Ljudmila Ulickaja megítélése elég szélsőséges irodalmi körökben. Egyesek szerint esélyes a következő irodalmi Nobel díjra, mások a műveit csak jobb ponyvának tartják.

Kétségtelen, hogy az Ulickaja művek színvonala nem egyenletes, ráadásul a magyar kiadás kissé össze- vissza van keverve. Az olvasók viszont ritkán törődnek az irodalmi körökkel, így minden hibája ellenére ő lett a mai orosz irodalom egyik legnépszerűbb alakja, Magyarországon is. Aki szereti, biztosan elolvassa, akit eddig elkerült, annak jó alkalmat jelenthet az ismerkedésre új kötete, az Elsők és utolsók.

Az a jó Ulickajában, hogy mindenki érdekli, és mindenkit megírásra érdemesnek tart. Különösen tetten érhető ez a hajlam legújabb novelláskötetében. A szereplők közt van keresztény, zsidó, kommunista, homo- hetero- aszexuális, öreg, fiatal, szép, csúnya, okos, buta vagy éppen gyengeelméjű, erkölcsös és romlott ember egyaránt. Látszólag egyszerű mesék ezek, de a háttérben bonyolult kapcsolatok, valódi életek rejtőznek. Bensőséges történeteket, aprólékosan megrajzolt jellemrajzokat kapunk. Ulickaja nem megy el egyetlen emberi sors mellett sem, de bebizonyítja, hogy a hétköznapi nem feltétlenül unalmas.

Az is jó Ulickajában, hogy könnyedén, igazi régimódi mesélőkedvvel adja elő ezeket a történeteket. Ez a fajta realista próza a 21. században szinte már furcsán hat, pedig éppen ebben, és a mindentudó mesélő személyében rejlik népszerűségének egyik titka. A mai olvasó ki van éhezve a jó értelembe vett pletykálkodásra, és Ulickajától ezt megkapja. A történetek megestek, megeshettek volna akár velünk is, vagy a szomszédokkal, ismerőseinkkel.

Ahogy Jane Austennek felróják, hogy regényeiben szó sem esik a napóleoni háborúkról, úgy vérbeli nőíróként Ulickaja sem sokat törődik a háttérben zajló eseményekkel, vagy a politikával. A történelmet még ma is nagyrészt férfiak írják, az ő hősei viszont elsősorban nők. Háború, diktatúra, kitelepítés, rendszerváltás nem hoz falrengető változást az átlagos orosz asszonyok életébe, ők fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva. Elmúlt idők relikviáit őrizgetve próbálnak boldogulni, szeretni, családot alapítani, összetartani. A történelem terhe alatt csak a férfiak omlanak össze, a nők mennek tovább. Majdnem egyformán szegény mindenki. A mai orosz valóság, sőt, a múlt is olyan sok hasonlóságot mutat a magyarral, hogy Ulickaja történetei szinte meghitten ismerősek. Egyik hőse, Gulja minden este ezzel a fohásszal bújik ágyba: „Hála neked, Istenem, még egy napot átvészeltünk. És kérlek, ne küldj semmiféle álmot. Ha lehetséges…”

A kötet 22 novellát tartalmaz, három ciklusba rendezve. Vannak közöttük újak és régiek, a rendező elv a szereplő nők életkora. 2002-es, Életművésznők című novellásköteténél már lehetett sejteni, de ez a mostani válogatás számomra végképp bebizonyította, hogy Ulickaja igazán a kisprózában nagy.

Magvető, 2010 ford.: Goretity József