Nem egy béna vicc első sora. A három kedvenc szakácskönyvemet szeretném bemutatni. Egy a magyar, egy a zsidó, egy pedig az olasz konyháról szól.

Azt hihetnénk, hogy a szakácskönyvek (általában a könyvek?) ideje lejárt. Részben igaz ez, hiszen ma, ha valaki receptet keres, leül a számítógép elé és ott mindent megtalál. Tapasztalt háziasszonyok azt is tudják, milyen típusú receptet hol érdemes keresni, mik a megbízható internetes oldalak. Vannak azonban olyan szakácskönyvek, amelyek recepteken túl annyi érdekességet tartalmaznak, hogy mégis érdemes kézbe venni őket.

Pető Margit:  Kedves vendég tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél.

A matyó konyha

Ma már minden igaz magyar tudja, hogy főzni csakis mangalicazsírral, kemencében szabad, a háziasszonyok kisujjában van a puliszkafőzés, házi ecet, sajt készítés összes csínja. Pető Margit könyve viszont 24 éve jelent meg, tehát még jóval a népi konyha nagy felfedezése előtt. Ez a kis könyv akkor igazi kuriózumnak számított, mert profi módon vegyíti a gasztronómiát a néprajzzal. (Hasonlóan Végh Antal: Kenyér és vászon című könyvéhez)

A szerző arról ír, amit gyermekkorában maga is tapasztalt, vagyis az egyszerű, olcsó, paraszti ételek elkészítéséről, illetve helyet kap néhány bonyolultabb, ünnepi étel, sütemény leírása is. A receptek azonban csak egy részét teszik ki a könyvnek. Pető Margit a vetéstől kezdve követi egy- egy zöldség útját a fazékig. Leírja az aratás, disznóvágás, kukoricahántás és egyéb, számukra akkor természetes, ma már lassan kihalóban lévő paraszti munka menetét. Sok népmese, hagyomány, népszokás, finom receptek, archív képek teszik könyvét nagyon olvasmányos, élvezetes művé.

„A másik leggyakoribb hamarétel a paprikás krumpli. Jó volt az, igen finom; de ha minden harmad-negyednap előfordul! Azért a jóból is megárt a sok... Néha bizony így éreztem, mikor a határból hazafelé bandukolva nagyanya imígy elmélkedett: "No, éppen annyi időm lesz még, hogy mire az emberek is hazaérnek, összerántok egy kis paprikás krumplit." Bár meg kell hagyni, nem volt kétszer sem egyforma, úgy el tudta változ­tatni. Egyszer levesesen, hogy a csillogóan piros paprikás lé befedte a krumplit. Más alkalommal lesütötte zsírjára, még pirította is egy keveset. Néha karikába vágott kolbásszal bolon­dította, vagy friss hagymával, zöldpaprikával adta meg az ízét. Ha vigyázott a fövésnél, hogy ne menjen szét, szépen darabján maradjon minden szem, akkor egészen sajátos zamatú lett; és különlegesen szaftos, amikor villával direkt összetörte egy kicsit.

Egyébként az alákészítés mindig ugyanúgy történt: olajat öntött csak úgy iránzomra a kaszroj aljára, apróra vágott egy fej vereshagymát, pirosra pirította, majd lekapta a tűzről. Sis­tergő zsiradékba ugyanis nem szabad színes paprikát szórni, mert megkeseredik. A színes paprika után rádobta a krumplit, felengedte gondolomra, mert jól tudta már, hogy melyik fajta krumpli mennyi vizet vesz fel a fövés alatt. Csak ezek után következhetett az ilyen vagy olyan módon való ízesítés. Végül megadta neki a megfelelő csípősséget is. Volt aki kaparósan szerette, mások, hogy majd lángot vetett. Legtöbben csak kelle­mesen bizsergetősen kedvelik..”

Gondolat, 1987

Az ex-Gunner ,ex-Velvet Revolver,ex-kokainista ,és tavaly óta  ex-Jane’s Addiction gitáros Duff McKagan megjelentette szóló formációjának újabb lemezét,mely a The Taking címet kapta.

A Duff McKagan’s Loaded ezúttal -mint általában- egyfajta zsigeri rockn’roll-t kíván lenyomni a torkunkon,mely bőven táplálkozik a  Guns N’ Roses-os múltból ,illetve a Perry Farrel influenciáknak szabad utat engedő Terry Date producer- legenda hasznos tapasztalataiból is bő szapollyal mereget.

A lemez első harmada meglepően erős,említést érdemel az Executioner Song ,mely húz mint egy gőzös,vagy a Dead Skin mely egy korrekt arché-rockdal. A karrierje során vagonnyi kokót felszippantó,olykor ijesztően felpuffadó,máskor szálkásra gyúrt  Duff McKagan tavaly -nyilvánvaló okok miatt-  orrmelléküreg műtéten esett át,melyet azóta  kihevert, és átadta magát az ösztönzenélés örömeinek. Ennek köszönhetően az új dalok felszabadult,könnyen emészthető szerzemények,melyek Duff középszerű énekhangja ellenére viszonylag élvezhetőek,ha helyén tudjuk kezelni az olyan vakvágányon futó dalokat mint a She’s an Anchor (bántóan hamis),vagy a kártékony dallamrock felé forduló Indian Summer.

