Zsinórban jelennek meg korunk jelentős előadóinak új lemezei, kotorásszunk kicsit a házuk táján.
Gyors és szűkszavú bejelentést követően szombattól 9 dolcsiért pecálható az új Radiohead album, a The King of Limbs. Kézzelfogahtó formában május 9.-én lehet majd megvásárolni. Befutott az első klip is, melyben Thom Yorke bemutatja hogyan kell táncolni Radiohead-re. Íme:
Jó,nem?
P.J.Harvey Angliát próbálja felrázni új albumával, melynek első single-je már klipet is kapott. A lemez egyébként felettébb erősre sikeredett, hamarosan beszámolunk ezzel kapcsolatos élményeinkről:
Korábban már az album egy másik dala is kapott képes installációt, azt is imádjuk. Íme:
Jamie Hince és Alison Mosshart ,azaz a The Kills, márciusban jelenteti meg új lemezét Blood Presure címmel. A középmezőnyből albumról - albumra emelkedő formáció Satelite című szerzeménye húzos anyagot sejtet.
Hatásos hazai underground válogatott formálódott a Blind Myself-Subscribe-My Small Comunity-Shell Beach tengelyen. A Grand Mexican Warlock néven futó szupergrupp egy lemezzel is kijött, Aeons címmel. Az első dalt hallgatva az influenciák egyértelműek, a szint abszolút nemzetközi.
A brit uralkodói családdal kapcsolatos filmeket zabálja a nép. Szeretjük ahogy ezeknek a fura figuráknak protokolltól és dogmáktól terhelt világa leereszkedik közénk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelgő királyi esküvő kapcsán eksztázisban őrjöngő angol sajtó. Tom Hooper filmje lerángatja a trónról a királyt, megnézhetjük, analizálhatjuk minden oldalról,de amit látunk- minden alkotói törekvés ellenére - mégiscsak hazugság. De erről majd később.
Stephen Frears belesett már Buckingham-be, A királynő című filmjében (2006) a jelenlegi brit uralkodót, Erzsébet királynőt vette górcső alá. Helen Mirren csodás játéka minden díjat megérdemelt,összességében rendkívül korrekt, mértéktartóan érzelmes portrét kaptunk. Idén A király beszédét 12 szoborral kívánják megszórni,és ez mennyiség már komoly kérdéseket vet fel. Valóban ennyire kimagasló filmről van szó?
A sztorit már mindenki ismeri, ezen most ne is rúgózzunk annyit.
A dadogós király és közrendbéli beszédtanár története tényleg érdekes, igazi „2 in 1”, történelmi és morális lecke. Ám Hooper filmjét semmiképp sem sorolnám a "korszakalkotó mérföldkő" kategóriába, sőt ha nagyon belegondolok többször nem is kívánom megtekinteni.
Ettől még ez egy vitathatatlanul jó film, a királyi pár mesés , a beszédhibája maitt frusztrált, karót nyelt Colin Firth VI.György szerepében telitalálat, Helena Bonham Carter pedig élete legjobbját nyújtja. Aki azonban tényleg varázsol, az Geoffrey Rush. Korunk egyik legnagyobb színésze olyan páratlan játékkal hozza a királyt verbálisan trenírozó ausztrál logopédust, hogy jelenléte minden feltűnéskor hibátlan és lenyűgöző, ám mégsem telepszik rá a filmre,sőt…
Ilyen szintű alázatot ritkán érzékelhetünk a filmvásznon,Rush végig alájátszik partnerének,és ez minden tiszteletet megérdemel. Lehet majd neki hálálkodni minden idevágó díj átvételekor. (Ettől függetlenül örvendjünk Colin Firth atombiztos Oscar-jának, a Single Man kapcsán már bőven kijárt neki,ha ez számít egyáltalán valamit.)
A játékidő könnyedén lepereg, de a színészi játék-, és nem a rendezés minősége az, ami miatt A király beszédét nézve repül az idő.
Tom Hooper direktorról sajons nem beszélhetünk ilyen fennkölt jelzőkkel, komoly aránytévesztéseket és súlyozási bakikat vét, rendkívül erős háttérfiguráit túlságosan a margón tartja, mereven ragaszkodik a film címéhez, nem engedi,hogy a valós történet a fajsúlyához méltóan süljön el. A második világháború rémségeivel szembenéző angol társadalom képe kimerül Churchill félmondataiban és Hitler beszédeikor aggodalmaskodó tekintetekben.
A fókusz tárgya kizárólag a két főszereplő viszonya és jellemfejlődése,a történelem csak kellék. Mondhatnánk,hogy egy kamaradrámához ennyi is elég,de jól érezhető,hogy itt nem ez volt a cél,- ahhoz túl sok az alkalmazott filmes eszköz. Ha kamarázunk, akkor butítsuk le a „hardware-t”, mert az csak úgy működik.
