Hogy a kolléga első napi beszámolójára reagáljak, engem még a büdös életbe nem tapiztak le a Sziget-bejáratnál. Ergo csütörtökön is csak a szokásos, háborodottaknak kijáró befele terelő mozdulatsor jutott. (Én ezt a távolságtartó bánásmódot nem is értem, ráadásul szerdán már embertelenül korán leraktam a szeszt!)
A The Ting Tings végére be is estünk ami terepszemléhez is ideális, mert „az alternatív-körökben is elismert...” ugra-bugra pont annyira fajsúlyos mint a hangszerek mögött feszítő alak színes, hárompálcás szemüvege, vagy a szőke lány Flashdances outfittje. Félreértések elkerülése végett ez egy nyári fesztiválon félötkor teljesen rendben van, a végére kipipált That’s Not My Name-el egyetemben.
A Toten Hosennek meg innen is „proszit!” de a kilencvenes évek masszív Oktoberfesztes kalandtúrái és a szintén évekig tartó Nova-Rock-os jelenlét okozta csömör miatt inkább kislisszoltunk. Pláne hogy a felkonf is németül ment, az én PRO 7-en pallérozott nyelvtudásom pedig mindössze olyan örökzöldekre korlátozódig mint „Alles Müller oder was?” vagy „Die Rückkehr der Jedi-Ritter”. Apropó! A gyereknek még mindig sárga a haja?
Itt volt az ideje átcuccolni a tegnap hanyagolt A38-WAN2 színpadhoz pláne hogy Wovbagger időközben lejelezte hogy a Blasted Mechanism képében valami izgalmas „performansz-szagú dolog van készülőben.
A portugálok a „Tervezzünk tárgyakat” című épületes hazai diákvetélkedőn csavarva egyet, a tervezzünk jelmezeket szellemében - félórás késéssel – robbantottak. A zsigerekre ható törzsi-techno-ragga-világzenei katyvasz azért korántsem volt annyira eklektikus mint a Boba Fett és a Támad a Mars és az Ötödik elem űrlényeinek vadházasságát megidéző jelmezbál. De le a kalappal, mert tényleg nem mindennapi látvány nyakig jelmezben és parabola antennával, vagy valami alternatív feszülettel a háton gitározó meg bőrt püfölő alakokat látni.
Vissza a nagyszinpadhoz, ahol Bloc Party-n meg tíz perc után sajnálattal konstatáltam hogy szétesőben a dolog és nincs az az isten hogy kibekkeljem amíg újra összeáll. Sajnálom ,mert egy Like Eating Glass-re, vagy egy Helicopters-re csak-csak megvolt az emberben az igény. Pótmegoldásként a közelben mulattató Copy-Con tűnt ésszerű alternatívának. Szerencsére a szolnoki csávók még mindig jól bírják torokkal de főleg szuflával.
A végére még bepróbálkoztam az időközben vásári mulattatóvá átvedlett Fatboy Slim-nél. Ahogy az várható volt addigra tömeg is szépen felduzzadt, de a kötelező cinetrip vetítésen túl sok izgalomra itt sem volt ok. Sőt. Persze-persze volt Praise You-s felvezetés, Back To Life, Jump Around és Seven Nation Army basszusmenet is. Azaz csupa olyan biztonsági megoldás, amit egy átlagos ízléssel bíró házibuli félrészeg házigazdája is csuklóból összehoz.
A végére (közepére ?) begyűrűző fantáziátlan szeletelésre aztán tűztünk mint akit puskából lőttek ki. És nem csak a - tizenháromban – az állandósuló építkezési zajoktól kialakult feltételes reflex miatt...
