A pakisztáni származású multi-instrumentalista Natacha Khan magánvállalkozása a Bat for Lashes 2007-ben térdre kényszerítette a brit zenei élet krémjét baljós hangvételű Fur and Gold albumával, mely Mercury Prize és British Award jelölésekkel is büszkélkedhetett.

A progresszív popzenében utazó brighton-i illetőségű kishölgy fiatal kora ellenére felkavaró erejű debütálással hívta fel magára a figyelmet és a 2009-es folytatásban ha lehet még emeli a lécet.

A finoman bendzsózgató Peace of Mind gospelles hangzása magában hordozza az alkotó filozofikus elmélyülését, a Siren Song-ban pedig felsejlik a nagy előd, a fő motivátor Kate Bush is.

Natacha hangja is izgalmasabbá vált, míg a Fur and Gold-on kevesebb tónussal dolgozik, itt már a előadó komolyabb hajlítgatásokba is beleszalad (Two Planets)

Kapcsolódó linkek(teljes anyag jobbra fent a "rádióban")

Bat for Lashes hivatalos honlapja | Bat for Lashes @ Myspace.com

A pakisztáni származású multi-instrumentalista Natacha Khan magánvállalkozása a Bat for Lashes 2007-ben térdre kényszerítette a brit zenei élet krémjét baljós hangvételű Fur and Gold albumával, mely Mercury Prize és British Award jelölésekkel is büszkélkedhetett.

A progresszív popzenében utazó brighton-i illetőségű kishölgy fiatal kora ellenére felkavaró erejű debütálással hívta fel magára a figyelmet és a 2009-es folytatásban ha lehet még emeli a lécet.

Natacha zenei világát -saját bevallása szerint -álmok és víziók spirituális energiái határozzák meg,ám a zeneszerzés önkifejezésének csupán egyik formája, a művésznő fest és ruhákat is tervez.

Az április 6.-án megjelenő Two Suns vérbeli koncept lemez,filozófiai tölteléke egyfajta two-in-one világlátás.Natacha saját,kettős individuumát helyezi az album középpontjába ,megismerhetjük Pearl-t, Natacha extrém femme- fatale kivonatát, aki ugyanúgy létezik,lélegzik,álmodik (Pearl's Deam) és érez mint "klóntársa". Khan-on.(jujj!)

Az új zenei anyag körvonalai még a 2008-as amerikai utazgatások idején kezdtek kirajzolódni,a lemezt aztán New York-ban,Las Vegas-ban,London-ban és Brighton-ban rögzítették külön porciókban.Az első albumhoz hasonlóan a dalok alaphangulatát  bágyadt zongora szólamok adják de érzékelhetően hangsúlyosabb szerep jut a dobtémáknak is(Glass,Pearl's Dream).A fő különbség ,hogy az elektronika pasztelles színeket kapott,az alapmotívumok ezúttal kézzel készültek,kivételt talán a Daniel mozgalmasabb sampleres világa képez.

Van azért kapcsolódási pont az első albummal,a remek Sleep Alone például egyenesági leszármazottja a kultslágerré emelkedett What's a girl to do-nak.

A finoman bendzsózgató Peace of Mind gospelles hangzása magában hordozza az alkotó filozofikus elmélyülését,a Siren Song-ban pedig felsejlik a nagy előd, a fő motivátor Kate Bush is.

Natacha hangja is izgalmasabbá vált,míg a Fur and Gold-on kevesebb tónussal dolgozik, itt már a előadó komolyabb hajlítgatásokba is beleszalad (Two Planets)

A Travelling Woman réveteg lírája szépséges lezárása lenne az egész album mediatatív ívének, a bizarr The Big Sleep operaszagú duettjét én inkább már hanyagoltam volna.

Az egyenleg mindenképp hasonlóan értékes mint a bemutatkozáskor,Miss Khan talán egy lépcsővel feljebb is lépett és közel áll, hogy becsekkoljon a szólisták legfelsőbb ligájába, Tori Amos,Bjork és P.J Harvey társaságába.