Az album második felére sajnos nem jut a kezdeti energiákból,van erő még egy punkosabb beindulásra(King of the World)majd egy blues-os hangvételű önvallomásra is (Cocaine),ám az utolsó rohamok szétesnek,még ha a Follow me to Hell-re jut is pár klasszikus gitárszóló.

Ám a The Taking összességében így sem kukába vágandó ósdi szar. Megfelelő közelítéssel kifejezetten élvezhető album,tulajdonképpen egy becsületes iparos vállalható teljesítménye.

Ami már túlzás,hogy a lemez kapcsán dokumentumfilmet is emlegetnek az alkotók,mely hamarosan látható lesz a különböző fesztiválok műsorán.

Hazai megjelenés: 2011 április 19.

Album trailer

A Trafó ismét különleges művészeket szállít a hétvégére,a Primavera Sound fesztiválról importált Ben Frost és Scout Nibblet különböző műfajban utazik ugyan, de mindkét előadó az undergound ösvényein közlekedik,ráadásul erősen felfelé haladva.A május 5.-ére (csütürtök) kitűzött páros koncertre most jegyet is nyerhetsz nálunk,ha helyesen válaszolsz kérdésünkre!

A Magvető megjelenteti Raymond Carver novelláit. Ez jó hír, hiszen ma ő az amerikai irodalom egyik legfontosabb alakja. Idézik, elemzik, hivatkoznak rá, mi meg szinte alig tudunk róla valamit. Igaz, aki ismeri, leginkább kultfiguraként rajong érte.

A Kalligram 1997-ben ugyan kiadott egy Carver kötetet Pozsonyban, de az akkor nem kapta meg a megérdemelt figyelmet. Ráadásul van itt a háttérben egy nagy botrány, miszerint 2009-ig senki sem a valódi Carver szövegeket olvashatta, hanem a kiadó által jelentősen megnyirbált változatokat. Komoly ügy ez, ami állítólag az eddig minimalistának kikiáltott Carvert egész máshová sorolja majd. Ezek most az eredeti, vágatlan novellák, Barabás András fordításában.

Az életmű sorozat első kötete tavaly év vége felé jelent meg, Kezdők címmel. Aki szerette annak idején a Rövidre vágva c. Altman filmet, az bizonyos novelláiban (p. a Futó viszony, Jól jön ilyenkor az a pár falat, Csak beszólok a csajoknak, hogy elhúzunk) esetleg ráismerhet egy- egy jelentére, hiszen a forgatókönyv az ő művei alapján született. Ritka példája ez annak, amikor egy nagyon jó író művéből nagyon jó film születik. A következő kötet is megjelent már, Befognád, ha szépen kérlek ? címmel.

Korunk egyik legmeghatározóbb humoristája, akit nem mellékesen a 2010-es esztendőben a TIME magazin a 100 legbefolyásosabb ember közé választott a világon, olyan "ostort" kapott a kezébe ami kevesünknek adatik meg az életben.

Ha valaki látott már egy részt is a The Office -ból (A Hivatal, nem az amerikai, a brit) vagy a The Extras (Futottak még) című agymenésből az tudja kicsoda Ricky Gervais.

Olyan ugye volt mindenkinek legalább egyszer, hogy meg akarta viccelni barátját, netán csőbe húzva "szívatta"a másikat, esetleg megfordult a fejében, hogy rajzszöget tegyen az előtte ülő alá az iskolapadban. Na,Ricky Gervais pont ezt csinálja örökös alkotótársával, Stephen Merchant-al. Nagyban. Óriásiban.

Az egyenként közel egy órás dokumentum epizódokban a modernkori világ hét csodájához küldik barátjukat Karl Pilkongtont, az Idiótát. A részek komikumát csak és kizárólag az adja, hogy a világ számos pontjára "száműzött" furcsa észjárású manchesteri kolléga nem számít átlagos turistának, és a megcélzott desztinációk sem egészen azokat az arcukat mutatják, amiket az hétköznapi turista magazinok és internetes oldalak címlapjáról egészen biztosan pillanatok alatt beazonosít.

Pilkington egy igazi fasz. Igaz, annak a szerethető bolond változata, mert ha például valakinek Kínáról csak annyi jut eszébe, hogy nem szívesen megy oda, mert ott varangyokat esznek a helyiek...és ööö "mivan" ha  megtetszik, neadjisten rászokik, majd hazatérve Manchesterbe ott nélkülözni kell ezt az egzotikus csemegét akkor az az ember tuti nem normális. No jó, nyilván rendezői utasításra is lehet némiképp rájátszani a "hülye" figurájára, de nagyon túlpörögni tuti nem kellett.

A főhős az a fajta otthonülős, soha ki nem mozdulós, legyen-otthon-sör-és-chips- menjen-a-tv típust hozza, amely már magában is megmosolyogtató, hát még ha a helyzetet a drága jó barátok úgy alakítják, hogy se otthon, se sör, se chips.

Hálón fellelhető magyar felirattal, egyétek, mint Pilkington a varangyot.

Hivatalos honlap sok infoval

Trailer:

Ugyebár tippelni, számolgatni szeret a magyar. Ezt tesszük minden egyes foci vb ill. eb selejtezőköreinek vége felé, illetve nyaranta,a Sziget fesztivál közeledtével.

Foglaljuk össze mit tudunk,és hova helyezzük.

A Nagyszínpad napi 5 előadót kínál, szórjuk szét a már bejelentett neveket,hátha okosabbak leszünk..