A társadalomból így vagy úgy kiszakadt, állatok által felnevelt gyermekek témája mindig foglalkoztatta az embereket, és megihlette az írókat. Romulus és Rémus, Maugli, Kaspar Hauser, Hany Istók története is így vált híressé. Az összes „vad gyerek” közül máig az egyik legismertebb és legnépszerűbb Tarzan személye. A kitalált hős idén lesz 100 éves.
Edgar Rice Burroughs jó családba született, de sokáig nem nagyon tudott mit kezdeni magával. Egyik üzleti vállalkozása követte a másikat, de a siker messzire elkerülte, egészen 1912-ig. Ekkor döntött úgy, hogy ponyvák olvasásával edzett stílusát élesben is kipróbálja, és novellákat kezdett írni az All-Story magazinnak, ami a mi Rakéta Regényújságunkhoz hasonlítható leginkább. Előbb írt egy Marsos történetet (a későbbi Mars sorozat előfutárát), majd megírta a Tarzan a majomembert, és ezzel anyagi helyzete azonnal rendeződött, hiszen már az első kötet óriási sikert aratott, majd ezt követte még 31.
Magyar kiadások már a harmincas években megjelentek, de a teljes életművet csak a nyolcvanas-kilencvenes években adta ki az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Ebben a formában ismertük meg legtöbben a sorozatot, még általános iskolában. A kis alakú fekete köteteket Fazekas Attila nagyszerű illusztrációi díszítik (egy darabig), és utólag biztos vagyok benne, hogy az osztályomba járó fiúk egy része ezért lapozgatta annyira buzgón a Tarzan könyveket. A kizárólag DD kosaras melltartót (nem) viselő vad, félvad hölgyek látványa gondolom jobban lekötötte őket, mint Nyilas Misi kalandjai.
Tarzan első megszemélyesítője a filmvásznon a még néma Elmo Lincoln volt, aki a vadember szerepében inkább elzüllött sziú indiánra emlékeztet, de legalább valóban volt valami vadság benne. Az igazi Tarzan sokak számára azonban Johnny Weismüller, és igen, ismét beigazolódott a nagy igazság, hogy minden fontos ember ezen a földön magyar volt. A kis Johann Szabadfaluból indult, hogy aztán öt olimpiai arany és számtalan egyéb kiváló sporteredmény mellett, mint „a” Tarzan vonuljon be a filmtörténelembe. Volt még néhány komolytalan próbálkozás, rajzfilm és musical is, de az örök Tarzan úgy tűnik megingathatatlanul Johnny Weismüller lesz, a maga jódlira hajazó kiáltásával.
Burroughs sosem járt Afrikában, fogalma sem volt annak élővilágáról, és úgy általában, menő iskolái ellenére elég hiányosak voltak az antropológiai, zoológiai, pszichológiai ismeretei, ez kiderül a regényekből. Hogy mégis ilyen kiváló kalandokat tudott írni, egyértelműen bizonyítja írói zsenijét. A sorozatba becsúszott ugyan jó pár elrugaszkodott, vagy legalábbis kísérletinek nevezhető példány (pl. Tarzan és a hangyaemberek), de a legtöbb igazi klasszikus ponyva, klisékből, fehér arroganciából, romantikából, fantasztikumból és egy jó ötletből összefércelve, kimeríthetetlen fantáziával ábrázolva. Minden történet középpontjában az ágyékkötős szuperhős, Tarzan áll, aki hátrányos helyzetből indul ugyan, de veleszületett intelligenciájának és jellemszilárdságának köszönhetően biztosan helyt áll a legképtelenebb kalandban is- már száz éve.