Díjátadó, díjátadó hátán.

Tegnap pl. a legrangosabb brit zenei díjak a "Brit Awards" díjai kerültek kiosztásra. Alább a jelöltek és vastaggal a nyertesek , legvégén pedig az est egyik fellépője/nyertes a Kings of Leon  (Majdnem, mint a Fongram:)

Best British Album
Coldplay, Viva La Vida, Or Death & All His Friends
Duffy, Rockferry
Elbow, The Seldom Seen Kid
Radiohead, In Rainbows
The Ting Tings, We Started Nothing

Best British Group
Coldplay
Elbow
Girls Aloud
Radiohead
Take That

Best British Single
Adele, ‘Chasing Pavements’
Alexandra Burke, ‘Hallelujah’
Coldplay, ‘Viva La Vida’
Dizzee Rascal feat. Calvin Harris and Chrome, ‘Dance Wiv Me’
Duffy, ‘Mercy’
Estelle feat. Kanye West, ‘American Boy’
Girls Aloud, ‘The Promise’
Leona Lewis, ‘Better in Time’
Scouting For Girls, ‘Heartbeat’
The X Factor Finalists, ‘Hero’

Best British Male Solo Artist
Ian Brown
James Morrison
Paul Weller
The Streets
Will Young

Best British Female Solo Artist
Adele
Beth Rowley
Duffy
Estelle
M.I.A.

Best British Breakthrough Act
Adele
Duffy
The Last Shadow Puppets
Scouting For Girls
The Ting Tings

Best British Live Act
Coldplay
Iron Maiden
Scouting For Girls
The Verve

Best International Album
AC/DC, Black Ice
Fleet Foxes, Fleet Foxes
The Killers, Day & Age
Kings Of Leon, Only By The Night
MGMT, Oracular Spectacular

Best International Group
AC/DC
Fleet Foxes
The Killers
Kings of Leon
MGMT

Best International Male Solo Artist
Beck
Neil Diamond
Jay-Z
Kanye West
Seasick Steve

Best International Female Solo Artist
Beyoncé
Gabriella Cilmi
Katy Perry
Pink
Santogold

British Producer Of The Year
Bernard Butler
Brian Eno
Steve Mac

Critic’s Choice Award
Florence & The Machine

Outstanding Contribution Award
Pet Shop Boys

1987-et írtunk amikor előre megfontolt, pénzszerzési szándékkal nyári diákmunkát vállaltunk V. "Gusztival" és D. Szabival. Bácshús, szárazáru raktár. Só, őrölt pirospaprika és rengeteg szója granulátum. Ezeket mozgattuk reggel hattól délután kettőig T. Imre nyugdíjaskorú láncdohányos óvó szárnyai alatt. Aki pedig jól viselkedett bélyegezhetett ebéd jegyet vagy bebocsátást nyerhetette a virslikészítés szentélyébe.

Jaj, bár ne láttuk volna.

A látvány furcsmód egyáltalán nem egyezett azzal amit Zilahy Ágnes, 1892-ben kiadott Valódi Magyar Szakácskönyvében olvastam:

"Egy kiló marha felsárpecsenyét tegyünk deszkára és fakalapácscsal zuzzuk egészen széjjel. Az összetörés közben a hus közül kiválik minden eres rész; csupán a szép tiszta törthust kell felhasználni és ehhez a hushoz vagdaljunk meg, jó apróra negyed kiló fehér sósszalonnát. Ezt a szalonnát a hussal gyurjuk nagyon jól össze és tegyünk bele egy kávéskanálnyi tört borsot. Két czikk foghagymát zuzzunk széjjel, tegyük fél pohár vizbe, azután ezt a vizet szitán szûrjük átal a szalonnás husba. A hust illõleg (jól) megsózva, gyurjuk össze a vizzel. A használható belek tisztitásával foglalkozó hentestõl vegyünk pár méter hosszu tiszta, (virslinek való) juhbelet. A belet huzzuk fel a kolbász-töltõ bádog-szerszám vékonyabbik csövére és ugy töltsük meg a virslinek való hussal. Miután egy araszos hosszuságu hurt telenyomtunk hussal, a belet csavarjuk meg párszor és igy folytassuk a töltést mindaddig, a mig az utolsó arasznyi bélt is megcsavarván, tele töltöttük. Ha a hust mind feltöltöttük, kössük be a virsli végét czérnával, hogy a leve ki ne fusson. Tegyük a virsliket kéménybe egy félóráig füstre. Mikor a füstrõl leszedtük azonnal meg lehet fõzni. Reszelt tormával kell asztalra adni."

