre (Matt Damon), aki egy mezőgazdasági cég alelnökéből fordul át FBI informátorrá,hogy beavassa a szövetségieket a vállalat bűnös üzelmeibe. Matt Damon különösen megcsúfított stílusban hozza a bizonytalankodó főhőst, a mellékszerepekben olyan régen látott arcok tűnnek fel mint Clancy Brown (nagyon bírjuk) és Scott Bakula (sose bírtuk).

A hazai premier november 26.-án lesz, és mi ismét játékra invitáljuk a kedves közönséget.


Az alábbi 2 kérdés helyes válaszadói között 1 db kétszemélyes beugrót sorsolunk ki a film premier előtti vetítésére, ami november 24.-én, kedden este 8-tól lesz a Mammutban.




A kérdések:

 

Mi a címe annak az 1999-ben készült amerikai, informátoros drámának mely hasonlóan egy igaz történetből készült?

Ki játsza a főszerepet a filmben, szintén átlagemberré csúnyulva?

 

 

Mivel nem érkezett helyes válasz- illetve aki tudta a választ az meg nem ér rá- így a jegyeket buktátok,de a filmről azért beszámolunk.

 

Ja,egyébként a A bennfentesre és Russel Crowe-ra gondoltunk.

Hi-hi!


 

4 komment

Címkék: játék rolo az informátor

Hit Me Baby One More Time!

2009.11.19. 19:53 rolo tomasi

Egy kínosan hosszú és sok lemezre szóló szerződést - főleg ha a végére jár - jobb minél egyszerűbben letudni.
Greatest Hits/Best Of lemez esetében elég csak fogni a kivonatos életművet, aztán  vevőcsalogató gyanánt előhalászni néhány - mit néhány, maximum kettő! - fiókban porosodó felvételt és stílszerűen még bronzvasárnap előtt piacra dobni.
A lelkiismeretes hülyéje persze fogja magát és külön ebből az alkalomból  vesztegeti a drága stúdió időt (mint ahogy idén a Foo Fighters is tette) de az élelmesebbje (a többség) viszont szigorúan melléktermékkel dolgozik, max feldolgoz. 2004-ben a Korn sem ment túl messzire, csak kiköhögte a jogdíjat a Pink Floyd-nak (Another Brick In The Wall) és a Cameo-nak (Word Up), de a No Doubt se szakadt meg (Talk-Talk: It's My Life). Tetszik nem tetszik, a már rég bebiflázott slágerek mellé, hagyományosan rossz minőségű számokra, max erős "bé" oldalakra futja. Vagyis most csúsztatok, mert itt is van azért jó néhány szabályerősítő kivétel, és persze hogy most nem jut eszembe egy sem...

A fent említett hézagpótlás koncertlemezzel is kipipálható, de ott jóval többet kell pöcsölni az utómunkálattal, ráadásul ezekhez ma már kötelező jelleggel képanyag is társul, ami dupla macera.

Létezik persze a viszálya is, amikor a kiadó az időközben valagba rúgott, szerződést bontott, vagy elhalálozott előadó "ottmaradt" munkásságát kezdi teríteni. A pofátlanabbja akár évente is. konkrétan a halott indián a jó indián, mert a Beatles-nél és a Queen-nél nagyobb fejőstehén a világon nincs. Egyébként meg ahogy én látom, a showbiz felső régióiban is olyan kupleráj van, hogy szinte minden megengedett és minden elfogadott. Évekig szöszölnek hallgathatatlan felvételek tisztogatásával, de ha nagyon muszáj évfordulót is kreálnak.  

Persze ugyanúgy pofátlanság lenne elhallgatni, hogy létezik igazi hézagpótlás is és igen, az alábbi listán is van pár ilyen.  
Ízelítő az idei, főleg a karácsonyi piacra tervezett termésből. mindenki válasszon pénztárcája, de főleg idegrendszere szerint.


Greatest Hits/Best Of:
Aqua: Greatest Hits (Barbie Girl megvan?)
Big Audio Dynamite: Best Of Big Audio Dynamite (élet a Clash után)
Britney Spears: The Singles Collection (nem semmi, hogy a négylemezes életműből már a második válogatást bírják összehozni)
Enya: Greatest Hits
Fall Out Boy: Believers Never Die: Greatest Hits
Foo  Fighters: Greatest hits (Dave Grohl per pillanat a Them crooked Vultures-ra koncentrál, de erre még rittyentett egy olyat hogy Tom Petty még most is keresi a kottát)
Hilary Duff: Best Of Hilary Duff
Janet Jackson: Number ones
Madonna: Celebration
Mötley Crüe: Greatest Hits (2010 a dauervíz meg Elvis éve lesz. Én szóltam)
Queen: Absolute Greatest (ezt ugatom)
Richard Marx: The Music of Richard Marx
Snow patrol: Up To Now
Skunk Anansie: Smashes & Trashes (nyilván újjáalakultak és ismétlés ugye a tudás anyja)
The Rasmus: Best Of

