Ljudmila Ulickaja megítélése elég szélsőséges irodalmi körökben. Egyesek szerint esélyes a következő irodalmi Nobel díjra, mások a műveit csak jobb ponyvának tartják.

Kétségtelen, hogy az Ulickaja művek színvonala nem egyenletes, ráadásul a magyar kiadás kissé össze- vissza van keverve. Az olvasók viszont ritkán törődnek az irodalmi körökkel, így minden hibája ellenére ő lett a mai orosz irodalom egyik legnépszerűbb alakja, Magyarországon is. Aki szereti, biztosan elolvassa, akit eddig elkerült, annak jó alkalmat jelenthet az ismerkedésre új kötete, az Elsők és utolsók.

Az a jó Ulickajában, hogy mindenki érdekli, és mindenkit megírásra érdemesnek tart. Különösen tetten érhető ez a hajlam legújabb novelláskötetében. A szereplők közt van keresztény, zsidó, kommunista, homo- hetero- aszexuális, öreg, fiatal, szép, csúnya, okos, buta vagy éppen gyengeelméjű, erkölcsös és romlott ember egyaránt. Látszólag egyszerű mesék ezek, de a háttérben bonyolult kapcsolatok, valódi életek rejtőznek. Bensőséges történeteket, aprólékosan megrajzolt jellemrajzokat kapunk. Ulickaja nem megy el egyetlen emberi sors mellett sem, de bebizonyítja, hogy a hétköznapi nem feltétlenül unalmas.

Az is jó Ulickajában, hogy könnyedén, igazi régimódi mesélőkedvvel adja elő ezeket a történeteket. Ez a fajta realista próza a 21. században szinte már furcsán hat, pedig éppen ebben, és a mindentudó mesélő személyében rejlik népszerűségének egyik titka. A mai olvasó ki van éhezve a jó értelembe vett pletykálkodásra, és Ulickajától ezt megkapja. A történetek megestek, megeshettek volna akár velünk is, vagy a szomszédokkal, ismerőseinkkel.

Ahogy Jane Austennek felróják, hogy regényeiben szó sem esik a napóleoni háborúkról, úgy vérbeli nőíróként Ulickaja sem sokat törődik a háttérben zajló eseményekkel, vagy a politikával. A történelmet még ma is nagyrészt férfiak írják, az ő hősei viszont elsősorban nők. Háború, diktatúra, kitelepítés, rendszerváltás nem hoz falrengető változást az átlagos orosz asszonyok életébe, ők fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Elmúlt idők relikviáit őrizgetve próbálnak boldogulni, szeretni, családot alapítani, összetartani. A történelem terhe alatt csak a férfiak omlanak össze, a nők mennek tovább. Majdnem egyformán szegény mindenki. A mai orosz valóság, sőt, a múlt is olyan sok hasonlóságot mutat a magyarral, hogy Ulickaja történetei szinte meghitten ismerősek. Egyik hőse, Gulja minden este ezzel a fohásszal bújik ágyba: „Hála neked, Istenem, még egy napot átvészeltünk. És kérlek, ne küldj semmiféle álmot. Ha lehetséges…”

A kötet 22 novellát tartalmaz, három ciklusba rendezve. Vannak közöttük újak és régiek, a rendező elv a szereplő nők életkora. 2002-es, Életművésznők című novellásköteténél már lehetett sejteni, de ez a mostani válogatás számomra végképp bebizonyította, hogy Ulickaja igazán a kisprózában nagy.

Magvető, 2010 ford.: Goretity József

Ha hiszel Istenben,hinned kell a gonoszban is. Hányszor hallottuk már ezt a dumát? A horror rajongók kicsit többször mint az átlag, de a frázis mindenkinek ismerős lehet.Ahogy ennek a filmnek minden perce is az.

Cotton Marcus (Patrick Fabian) tiszteletes tehetséges prédikátor,agyafúrt szónok, a hiedelmekkel és a babonákkal teleduruzsolt tanyavilág felszentelt ördögűzője.

A vallási megszállottak avatott ismerője,aki hívásra fogja trükkös démonirtó eszközeit és megváltja a begőzölt futóbolondokat.

Az evangélikus tiszteletes úgy dönt,hogy felhagy a gonosz üldözésével,utolsó útjára egy dokumentumos  stáb kíséri el.

A rutinfeladatnak induló küldetés egy farmra veti hőseinket,ahol egy mélyen vallásos,alapvetően békés ifjú hölgy időről-időre megkéseli  a háziállatokat, apja és bátyja nagy ijedtségére.Marcus atya lefutja a kötelezőt és hazaindul,ám úgy tűnik,hogy  a szokványos hókusz-pókusz ezúttal nem segít…..