Inkább hasonlított a Wikipédia idevágó cikkejére:

A virsli a vörösárufélék családjába tartozó, pépesítéssel készülő húskészítmény. A húspéphez különféle változatos adalékokat, állományjavítókat adnak. Mivel az alapanyag sokszor nagy mennyiségben tartalmaz rossz minőségű húst vagy nyesedéket, néhány évtizede a fehérje arányát szójakészítményekkel szokták helyreállítani. A pépet birka belébe, vagy műanyagból készült utánzatba töltik, gyakran füstöléssel tartósítják. A pépesítésnek köszönhetően a végtermék egységes szerkezetű és színű.

Na jó, el nem rettentem, imádtam a virslit előtte is és szeretem azóta is, amióta kavargó üstben látta azt a sejtelmes színű, pépes masszát, amiből aztán pillanatok alatt lett fogyasztható "terméket".

A majálisok és szilveszteri bulik elengedhetetlen harapni valójának története egészen 1805-re nyúlik vissza, ekkor készítette el ugyanis először a bécsi virslit vagy másnéven a bécsi-frankfurtit egy Johann Georg Lahner nevezetű hentes (kép fentebb), aminek sikere olyan nagy volt, hogy állítólag még magának II. Ferencnek is a kedvenc ételei közé tartozott. (A történetről bővebben itt) Sőt a feljegyzések szerint Franz Schubert és Johann Strauß is ipar mennyiségű fogyasztónak számított.
Kerestem veszettül, de arra vonatkozólag semmiféle írásos lenyomatot nem találtam, hogy kik a 21. század nagy evői. (OK! Természetesen Bud Spencer és Terence Hill azok, de az ugye mozi...ki tudja, hogy a valóságban nem útálják-e?)

Így marad a jóhiszemű feltételezés, hogy: Az Oasis fiúk minden koncert előtt 2-2 pár frankfurtival melegítenek, Tommy Lee Jones a forgatások szünetében állati pipa lesz, ha nem jut hozzá napi "robbanós" adagjához, arról nem is beszélve, hogy az AC Milan komplett csatársora a félidőben füstlivel regenerálódik.


Népszerűségének hála, nincs húsüzem, amely ne próbálkozna meg a gyártásával. Meg ugyan nem számoltam soha, de csak a T-ban egészen biztosan minimum 40 félét tartanak s mára már nem csak a gyártók, de az ízesítések között is válogathatunk bőven: Füstli, Sajtli, Klasszikus...gazdaságos...műbeles, pucolt...robbanós, bécsi, frankfurti...s a sor végtelen, csakúgy mint a virslire alapozott más ételek sora.
Személyes kedvencem -a sima mustáros és a hot-dog mellett (utóbbira külön postot szánunk majd)- a kelt tésztába göngyölt sütőben sült változat. Isteni!