Live (CD/DVD):
Black Rebel Motorcycle Club: Live
Katy Perry: Acoustic Live Album.
Neil Young: Dreamin' Man (Archives Series)
Paul Mc Cartney: Good Evening New York City
REM:
Live At The Olympia  
Rush:  Working Men
Tom Waits: Glitter and Doom Live

Box Set:
AC DC: Backtracks
The Beatles: Beatles Stereo Box Set
Elvis Presley: Elvis 75: Good Rockin' Tonight
Genesis: Genesis Live 1973–2007
Rolling Stones: The Rolling Stones Box Set
The Pixies: Minotaur

Karácsonyi albumok:
Andrea Bocelli: My Christmas
Boys II Men: Love
Jacksons 5: Ultimate Christmas Collection
Sting: If On A Winter's Night

Bob Dylan: Christmas In The Heart

Pet Shop Boys: Christmas

Rob Halford: Winters Songs

Tori Amos: Midwinter Graces

Szólj hozzá!

Címkék: zene korong zsenya

Chad Smith's Bombastic Meatbats: Meet The Meatbats

2009.11.16. 18:33 rolo tomasi

Ha neadjisten valaki zenekari próbát rögzít, esetleg néhány színpad mögötti beállást, akkor olyan jópofa dolog is kisülhet belőle mint a Beastie Boys: The In Sound From Way Out!-ja. Ha ugyanezt a poént egy korosabb, kissé túlképzett galeri követi el, akkor a Bombastic Meatbats-ot dobja a gép.
 
 
 
Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa, uszkve három zenekarban űzi az ipart és nincs mit szépíteni rajta, a Bombastic Meatbats az utolsó helyen kullog, hiszen az RHCP-vel és a Chickenfoot-al ellentétben itt szó sincs súlyos összegekkel megtámogatott reklámkampányról, rövidfilmes marhaságokról, világkörüli turnéról pláne.

Ettől függetlenül a BM szupergrupnak még így is simán elmegy, hiszen egy rakás (3+1) beérkezett session-zenészről van szó, akik minden különösebb cécó nélkül, pusztán jóérzésből nyomatják a funkot, a bluest no meg a jazzt és halál autentikusan hozzák bármely, sárgafőcímes, hetvenes évekbeli amerikai krimisorozat soundtrackjét. Mindeközben megidézik a Higher Ground-korabeli Stevie Wonder-t és jó érzékkel profitálnak Billy Preston munkásságából, aki élete talán utolsó attrakciójaként pont az RHCP legutóbbi lemezén klavinettezett.

A felütésben (Need Strange) speciel még egy hazai kultúrtörténeti utalásnak vagyunk fültanúi, mert orgonista ennél eszményibben ritkán hozza a beszívott Mekk Eleket, de az Oh! I Pilled My Beer húzós fináléjával és wah-wah gitárjával hamar  átkalauzolnak bennünket  a nagy levesen. Innentől pedig sűrűsödő vágóképek és számtalan ismerős jelenetfoszlány követi  egymást. Hutchinson egy rosszarcú stricit agyal,  Starsky pedig hasmánt csúszik keresztül a csíkos Torinó szélvédőjén, T.J Hooker liheg, stb, stb. 
A műfaj követelményeinek megfelelően, minden hangszernek bőven jut ideje bizonygatni, hogy ő  sem most jött le a falvédőről, Chad Smith-nek húzónév gyanánt erre több alkalma is van. Szó se róla nagyon adja magát, mint ahogy a lapos poén is: multimilliomos jazzdobos
A dolog egyetlen hátulütője, hogy a szólógitár időnként olyan szedált spéttel játszik hogy az már majdnem Derrick és - remek ritmusszekció ide vagy oda - percekre ötven plusszos lesz a komplett attrakció. Persze létezhet az a magyarázat, mely szerint az kinti rendőrörsökön is felduzzad néha a papírmunka, de az ilyen "finom", Betűreklámos/Képújságos kitérők helyett én mégis szívesebben és többet asszociálnék nagy rendőri erőket mozgósító autós üldözésekre, meg barkós dílerekkel való kiadós pofozkodásra. Füstös presszóknak viszont még így is melegen ajánlott, csak néhány megátalkodott bútordarab fogja majd fejhangon visszakövetelni a maga ilyen-olyan kereskedelmi adóját. Szarni rá!