A The Last Exorcism filmes műszóval élve egy mockumentary darab,azaz: fiktív sztori, dokus köntösben. Az alkotók nem sokat vacilláltak az eredetiség kérdéskörét illetően,egyszerűen fogták a Blair Witch Project-et és bőszen vallásos szószba mártották .Mivel a horror pofátlanul öncélú műfaj, a lopás itt nem feltétlenül büntetendő cselekedet.A lényeg,hogy rettegjünk és szórakozzunk jól, ennyi! Sajnos maradéktalanul ez itt nem sikerül.

A színészek  pedig jók, a megszállt kis Nell-t alakító Ashley Bell kifejezetten hatásos, azonban a megvalósítás helyenként irritálóan amatőr ,mely a koncepció része ugyan,de a minden mozzanat bűzlik az izzadságszagtól. A viszonylag fordulatos lezárás ellenére képtelen arra, amire az igazi horror gyöngyszemek csuklóból képesek:  dermesztő félelmet csiholni.

Természetesen felsejlik a nagy előd, Friedkin Ördögűzőjének szelleme végig ott vibrál, de igazából, az alaphelyzeten  túl, minden egyéb hasonlítgatás méltatlan lenne. Nem egy vágányon futnak,míg előbbi kortalan mestermű, Daniel Stamm kézikamerás ijesztgetése csak egy ügyes ,ám súlytalan sokkterápiás kezelés.

Egyedül,sötétben,késő éji órán talán hatásos lehet,de minőségre érzékeny nézőknek semmiképp sem ajánlom.

Egyébként az alkotók nagyon ütős gerilla marketinggel harangozták be filmjüket, egy népszerű élő chat oldalon (chat roulette) gyanútlan ismeretlenek hitték, hogy csak egy vetkőzős lánnyal ismerkednek.Ügyes!

Itthon majd DVD-én

Ljudmila Ulickaja megítélése elég szélsőséges irodalmi körökben. Egyesek szerint esélyes a következő irodalmi Nobel díjra, mások a műveit csak jobb ponyvának tartják.

Kétségtelen, hogy az Ulickaja művek színvonala nem egyenletes, ráadásul a magyar kiadás kissé össze- vissza van keverve. Az olvasók viszont ritkán törődnek az irodalmi körökkel, így minden hibája ellenére ő lett a mai orosz irodalom egyik legnépszerűbb alakja, Magyarországon is. Aki szereti, biztosan elolvassa, akit eddig elkerült, annak jó alkalmat jelenthet az ismerkedésre új kötete, az Elsők és utolsók.

Az a jó Ulickajában, hogy mindenki érdekli, és mindenkit megírásra érdemesnek tart. Különösen tetten érhető ez a hajlam legújabb novelláskötetében. A szereplők közt van keresztény, zsidó, kommunista, homo- hetero- aszexuális, öreg, fiatal, szép, csúnya, okos, buta vagy éppen gyengeelméjű, erkölcsös és romlott ember egyaránt. Látszólag egyszerű mesék ezek, de a háttérben bonyolult kapcsolatok, valódi életek rejtőznek. Bensőséges történeteket, aprólékosan megrajzolt jellemrajzokat kapunk. Ulickaja nem megy el egyetlen emberi sors mellett sem, de bebizonyítja, hogy a hétköznapi nem feltétlenül unalmas.

Az is jó Ulickajában, hogy könnyedén, igazi régimódi mesélőkedvvel adja elő ezeket a történeteket. Ez a fajta realista próza a 21. században szinte már furcsán hat, pedig éppen ebben, és a mindentudó mesélő személyében rejlik népszerűségének egyik titka. A mai olvasó ki van éhezve a jó értelembe vett pletykálkodásra, és Ulickajától ezt megkapja. A történetek megestek, megeshettek volna akár velünk is, vagy a szomszédokkal, ismerőseinkkel.

Ahogy Jane Austennek felróják, hogy regényeiben szó sem esik a napóleoni háborúkról, úgy vérbeli nőíróként Ulickaja sem sokat törődik a háttérben zajló eseményekkel, vagy a politikával. A történelmet még ma is nagyrészt férfiak írják, az ő hősei viszont elsősorban nők. Háború, diktatúra, kitelepítés, rendszerváltás nem hoz falrengető változást az átlagos orosz asszonyok életébe, ők fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Elmúlt idők relikviáit őrizgetve próbálnak boldogulni, szeretni, családot alapítani, összetartani. A történelem terhe alatt csak a férfiak omlanak össze, a nők mennek tovább. Majdnem egyformán szegény mindenki. A mai orosz valóság, sőt, a múlt is olyan sok hasonlóságot mutat a magyarral, hogy Ulickaja történetei szinte meghitten ismerősek. Egyik hőse, Gulja minden este ezzel a fohásszal bújik ágyba:„Hála neked, Istenem, még egy napot átvészeltünk. És kérlek, ne küldj semmiféle álmot. Ha lehetséges…”

