HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Szerves pop / Stereomilk - aZ

2011.05.30. 15:43 rolo tomasi

Nagyon ráfért már a magyar popzenére a Stereomilk új lemeze. A Dunaújváros-Budapest, illetve Hiperkarma/ Galapagos/Pluto zenei tengelyen formálódott zenekar komoly hézagpótló alakulat, a tévés tehetségkutatókkal agyonterhelt és posványig mételyezett hazai könnyűzene elbírna még néhány hasonló, más európai lokáció esetén szélesebb körnek szóló, és azt jó esetben megmozgatni is képes, saját hangján megszólaló formációt.

 

http://iqmusic.hu/attachment.php?attachmentid=131&cid=18Nyilván a Stereomilk-et is érték influenciák,ezek simán tetten is érhető hatások,de a főzetben sok az otthonról, ill. génből hozott elem,így az új lemez nagyjából az a pop,amit 2011-ben Magyarországon hallani szeretnénk.

A budapesti klubéletben erőteljesen nyomulnak a brit pop/rock világ környékére belőhető klónbandák,akik igazodnak a trendhez ugyan, ám kanyi eredetiség sem szorult a repertoárjukba, leginkább frizurában erősek.

Egy részük elvész az indie-forradalom immár szakadék szélére szorult tömegjeleneteiben,másuk pedig az „igényesség” álcája mögött alibizik majd 50 évig mint, a Roy és Ádám,meg Jamie Winchester.

A Stereomilk már 5 éve felvillantotta fényszóróit,első lemezük nagyon kellemes meglepetés volt,és a pár hete megjelent Az című albumra megérte rápihenni.

A félórás lemez minden hangján érződik a szerzői törődés,a könnyen oldódó, mégis tartalmas dalok legnagyobb erénye,hogy  elbírják a rádiós ill. otthoni agyonjátszást (Légypapír), nyári slágerként és elmélyülős szerzeményként is egyaránt működnek.( Megfelelő ember, Korlátok,Zöldhullám).

Praktikus,nem?

Szekeres András egészen kiváló énekes,ha kell kisportolt orgánumú,ha kell elcsuklás nélkül,cukormentesen érzelmes. Az energikus gitárszólamokért felelős Almási Endre hibátlanul húz, a ritmusszekció úgyszintén ereje teljében teszi a dolgát,a gyakorta dalra fakadó Farkas Csaba basszeros (Belgrád,Narkósok) igazi reneszánszember, és a doboknál ügykezelő Szekeres István képességei is kellő teret kapnak a lemezen.


Stereomilk - Az by Stereomilk

 

Az albumon érződik,hogy évek során gyülemlett anyag, nem rendelésre,ünnepekre időzített töltelék cucc. Igazi „profi” munka,melyet a tehetséges dalszerzés,a valós zenész kvalitások tesznek azzá, nem pedig piackutatást követő,ipari slágergyártás.


Így válik az „aZ”  prostitúció nélkül is eladhatóvá,ez teszi az utóbbi évek legjobb hazai poplemezévé.

 

A lemez most megvásárolható itt ,éppen két korsó sör áráért(!),vigyétek mint a cukrot,......még a borítója is gyönyörű.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika lemez korong rolo

Trubadúrláda

2011.05.27. 17:39 rolo tomasi

Íme egy gyors,felnőtt tartalmú TV-és ajánló a gyermeknapi hétvégére:

 


http://thecia.com.au/reviews/c/images/candy-poster-0.jpgIndítsunk egy ausztrál kokszos drámával,mely talán Arronofsky idevágó darabjához hasonlítható. A Candy ugyan pár grammal könyedebb darab,de a drogfüggő auszi szerelmespár története sem éppen habkönnyű mese,viszont Heath Ledger, Abbie Cornish és Geoffrey Rush igazán remek gárdának bizonyul. Az érfelvágós kategória ellenére,az ügyesen becsempészett humor fogyaszthatóvá teszi filmet. (Péntek,22,55 Viasat3)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A franciás  darabok kedvelői minőségi ellátásban részesülhetnek a Filmmúzeum jóvoltából, A kaktusz virága ’69-es változatában Walter Matthau,Ingrid Bergmann és Goldie Hawn bolondozik Gene Saks rendezésében,a mai napig vállalható,szórakoztató módon.(Szombat,17.25,Filmmúzeum).