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika korong zsenya

2009.11.16. 16:13 rolo tomasi

Ha mondjuk valaki zenekari próbát rögzít, esetleg színpad mögötti beállást, akkor olyan jópofa dolog is kisülhet belőle mint a Beastie Boys: The In Sound From Way Out!-ja. Ha ugyanezt a poént egy korosabb, kissé talán túlképzett galeri követi el, akkor a Bombastic Meatbats-ot dobja a gép.
Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa, talán az idő előtti kapuzárási pániktól hajtva, uszkve három zenekarban is űzi az ipart. A Bombastic Meatbats ezekből is az utolsó helyen kullog, hiszen az anyazenekarral és a Chickenfoot-al ellentétben itt szó sincs súlyos összegekkel megtámogatott reklámkampányról, kKlippekről, pláne világkörüli turnéról.
Ettől függetlenül szupergrupnak még így is simán megteszi, hiszen neves sessionzenészről van szó egytől egyig, akik nem most jöttek le a favédőről és minden különösebb felhajtás nélkül , pusztán jóérzésből nyomatják a rockot, a funkot a bluest meg a jazzt (és akkor gyorsan végezzük ki azt a lapos poént, hogy mostantól nyilván Chad Smith "A" multimilliomos jazzdobos..).
A Bombastic Meatbats megidézi a Higher Ground-korabeli Stevie wonder-t és jó érzékkel nyúlja azt a Billy Preston-t, aki élete talán utolsó attrakciójaként pont az RHCP legutóbbi lemezén klavinettezett. De ami a legfontosabb, hogy a kalapemeléseken túl, tényleg halál autentikusan hozzák bármely sárgafőcímes, hetvenes évekbeli krimisorozat soundtrackjét.  A felütés speciel még hazai pályának is minősülhet, ahol a Hammond hibátlanul hozza a beszívott Mekk Eleket, de az Oh! I Pilled My Beer wah-wah gitárjával, szépen át is evezünk a nagy levesen. Hutchinson ép az aznapra kiutalt stricit agyalja,  Starsky pedig egyszemélyes felmentő seregként hasmánt csúszik keresztül a csíkos Torinó szélvédőjén, stb.  A műfaj követelményeinek megfelelően, mindenkinek járnak kiemelt pillanatok, Chad Smith-nek húzónév gyanánt értelemszerűen talán kicsit több is.
A dolog egyetlen hátulütője, hogy a szólógitár időnként olyan szedált spéttel játszik hogy az már majdnem Derrick és - remek ritmusszekció ide vagy oda - percekre ötvenplusszossá válik a komplett attrakció. Ráadásul az ember azonnal unalmas kultúrembernek érzi magát. Az ilyen Betűreklámos/Képújságos kitérők helyett szívesebben és többet asszociálnék nagy rendőri erőket mozgósító autós üldözésekre, meg barkós dílerekkel való kiadós pofozkodásra. Presszóknak viszont még így is melegen ajánlott, csak néhány megátalkodott bútordarab fogja majd fejhangon visszakövetelni a maga ilyen-olyan kereskedelmi adóját. Innen is üzenem: baszni rá!



Szólj hozzá!

Ian Brown Bécsben, na végre

2009.11.11. 09:38 toszi



Néhány hete épp itt zokogtam el magam :

"Megmondom mi a baj: Ha az ember nem lakik a Brit-szigeteken akkor gyakorlatilag nulla ismétlem nulla az esélye annak, hogy élőben láthassa az angol popzene egyik legtuskóbb s emellett legtehetségesebb alakját, a legendás Stone Roses frontemberét."

 

Na kéremszépen, arcom kisimulva, ugyanis tegnap jött az aktuális hírlevél a oeticket.com tól benne a nagyszerű hírrel, hogy Ian Brown európai turnéja keretén belül Bécsben is fellép, ami ugye szinte itt van a szomszédban. Azon persze lehet elmélkedni, meg is tesszük gyakorta, hogy nálunk ilyen miért nincs, de most ez kb. mindegy is. Légyeg, hogy elérhető közelségben lép fel a brit popzene egyik ikonikus alakja.

Megyünk is! 

 

Arena Vienna

2010. január 21. csütörtök

Egységes arcpirító jegyár: 26,40€ ~ 7300,-Ft 

 

1 komment

Címkék: live koncert bécs toszi ian brown

süti beállítások módosítása