Oliver Stone rendszerint nagyon érti a dolgát ha elnökfilmről van szó. Eddig két alkalommal dobta magasra a pöttyöst témában, a J.F.K. és a Nixon rendkívül hatásos történelmi tablók, veretes portrék voltak kíméletlen hangvételű drámába oltva melyek az amerikai történelem gennyes kelésekkel tarkított fertályát hívatottak megvillantani, komoly összeesküvés elméleteket csorgatva az átlagember itatójába. A direktor régóta fente a fogát George W. Bush skalpjára.
Meglepetésre a véreskezű- népirtó-fasiszta Bush kompozíciók felsorakoztatása helyett harsány humorú komédiát szállít a rendező ,a várt vérengzés elmarad.
Az persze amerikai történelem alapfok, hogy George W. Bush a bokájáig nem ér egyik fent említett államférfinak sem, ugyan Nixonhoz hasonlóan a történelem őt is majd a sith-ek oldalára sorolja, de fajsúlyát tekintve nem igazán hasonlítható Tricky Dicky-hez. A tünetek hasonlóak, de egyszerűen kisebb kaliber.

Oliver Stone is így vélekedik és filmjében ennek megfelelően ábrázolja a nagymúltú Bush familia W. emblémájú sarjának életútját az ovális irodáig.
Valahol 2002 környékén csöppenünk a történetbe ahol az elnök (Josh Brolin) épp hűséges strómanjai segítségével dolgozza ki a "gonosz tengelye" elméletet Irak lerohanásának megfelelő alátámasztására. Teljes a slepp, Cheney (Richard Dreyfuss), Rumsfeld (Scott Glenn), Rice (Thandie Newton) és Powell (Jeffrey Wright) az elhíresült Bush kabinet tagjai mind jelen vannak a propaganda gyártósoránál. A díszes kompánia bemutatása nem kevés karikatúrázásra nyújt lehetőséget melyet- a borzasztó Thandie Newton kivételével - az összes színész felsőfokon teljesít.
Megismerjük a világhatalmi kérdéseket poénkodással elbagatelizáló, kissé ütődött elnök kulisszák mögötti arcát és a flashback-ben felelevenedő texasi milliomos csemete kicsapongó életét is, a nagy George (James Cromwell) lesajnáló atyáskodásával végigkísért, komplexusokkal terhelt ifjúkort.
Értékes részletekkel tarkított epizódokban kerül kibontásra George W.Bush kórképe, a sportból,az apa-fiú konfliktusból és a személyes karizma hiányából táplálkozó mérhetetlen becsvágy folyamatos erősödése,mely az elnöki székig hajt egy átlagos intelligenciájú és képességű embert.
Oliver Stone persze sokat feltételez és keveset bizonyít, de ez a műfaj csak így működik és ő ezt nagyon jól tudja.

Nincs szükség rá, hogy biztosan tudjuk tényleg volt-e W. vs. H.W. bunyó a Bush nappaliban vagy meccsnézés közben garaton akadt chips, a lényeg, hogy a rendező a meglévő információit remekül színezve szórakoztat miközben a 21. századi amerikai bel- és külpolitika egyértelmű balgaságainak tragédiája is kirajzolódik.
Politikáról lévén szó kisebb és nagyobb gonosztevőkben sincs hiány, Cheney és Rumsfeld szinte shakespeare-i gonosztevőként duruzsolják gazságaikat meggyőzve a vonakodó cinkostársakat a nagy olajsvindli szükségességét illetően.
Egyébként ha valakit nem érdekel a téma már csak Josh Brolin alakításáért megéri megnézni a W.-t, Bush hanglejtését, mozdulatait, sajátosan sunyi gesztusait zavarbaejtő hiteleséggel jeleníti meg, minden jelenetben tökéletes.
A W. egy élesen provokatív film, a rendező legviccesebb darabja mely gúnyos nyelvnyújtogatások közepette járatja le a republikánus politikai elit kiválóságait.
Stone ítélete elég világos. Bush nem egy démoni figura, aki pokoli trónján üldögélve arabok vérében fürdik, hanem egy szimpla, texasi surmó aki legjobb formájában is csak a kanyarok levágásával képes egy országot elirányítani.

A szavazófülke elhagyása után pedig reklamációnak helye nincs.


Kapcsolódó linkek:

A film hivatalos honlapja | IMDB adatlap