A tavalyi év abból a szempontból mindenképpen emlékezetes, hogy különböző okok miatt viszonylag keveset olvastam. Rendes elvonási tüneteim voltak, de idén már másképp lesz.
Abból a kevésből nem volt könnyű toplistát összeállítani, de íme:
5. Mara Meimaridi: A szmirnai boszorkányok
(2011, Gondolat, Hargitai Nóra)
A könyvről már írtunk. Nőkről szól nőknek, de érdeklődő férfiak is bátran kézbe vehetik, ha nem félnek, hogy túlságosan belelátnak az ellenkező nem rejtett titkaiba. Boszorkányosan lebilincselő regény.
4. Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról
(2011, Magvető)
Parti Nagy Lajos humorát vagy szereti valaki, vagy nem. Annak ajánlom ezt a rövid írását, aki igen. Átlagos magyar nőként életem nagy részében fogyókúrázok, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére azok közé tartozom, akik nem veszik véresen komolyan ezt az egészet, így aztán igaz, hogy nem is nagyon fogyok, viszont roppant jókat tudok nevetni a hozzám hasonló embereken. Kb. minden ilyesmiről szól Parti Nagy Lajos könyve.
„E ponton önök, Hölgyeim és Uraim, ne tagadják, nagy elhatározásra jutnak, de hiába, mert azon nyomban eszükbe jut a déli sült oldalas maradéka, hogy azt csak meg muszájna enni a léböjt, a szezámmagkúra, a beöntéshétvége előtt, persze burgonyás kenyérrel. Mert mért maradjon meg, mért ne legyen egy szép búcsú az étkezéstől, és kényszeres élességgel látják maguk előtt az előszobát a futtában lerúgott cipőkkel, és látják az összehuttyant zakót, kifordult kosztümaljat, a konyhaasztalt gatyában, kombinéban, és látják a tunkolás meleg, szakrális fényeit a saját arcukon, és a tartós kapcsolatukén, zabolátlan árnyékuk táncol a jurta falán, medvebőrön és subaszőnyegen, látják ezt a szép, halálos idillt, ezt az ősi, lipidáris kopulációt, és olyan keserű lesz a szívük, e koleszterinszivattyú, mint az epe, és bőgni tudnának, ugye, Ilikém?”
3. Charles Dickens: Ódon ritkaságok boltja
(2011, Európa, Tábori Zoltán)
200 éve született Dickens, mely évfordulóról szeretnénk mi is megemlékezni, de addig is jöjjön a toplistás könyv. Az Európa Kiadó néhány éve elkezdte kiadni Dickens regényeit egy csodálatosan szép külsejű sorozat formájában. Ebben a formában jelent meg idén az Ódon ritkaságok boltja, újrafordítva (ez ráférne még egy-két regényére). A maga idejében páratlan népszerűségnek örvendett a mű, folytatásaiért összeverekedtek az emberek, de a friss postát hozó hajónál több fulladásos haláleset is történ a korabeli beszámolók szerint. A történet nagyapa és unokája szívfacsaró törénetét meséli el, jó ráérősen. A szokásos mellékszálakkal és szereplőkkel bőven ellátott, csapongó stílus nem való mindenkinek, de akinek van türelme és ideje a régimódi történetmeséléshez, annak bátran ajánljuk ezt a csemegét.
“Hogy is áll a dolog a jelen pillanatban, uraim? Adva van egy derék öreg nagyapa, és ezt a legnagyobb tisztelet hangján mondom, továbbá adva van egy zabolátlan ifjú unoka. A derék öreg nagypa azt mondja a zabolátlan ifjú unokának:”Én felneveltelek és kitaníttattalak téged, Fred; elindítottalak az élet útján; kicsit elvétetted az irányt, ahogy a fiatalembereknél ez gyakran megesik, de több lehetőséget nem kapsz, ne is várj!” A zabolátlan ifjú unoka erre azt válaszolja: “Annyi a pénzed, mint pelyva; nem verted magad kirívó költségekbe miattam; vagyont vagyonra halmozol a kishúgomnak, akit itt a házadban rejtegetsz, sunyin dugdosol, megfosztod az élet legcsekélyebb örömeitől¸miért nem tudsz egy keveset szánni a nagykorú sarjadra is?” A derék öreg nagyapa erre felfortyan, nemcsak hogy nem hajlandó perkálni azzal a boldog készségességgel, ami annyira szép és nemes tulajdonságuk az ilyen hajlott koru öreguraknak, hanem majd felrobban, elmondja mindennek, és sértegeti, valahányszor csak találkoznak. Puszta kérdésem tehát a következő: nem kár-e, ha a dolgok így folytatódnak, nem lenne-e sokkal jobb, ha az idős úriember tejelne exy méltányos összeget, és minden szépre és jóra fordul?”
