A brit uralkodói családdal kapcsolatos filmeket zabálja a nép. Szeretjük ahogy ezeknek a fura figuráknak protokolltól és dogmáktól terhelt világa leereszkedik közénk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelgő királyi esküvő kapcsán eksztázisban őrjöngő angol sajtó. Tom Hooper filmje lerángatja a trónról a királyt, megnézhetjük, analizálhatjuk minden oldalról,de amit látunk- minden alkotói törekvés ellenére - mégiscsak hazugság. De erről majd később.
Stephen Frears belesett már Buckingham-be, A királynő című filmjében (2006) a jelenlegi brit uralkodót, Erzsébet királynőt vette górcső alá. Helen Mirren csodás játéka minden díjat megérdemelt,összességében rendkívül korrekt, mértéktartóan érzelmes portrét kaptunk. Idén A király beszédét 12 szoborral kívánják megszórni,és ez mennyiség már komoly kérdéseket vet fel. Valóban ennyire kimagasló filmről van szó?
A sztorit már mindenki ismeri, ezen most ne is rúgózzunk annyit.
A dadogós király és közrendbéli beszédtanár története tényleg érdekes, igazi „2 in 1”, történelmi és morális lecke. Ám Hooper filmjét semmiképp sem sorolnám a "korszakalkotó mérföldkő" kategóriába, sőt ha nagyon belegondolok többször nem is kívánom megtekinteni.
Ettől még ez egy vitathatatlanul jó film, a királyi pár mesés , a beszédhibája maitt frusztrált, karót nyelt Colin Firth VI.György szerepében telitalálat, Helena Bonham Carter pedig élete legjobbját nyújtja. Aki azonban tényleg varázsol, az Geoffrey Rush. Korunk egyik legnagyobb színésze olyan páratlan játékkal hozza a királyt verbálisan trenírozó ausztrál logopédust, hogy jelenléte minden feltűnéskor hibátlan és lenyűgöző, ám mégsem telepszik rá a filmre,sőt…
Ilyen szintű alázatot ritkán érzékelhetünk a filmvásznon,Rush végig alájátszik partnerének,és ez minden tiszteletet megérdemel. Lehet majd neki hálálkodni minden idevágó díj átvételekor. (Ettől függetlenül örvendjünk Colin Firth atombiztos Oscar-jának, a Single Man kapcsán már bőven kijárt neki,ha ez számít egyáltalán valamit.)
A játékidő könnyedén lepereg, de a színészi játék-, és nem a rendezés minősége az, ami miatt A király beszédét nézve repül az idő.
Tom Hooper direktorról sajons nem beszélhetünk ilyen fennkölt jelzőkkel, komoly aránytévesztéseket és súlyozási bakikat vét, rendkívül erős háttérfiguráit túlságosan a margón tartja, mereven ragaszkodik a film címéhez, nem engedi,hogy a valós történet a fajsúlyához méltóan süljön el. A második világháború rémségeivel szembenéző angol társadalom képe kimerül Churchill félmondataiban és Hitler beszédeikor aggodalmaskodó tekintetekben.
A fókusz tárgya kizárólag a két főszereplő viszonya és jellemfejlődése,a történelem csak kellék. Mondhatnánk,hogy egy kamaradrámához ennyi is elég,de jól érezhető,hogy itt nem ez volt a cél,- ahhoz túl sok az alkalmazott filmes eszköz. Ha kamarázunk, akkor butítsuk le a „hardware-t”, mert az csak úgy működik.
Ha már itt tartunk ez a mozi - az egyébként tehetséges - Tom Hooper (Longford,Damned United) eddigi leggyengébb filmje, aminek oka főleg az, hogy a témájához mérten bántóan amerikai.
A producereken kívül gyakorlatilag mindenki angol vagy ausztrál, mégis sikerült egy hollywoodi filmet összekalapálni a végére. A karakterek brit szellemisége,az angolság univerzuma megmaradt ugyan,de a történetet úgy mesélik el,ahogy azt Amerikában szeretnék hallani.Leegyszerűsítve,pusztán emócionális húrokon pengetve.
Remélem senki nem gondolja komolyan,hogy VI.György király komoly szemezések közepette háromszor köszönte meg az ausztrál csodatévőnek a segítséget miután sikerült egybefüggően elmondania a csúcsbeszédet. Most miért nem elég egy hálás tekintet? Megvan rá a színészi kvalitás....,nem értem.
A fentiek mellett a film megtekintése mindenképp javasolt,de utólagos komoly hatásokat,belsőnkbe égetett nyomokat nem ígérek.
Márpedig ez lenne egy remekmű fő tulajdonsága : a maradandóság.
Hazai bemutató. 2011 02.03