A kötet 22 novellát tartalmaz, három ciklusba rendezve. Vannak közöttük újak és régiek, a rendező elv a szereplő nők életkora. 2002-es, Életművésznők című novellásköteténél már lehetett sejteni, de ez a mostani válogatás számomra végképp bebizonyította, hogy Ulickaja igazán a kisprózában nagy.

Magvető, 2010  ford.:Goretity József

Hajdanán, egy középiskolás osztályfőnöki órán önismereti tesztet írattak velünk,ahol a „ha bárkivel beszélgethetnél egy nagyot,kivel tennéd legszívesebben „ kérdésre azonnal bekarcoltam egyértelmű válaszomat: Woody Allen. Ma sem tennék másképp. Allen Stewart Konigsberg aka. Woody Allen ma 75 éves.

Korszakalkotó rendező,utánozhatatlan bohóc,lenyűgöző tehetségű író, vagy éppenséggel egyeseknek perverz, nyálcsorgató idióta.

Woody Allen páratlan,ám minőségi kilengésektől sem mentes életműve mellett magánéleti zűrjei miatt is rendkívül megosztó alakja a modern filmgyártásnak. Ellentmondásos alak,mesterművei mellett öregségére gyakran mellétrafált,de jelentősége, hatásfoka vitathatatlan.

Számomra  ikonikus figura, szellemisége,művészete meghatározóan befolyásolta mozgóképes irányultságomat. A fertőzést édesanyámtól kaptam ,aki a 80-as évek közepén nem átallott elvinni a húgomat és engem, a Szentivánéji szexkomédia című frivol Woody Allen komédiára. Cirka 10 éves gyerekként nem haraptam rá a dologra, a repüléssel próbálkozó főhős bénázására sokáig emlékeztem ugyan, de azóta sem értem muter ezen húzását.:) Woody-t viszont pár éven belül nagyon megszerettem.

A neurotikus karakterek mestere, az idült New York-i értelmiség megkerülhetetlen alakja a stand-up komédia egyik alapítójaként kezdte a pályáját. Show műsorok és komikusok geg írójaként egyre több munkát kapott  50-es évek végén, Allen központi témáit már ekkor is a szerelem,a halál, a zsidó identitás és a szex köré építette fel, majd  hamarosan filmforgatásokon is feltűnik, forgatókönyvíró és komikus mellékalak minőségben.

37 évesen már rendez, 69’-ben elkészíti a Fogd a pénzt és fuss c. vígjátékot, melyben Virgil Starkwell-t , a kisiklott életű, kisstílű bűnözőt alakítja.

Ez a film jelenti Woody első komoly sikerét,dokumentarista hangvétele, harsány poénkodás, a burleszk és az abszurd humor sajátos elegye új irányvonalat sejtet.

Innentől beindul a komédia gyártás, jön a Banánköztársaság, a Monthy Python világa felé hajló az Amit tudni akarsz a szexről, és a felejthetetlen sci-fi komédia, A hétalvó.

A 70-es évek közepére Woody Allen teljes fesztávra nyújtja szárnyait, 1977-ben elkészíti megkerülhetetlen mesterművét ,az Annie Hall-t, majd két évtizeden át jobbnál-jobb darabokkal gazdagítja az egyetemes filmtörténelmet.(Manhattan,Csillagporos emlékek,Hannah és nővérei,A rádió aranykora,Bűnök és vétkek,Agyament Harry)

Művei személyes vallomásokká válnak,a humor és a szórakoztatás mellett felvillan a szerző humánus világlátása, pacifizmusa, New York iránti olthatatlan rajongása és az igaz szerelem utáni sóvárgása.

Magánélete  gyakran összefonódik művészetével,kedvenc színésznői közül kettőt is feleségül vesz,ám Diane Keaton-nal  és Mia Farrow –val kötött házassága is válással végződik.Utóbbiból csúnya ügy kerekedik,mely nem használ az addig sem makulátlan megítélésű rendező imidzsének.

Az ezredforduló mintha visszvetné Allen kreativitását,művei átlagossá silányulnak, pedig jobbnál jobb színészek állnak sorba egyetlen hívószavára.

Az olyan fiaskók mint a Jade skorpió átka,a Hollywoodi történet,a Melinda és Melinda, vagy a borzalmas Füles szinte megmagyarázhatatlan visszaesésről tanúskodnak.

