Oliver Stone rendszerint nagyon érti a dolgát ha elnökfilmről van szó. Eddig két alkalommal dobta magasra a pöttyöst témában, a J.F.K. és a Nixon rendkívül hatásos történelmi tablók, veretes portrék voltak kíméletlen hangvételű drámába oltva melyek az amerikai történelem gennyes kelésekkel tarkított fertályát hívatottak megvillantani, komoly összeesküvés elméleteket csorgatva az átlagember itatójába. A direktor régóta fente a fogát George W. Bush skalpjára.
Meglepetésre a véreskezű- népirtó-fasiszta Bush kompozíciók felsorakoztatása helyett harsány humorú komédiát szállít a rendező ,a várt vérengzés elmarad.
Az persze amerikai történelem alapfok, hogy George W. Bush a bokájáig nem ér egyik fent említett államférfinak sem, ugyan Nixonhoz hasonlóan a történelem őt is majd a sith-ek oldalára sorolja, de fajsúlyát tekintve nem igazán hasonlítható Tricky Dicky-hez. A tünetek hasonlóak, de egyszerűen kisebb kaliber.

Oliver Stone is így vélekedik és filmjében ennek megfelelően ábrázolja a nagymúltú Bush familia W. emblémájú sarjának életútját az ovális irodáig.
Valahol 2002 környékén csöppenünk a történetbe ahol az elnök (Josh Brolin) épp hűséges strómanjai segítségével dolgozza ki a "gonosz tengelye" elméletet Irak lerohanásának megfelelő alátámasztására. Teljes a slepp, Cheney (Richard Dreyfuss), Rumsfeld (Scott Glenn), Rice (Thandie Newton) és Powell (Jeffrey Wright) az elhíresült Bush kabinet tagjai mind jelen vannak a propaganda gyártósoránál. A díszes kompánia bemutatása nem kevés karikatúrázásra nyújt lehetőséget melyet- a borzasztó Thandie Newton kivételével - az összes színész felsőfokon teljesít.
Megismerjük a világhatalmi kérdéseket poénkodással elbagatelizáló, kissé ütődött elnök kulisszák mögötti arcát és a flashback-ben felelevenedő texasi milliomos csemete kicsapongó életét is, a nagy George (James Cromwell) lesajnáló atyáskodásával végigkísért, komplexusokkal terhelt ifjúkort.
Értékes részletekkel tarkított epizódokban kerül kibontásra George W.Bush kórképe, a sportból,az apa-fiú konfliktusból és a személyes karizma hiányából táplálkozó mérhetetlen becsvágy folyamatos erősödése,mely az elnöki székig hajt egy átlagos intelligenciájú és képességű embert.
Oliver Stone persze sokat feltételez és keveset bizonyít, de ez a műfaj csak így működik és ő ezt nagyon jól tudja.

Nincs szükség rá, hogy biztosan tudjuk tényleg volt-e W. vs. H.W. bunyó a Bush nappaliban vagy meccsnézés közben garaton akadt chips, a lényeg, hogy a rendező a meglévő információit remekül színezve szórakoztat miközben a 21. századi amerikai bel- és külpolitika egyértelmű balgaságainak tragédiája is kirajzolódik.
Politikáról lévén szó kisebb és nagyobb gonosztevőkben sincs hiány, Cheney és Rumsfeld szinte shakespeare-i gonosztevőként duruzsolják gazságaikat meggyőzve a vonakodó cinkostársakat a nagy olajsvindli szükségességét illetően.
Egyébként ha valakit nem érdekel a téma már csak Josh Brolin alakításáért megéri megnézni a W.-t, Bush hanglejtését, mozdulatait, sajátosan sunyi gesztusait zavarbaejtő hiteleséggel jeleníti meg, minden jelenetben tökéletes.
A W. egy élesen provokatív film, a rendező legviccesebb darabja mely gúnyos nyelvnyújtogatások közepette járatja le a republikánus politikai elit kiválóságait.
Stone ítélete elég világos. Bush nem egy démoni figura, aki pokoli trónján üldögélve arabok vérében fürdik, hanem egy szimpla, texasi surmó aki legjobb formájában is csak a kanyarok levágásával képes egy országot elirányítani.

A szavazófülke elhagyása után pedig reklamációnak helye nincs.


Kapcsolódó linkek:

A film hivatalos honlapja | IMDB adatlap