 

 

 

http://www.tferi.hu/stafeta/oneflew.jpg

Estére domborít az M1,a filmtörténet egyik legerősebb mozija kerül a képernyőre,a felejthetetlen Száll a kakukk fészkére,mely egyben Milos Forman és Jack Nicholson legjobb filmje. Örökérvényű gonosznak ott van Louise Fletcher,akinek alakítását női fronton azóta sem sikerült megközelítenie senkinek.Kihagyhatatlan!(Szombat,M1,21.05.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vasárnapra pedig a Duna tv rukkol elő egy kötelező körrel,Robert Rodriguez satírozott klasszikusát,a Sin City-t húzhatja be az a néhány eltévelyedett embertársunk,akik még nem mártóztak meg Frank Miller képregényvilágának mozgó képes remekművében.(Vasárnap,Duna Televízió, 22.15.)



1 komment

Címkék: ajánló tv film mozi kino rolo trubadurlada

Könyvek könyvekről

2011.05.26. 10:02 marge gunderson

Az a tapasztalatom, hogy aki szeret olvasni, az néha szívesen olvas olyanokról, akik szintén szeretnek olvasni. Szenvedélyesen, sokat és néha minden mást félretéve olvasni, ahogy pl. Ulickaja regényhőse, Szonyecska tette. Aki ismeri ezt az érzést, annak biztos van kedvenc olvasós könyve. Ez itt az én három kedvencem.

 


Alan Bennett: A királynő olvas

 


http://olvaso.freeblog.hu/files/2011/01/a_kir%C3%A1lyn%C5%91_olvas.jpgII. Erzsébet nem szeretett olvasni. Ideje sem volt rá a sok uralkodói teendő miatt, de nem is nagyon foglalkoztatták a könyvek. Amikor véletlenül betoppan a palota mellett parkoló mobilkönyvtárba, nehogy nevetségessé váljon, kikölcsönöz egy könyvet. A kötelességtudó uralkodó, ha már kikölcsönözte, el is olvassa a könyvet. Amit aztán illik visszavinni és helyette újat kölcsönözni. A királynő szép lassan ráérez az olvasás semmihez sem fogható ízére, és szeretné bepótolni a könyvtelenül telt éveket. Olvas reggel és este, ágyban és hintóban, nyíltan és lopva, néha titokban. Környezete ugyanis elítéli a hirtelen támadt érdeklődést, igyekszik azt minden eszközzel visszaszorítani. Erzsébetet azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen el lehessen téríteni szándékától. Alan Bennet olyan élethűen formálta meg a nagy uralkodó alakját, hogy az ember szinte gyanakodva szemlélte az Évszázad Esküvőjén zárt hintójában integető Erzsébetet, ahogy néha lepillant az ölébe…

A könnyed és szórakoztató regény felvet néhány érdekes kérdést, a politika és a homoszexualitás viszonyáról, vagy arról, hogyan válik az olvasás egyre inkább elitista hobbivá.

 

„Aznap este díszvacsora volt Windsorban. A francia elnök karját nyújtotta a királynőnek, a királyi család felsorakozott mögöttük, aztán a menet lassan megindult a Waterloo Terem felé.
– Most, hogy végre válthatunk néhány szót négyszemközt – mondta a királynő, és jobbra-balra mosolygott, miközben átsiklottak az ékszerektől csillámló tömegen –, bevallom, már régen szeretném megkérdezni, mi az Ön véleménye Jean Genet-ről, az íróról.
– Á! – felelte az elnök. – Qui.
A Marseillaise és az angol himnusz kis időre megszakította a beszélgetést, de amikor elfoglalták helyüket a vacsoraasztalnál, a királynő úja az elnökhöz fordult, és folytatta a kérdezősködést:
– Tisztában vagyok vele, hogy homoszexuális volt, és börtöntöltelék, de csakugyan olyan sötét alak lett volna, amilyennek lefestik? Vagy ami sokkal fontosabb – a királynő kezébe vette a kanalat –, csakugyan olyan ragyogó író? Az elnök, akit elfelejtettek felkészíteni e sikamlós tárgyból, vadul körülpillantott, tekintetével kultuszminiszterét kereste, de annak éppen a canterburyi érsek magyarázott valamit.
– Jean Genet – ismételte a királynő segítőkészen.
– Vous le connaissez*?
– Bien sûr – felelte az elnök.
– Il m’intéresse – mondta a királynő.
– Vraiment?
Az elnök letette a kanalat. Az este hosszúnak ígérkezett.”