Ha már itt tartunk ez a mozi - az egyébként tehetséges - Tom Hooper (Longford,Damned United) eddigi leggyengébb filmje, aminek oka főleg az, hogy a témájához mérten bántóan amerikai.
A producereken kívül gyakorlatilag mindenki angol vagy ausztrál, mégis sikerült egy hollywoodi filmet összekalapálni a végére. A karakterek brit szellemisége,az angolság univerzuma megmaradt ugyan,de a történetet úgy mesélik el,ahogy azt Amerikában szeretnék hallani.Leegyszerűsítve,pusztán emócionális húrokon pengetve.
Remélem senki nem gondolja komolyan,hogy VI.György király komoly szemezések közepette háromszor köszönte meg az ausztrál csodatévőnek a segítséget miután sikerült egybefüggően elmondania a csúcsbeszédet. Most miért nem elég egy hálás tekintet? Megvan rá a színészi kvalitás....,nem értem.
A fentiek mellett a film megtekintése mindenképp javasolt,de utólagos komoly hatásokat,belsőnkbe égetett nyomokat nem ígérek.
Márpedig ez lenne egy remekmű fő tulajdonsága : a maradandóság.
1936-ban bátyja egy elvált nő miatt lemondott az angol trónról, és így Albert, yorki hercegből király lett, VI.György néven. A királyi családot nagyon megrázta a botrány, éppen akkor, amikor a közelgő háború egyre fenyegetőbbé vált.
Abban a testvérben, aki lemondott, minden együtt volt, hogy a nehéz időkben vezessen egy birodalmat, gyermekkora óta készült a szerepre. Aki utána jött, híján volt ezeknek az uralkodói tulajdonságoknak, sosem tört ilyen babérokra, talán rémültebb volt a rá váró feladatoktól, mint összes minisztere. Végül olyan sikerrel tette a dolgát, ami az igazán nagy angol uralkodók sorába emelte őt. Okos diplomáciai döntésekkel, bátorságával hamarosan a hazafiság és hősies ellenállás példája lett. Legendák szólnak arról, ahogy György és családja állták a sarat a londoni bombázások alatt, együtt nélkülöztek a néppel, uralkodói kiváltságaikat félretéve, még a harcokból is kivették részüket. Az angolok pedig rajongtak értük.
Abban, hogy a félénk és lelkileg meglehetősen sérült fiatalemberből nagy és bölcs király lett, fontos szerepet játszott felesége, Erzsébet. Régi nemesi család tagja volt, elsősorban mint feleség és anya működött férje oldalán. Haláláig a Queen Mum volt a legnépszerűbb tagja a királyi családnak. A könyv tanúsága szerint az ő ötlete volt, hogy dadogó férjét összehozza egy önjelölt ausztrál nyelvésszel.
Lionel Logue
A király beszéde című könyv a nagysikerű film után született, mintegy kiegészítésként. A nyelvész, Lionel Logue unokája, Mark Logue írta, Peter Conradi író segítségével, korabeli és hiteles naplók, feljegyzések, levelek, újságcikkek és beszámolók felhasználásával. Már a film készítésében is segítettek, talán akkor fogant meg a regény gondolata.
Aki a film eseményeit szeretné viszontlátni a könyvben, csalódni fog. Kicsit olyan ez, mint az Ébredések című film után elolvasni a könyvet, ami egy száraz és precíz orvosi napló. A filmnek az a dolga, hogy szórakoztasson, drámai csúcspontokat, katarzist teremtsen, könnyeket csaljon a szemünkbe. A könyv a tényeken túl legfeljebb érdekes anekdotákkal szolgál.
VI.György
Akit viszont érdekel az angol történelem és kultúrtörténet, annak igazi csemege lesz A király beszéde. A könyv bemutatja a szereplőket, történeti hűséggel, pontos jellemrajzokkal, kitérve Erzsébet és Logue kapcsolatára, Logue életútjára, a második világháború időszakának izgalmas leírásával. A kor politikusai, közéleti szereplői is megjelennek, megtudjuk például, hogy a királyi beszédek azért nem mehettek felvételről, mert Sir John Reith, a BBC nagyhatalmú igazgatója ragaszkodott az élő adáshoz. (Ő az a Reith, akit a Csengetett Mylordban Sir Meldrum csak úgy jellemez, hogy aszkéta, aki főtt halat és jeges vizet tálal a vendégének, a fűtést pedig elzárja.) A királyi család tagjairól is sok adalékot kapunk, kiderül, hogy Logue és családja többször karácsonyozott együtt a királyi családdal, illetve elolvashatjuk többek között azt a meleg hangú levelet is, amelyet férje halála után Erzsébet írt az ausztrálnak.