Allen egyre nehezebben kap pénzt filmjei megvalósításához,ám a mélyponthoz közelítve a 2000-es évek közepére Európa felé fordul,több időt szentel az írásnak,forgatókönyvei ismét a szakma legkiválóbb darabjai.

A sorait rendező Woody ezen munkái egy újabb korszakot jelentenek; kimért és sötét tónusú filmeket készít, melyek erőssége a tökéletes karakterfestés és a felülmúlhatatlan érzékkel analizált lelki motivációk bemutatása. A Matchpoint, a Kasszandra álma és a Vicky Christina Barcelona már a Nagy Almán túllépő, európai hangvételű, ám saját művészetéhez hűséges rendező színvonalas munkái.

Woody Allen ízig-vérig szerzői filmes, nyughatatlan alkotó, a dicsfényt és az öntömjénező díjhajigálást megvető filmművész, életműve szüntelen inspirációt jelent tehetséges követőinek. Származására büszke,önvizsgáló típusú alkotó,aki a zsidóságát gyakran a humor forrásává teszi, mélységes öniróniája emberi minőségének legjellemzőbb védjegye.

Karrierje során 14 jelölés mellett 3 Oscar díjat nyert, ám az átadáson csak 2002-ben jelent meg, amikor beszédre kérték fel hőn szeretett városát ért terrortámadás kapcsán.

Az idős maestro jelenleg Párizsban forgat,európai kalandozása tartósnak bizonyul,és ki tudja még mi van a tarsolyában.

Aki a 70-es, 80-as években lakott épülő lakótelepeink valamelyikén, annak talán nem kell felfrissíteni az emlékezetét micsoda paradicsomai voltak ezek a felvonulási területek az akkor tízen innen és azon túliak az önfeled mókázásnak.  (TTT műsor a tévében megvan?)

Dobáltuk egymás műanyag katonáit féltéglákkal, félig elkészült házak második emeleti ablakából ugráltunk 4-5 méteres homokdombokra, robbantottunk karbiddal, sílécet készítettünk műanyag vezetéktakaró profilokból, halált megvető bátorsággal ugráltunk homlokzati állványzatok egyikéről másikára, avagy BÚJÓCSKÁZTUNK, melyet mi nemes egyszerűséggel csak HUMÓ-nak hívtunk.

Ha netán lenne olyan aki nem tudja miről van szó (bár szerintem nincs is ilyen) annak röviden a játék menete:

A humó (hogy a humó ki legyen külön procedúra) a fal felé fordul, a szemét eltakarja és megegyezés szerint számol tízig, húszig, vagy tízesével százig, kétszázig. Emlékszem annak eldöntése, hogy hogyan és meddig számoljunk komoly vitákat szült anno. Kettesével 100-ig számolni nem mindenkinek ment csípőből, így ezek a gyenge matematikusok maradhattak az 50-ig egyesével változatnál.Számolás alatt elbújunk. Mi volt, hogy 4-5 háztömbnyi területet is kijelöltünk játéktérnek, így egy-egy menet időbeli terjedelme sejtelmesen hasonlított a Monty Python által megénekelt "Bújócska Olimpia" döntőjéhez.



Amikor a hu mó végzett a számolással, ezt kiáltja:

Aki bújt, aki nem, megyek!

Elindul, és keresi a többieket. Ha valakit meglát, visszufut oda, ahol humott, ráüt az apacsfalra, és a következőket mondja:

Ipi-apacs egy, kettő, három...megláttalak!

És természetesen annak a nevét mondja, akit meglátott.

Bozsó, Szücsi, Vő, Simi, Miki, Peti, Boros, Müller, Szike, Pahor, Dorkó...

 
Iparkodni kellett azonban, mert a meglátott játszó is futhatott a humóhelyre, és leapacsolhatta a humót, ha előbb ért oda annál.
Akit leapacsoltak, az lett a következő humó. Az szintén megegyezés kérdése, hogy a humó megkeressen-e mindenkit, avagy kezdjük újra az egészet előről. Mi jellemzően az előbbit választottunk, így tényleg egy délelőtt egy játékra futotta. Aztán rapid ebéd, majd folyt köv.

Tapasztalat? Ki játszott ilyet?

Sőt, a magyar határon is tiszteletüket teszik, a júniusi NOVAROCK fesztivál egyik fő attrakciójaként.

Egyszer már megvolt a SOAD (2005 Novarock),epikus csápolás volt, akinek kimaradt,jövőre pótolhatja,ki tudja meddig tart az új fellángolás.

Ízelítő:

Új lemezről egyenlőre nincs hír!