2. Keith Richards-James Fox: Élet
(2011, Carthapilus, Bus András, Fencsik Tamás)
Rolling Stones rajongóként érdeklődéssel vártam minden idők legcserzettebb arcú gitárosának önéletrajzi regényét, és nem csalódtam. A sorozat címe Legendák élve vagy halva, és ezt ránézésre tényleg nehéz Keith Richards esetében eldönteni. Ahogy Lemmy Kilmistert az alkohol, kollégáját valószínűleg a jó minőségű heroin/kokain stb... tartósította, úgyhogy a szernek fontos szerep jut a pofátlanul egyszerű című memoárban. Az életrajzban minden jellemző elem, úgymint szex, drog, r’n’r megvan, nem feltétlenül ebben a fontossági sorrendben. A korrajzként is felfogható könyvből állítólag film készül.
„Volt egy rémes repülőutunk Washingtonból Memphisbe, ahol egy váratlan háromszáz méteres süllyedéstől sokan bepánikoltak, zokogni meg üvölteni kezdtek, Annie Leibovitz pedig beütötte a fejét a plafonba. Az utasok megcsókolták a leszállópályát, amikor végre földet értünk. Én az egészből annyit észleltem, hogy egy kicsit körülményesebben lőttem be magam a gép végében, mint szoktam, mivel nem akartam, hogy a hánykolódás miatt kárba vesszen a cucc.”
1. Raymond Carver: Kezdők
(2010, Magvető, Barabás András)
Az idei év kedvence (bár szigorúan véve még 2010-es, csak nekem idei). Írtunk róla, azóta megjelent a többi novella is a Magvetőnél (Befognád, ha szépen kérlek?, Katedrális), szintén zseniálisak. Na pl. ezért nem kezd el írni az ember. Mert így úgysem tudna soha.
Részlet A kantár c. novellából:
„Egyszer, még gimnazista koromban a nevelési tanácsadó behívatott az irodájába. Egyesével hívta be magához az összes lányt. „Miről szoktál álmodni? – kérdezte tőlem. – Szerinted mi lesz belőled tíz év múlva? És húsz év múlva?” Tizenhat vagy tizenhét lehettem, még gyerek. Gőzöm sem volt róla, mit kéne felelnem neki, csak ültem, mint egy rakás szerencsétlenség. Annyi idős lehetett, mint most én. És persze öregnek láttam. „Te vénség!” – mondtam magamban. Tudtam, hogy már túljutott az élete delén. És azt képzeltem, tudok valamit, amit ő nem. Amit soha az életben nem fog tudni. Egy titkot. Valamit, amit nem szabad tudni, pláne kimondani. Úgyhogy hallgattam, és csak a fejemet ingattam. Nyilván elkönyvelte, hogy egy tökkelütöttel akadt dolga. De tényleg nem tudtam kinyögni semmit. Érti, ugye? Azt gondoltam, olyan dolgokat tudok, amiket ő még csak nem is sejt. De ha ma megint feltennék nekem a kérdést, hogy miről álmodom meg ilyesmi, hát ma már megmondanám.
– És mit mondana, aranyos? – már a másik kezén dolgozom. Illetve nem is nyúlok a körméhez, csak tartom a kezét, és várom a folytatást.
Előrecsúszik a székben. Megpróbálja visszahúzni a kezét.
– Mit mondana nekik?
Sóhajt, visszadől a székben. Otthagyja a kezét az enyémben.
– Hát hogy az álom az, amiből fel szokás ébredni. Ezt mondanám. – Kisimítja az ölében a szoknyáját. – Akárki megkérdezne, ez volna a válasz. De nem kérdi senki.”