Logue tehát kikúrálta a királyt a dadogásból, önbizalmat öntött belé, haláláig barátja és tanácsadója lett, ami nem kevés, habár a szlogen, miszerint „megmentette a monarchiát” talán kissé túlzó. A beszédhiba leküzdésénél sokkal nagyobb szenzációt jelentett maga a tény, hogy Bertie és Erzsébet ilyen tartós és mély barátságot ápoljon egy ausztrál serfőző fiával.
„ Egyszer egy sznob szomszéd kurta levelet küldött Logue- nak, hogy látogatója a jövőben ne parkoljon az ő háza előtt. Az ausztrál azt válaszolta, hogy majd szól a királyi hercegnek, hogy máshol állítsa le a kocsiját. A hangnem azonnal megváltozott: „Ó, ne, ne, a legnagyobb örömömre szolgálna, ha őfelsége továbbra is előttem méltóztatná hagyni az autót!”
Bár nem hiszünk a hazai kultúrkörbe beszivárgó ünnepekbe, ráadásul a Valentin-nap a virág- és az édesség lobbi legnagyobb vívmánya, de szívünk azért nekünk is van.
Az egyetemes filmtörténet egyik legszebb szerelmesfilmjének kulcsjelentével kívánunk mindenkinek szerelemben (de legalább szeretetben) gazdag Valentin - napot. De aztán jusson a többi napra is!
Clint Eastwood-ról pedig nevezzenek el egy várost ezért a jelenetért.
Azért lassan elég nehéz olyan ételt találni, ami még belefér a "SILÓ" rovat alapkoncepciójába, vagyis hogy könnyen, gyorsan elkészíthető legyen és ráadásul ha nem muszáj, akkor a gázt se kelljen nagyon bekapcsolni hozzá, vagy ha igen akkor is maximum 5-10 percre. Így aztán a legjobbak természetesen azok a korábban már szemrevételezett gyomorba valók, amikhez aztán a mesterséges hőnek csak a minimuma kell. Dinnyét behűteni?
Node!Járkálok körbe a konyhában, nyitogatom a szekrényeket...mit egyek? Aztán mint végső menekülési útvonal, felvillan a megoldás: legyen tészta...valamivel.
Ha csütörtök, akkor tészta.
A tészta igazi menzás étel. Emlékeim szerint a hét egy napja kimondva kimondatlanul ennek az egyszerűségnek volt szentelve. Nem elképzelhetetlen, hogy ilyenkor a jóságos konyhás néniknek elég volt 11re beérni, hogy aztán a déli harangszóra már a melegen tartóban gőzölögjön a közétkeztetési fantázia legfrissebb szüleménye. "Valamilyen" tésztát készíteni ugyanis kevés munkával jár, a végeredmény mégis lehengerlő, ráadásul minden gyerek és nyilván felnőtt is szereti ,CSAK nem mindegy, hogy mi van rajta.
A kiinduló pont: egy zacskó száraztésztának egészen biztosan kell lennie otthon.
Méret, forma elhanyagolható. Szokták mondani, spagettit csak spagetti tésztából. Nem igaz. Pista barátom édesapjának cérnametéltből készített milánói "makarónija" hidegen igazi ellenpélda, igaz annak elkészítése, lévén a szósz elkészítése már bonyolultabb művelet, nem témája a mostani eszmefuttatásnak.
Lehet édes és/vagy sós, hideg vagy meleg, illetve ezek valamennyi permutációja.
A legegyszerűbb természetesen a főtt tészta magában, de ha van otthon némi tejföl és sajt, már kész is a sajtos tejfölös tészta. Ha csak tejföl ,vagy csak sajt ,akkor értelemszerűen a "sajtos tészta" vagy "tejfölös tészta" nevet adhatjuk konyhaművészeti remekünknek.
Túróval bolondítva már újabb kérdést vetünk fel: cukrozzuk, vagy sózzuk, netán pirítsunk szalonnát? Ez utóbbit máshol is pörcnek hívják?
Aztán ha édesre vágyik az ember, némi lekvárral is feljavítható az üres tészta. Ha a lekvár nem elég, lehet variálni kakaóval. Vagy ha a kakaós - lekváros durva kombinációnak hangzik, ki lehet próbálni a diós-lekváros fajtát.
Aztán ott van még a mákos, ami mézzel finomítható, de ha csak simán porcukorral hintjük akkor is isteni.
Megkerülhetetlen alapvetés a GRÍZES, cukorral, barack lekvárral, de a káposztásról sem érdemes megfeledkezni, amit jómagam -cseppet sem törődve a megvető pillantásokkal- borssal, cukorral kedvelek.
Pack it up, pack it in, let me begin …..összeállt a House of Pain…. és jön a VOLT fesztiválra.
Hatalmas szurkolóként örvendezik a szívem, a bostoni hip-hop formációból elhíresült Everlast -egyébként remek irányváltás és szólózás után- úgy tűnik visszakanyarodik a gyökereihez, ha csak egy turné erejéig is.