Magvető, 2009, Rakovszky Zsuzsa

 

 

 

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa



http://3.bp.blogspot.com/_BiAMrpwVSMs/S2wuTS0X8iI/AAAAAAAAA3w/y1EhBeGWAbI/s400/vajtfuluek.jpg

 

Szeretjük Nick Hornbyt, szeretjük a könyveket, tehát ha Nick Hornby ír egy könyvet a könyvekről, azt nagy valószínűséggel szintén szeretni fogjuk. A szerző egy ideig a Believer magazin számára írt könyvajánlókat, a regény ezekből az élményekből és tapasztalatokból született, a megszokott őszinteséggel és humorra. Vicces helyzet adódik jó néhány. Hornby ugyanis bevallja, hogy Bayard trükkjével élve, olyan könyvekről is írt, amiket végül el sem olvasott. Vagy azért, mert nem volt rá ideje, vagy, mert nem volt kedve, vagy, mert az első néhány oldal után nem akarta elolvasni. De írni kellett róla, hiszen ezért fizették. A lap feltétele, miszerint nem szabad negatív kritikát írni, szintén helyet ad a szolid ironizálásra.

A fordítás helyenként nem elég gördülékeny, ami egyszerűen abból adódhat, hogy Siklós Márta nem mélyedt el mélyen a popkultúrában.

Hornby világirodalmi ízlése sem igazán széleskörű, de ezzel együtt ez a könyv kellemes perceket szerez az olvasónak. (A legjobban sikerültek között van egy Dickens esszé, azt minden Dickens olvasónak nagyon ajánlom.)

 

"Markot néhány évvel ezelőtt ismertem meg Los Angelesben egy felolvasásom után, amikor is sok egyéb emlékezetes dolog között elmesélte, hogy utolsó regényének jelentős részét egy kocsiban ülve írta, majdnem meztelenül, alufóliába csavarva, feje körül egy törülközővel. Erre éppenséggel nagyon is racionális indokai voltak, amelyekbe itt most nem mennék bele, mindenesetre egyiknek sem volt köze elmebetegséghez, noha kissé kényelmetlen helyzetbe hozhatták a feleségét – főleg egy- egy baráti látogatás alkalmával."

 

és még:

 

„… mint azt bizonyára tudjátok, a modern költészet afféle Reykjavík, azaz olyan hely, ahol érthetőség és értelem szimbolikus hidegháborút vív egymással immár vagy ötven éve. Ha egy versből képtelenség első két olvasásra kihámozni valami értelmet, akkor a magam részéről a dolog le is van zárva ezzel: “Le vagy te szarva!””

Európa, 2008, Siklós Márta

 


 

Sam Savage: Firmin

 


http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2008/09/09/article-0-0272585500000578-162_306x423.jpgFirmin a patkány életét születésétől fogva a könyvek bűvöletében tölti. Első eledele, a könyv, amelyből anyja a vackot készíti tizenhárom csemetéjének az antikvárium pincéjében, a Finnegans Wake. A patkánymércével mérve is csúf Firmin eszeveszetten habzsolja az irodalmat, a káposztatorzsa ízű Jane Eyre-től kezdve az illatos Proust-on át Spinozáig. A könyv élelmiszerből hamarosan szellemi táplálékká válik számára. Mindent elolvas, amihez hozzáfér. Nyiladozó értelme egyre hajtaná az emberek felé, másik nagy szenvedélye, a mozi megismerteti a Nő iránti sóvárgással. Firmin azonban szembesül azzal a kegyetlen igazsággal, hogy lehet akármilyen kifinomult a szellem, nemes a lélek, ha senki sem akad, aki a visszataszító patkánytest mögött meglátja őt magát, a gondolkodó, érző, szenvedő élőlényt. A nagy kiábrándulás után, a lebontásra ítélt bostoni bohémnegyed egyik lakójában, az író Jerry Magoon személyében a patkány végre társra talál.

Szívmelengető kis könyv, páratlanul szép allegória az olvasás varázsáról, a kapcsolatteremtés nehézségeiről. Ez Sam Savage első regénye, melyet hatvanhat évesen írt.

 

„Valaha a nem éppen vonzó küllemem ellenére reménytelenül romantikus voltam, a legnevetségesebb fajta. Meg humanista is, ugyanolyan reménytelen. És minden hibám ellenére – vagy talán éppen e hibáim jóvoltából? – találkozhattam rengeteg nagyszerű emberrel és egy sor lángelmével nevelődésem korai szakaszában. Beszélő viszonyba kerültem minden Naggyal. Dosztojevszkijjel és Strindberggel, példának okáért. Bennük hamar felismertem a rokon szenvedőt, a hisztérikus alakot, amilyen magam is vagyok. Értékes tanulságot is kaptam tőlük örökül: az nem számít milyen kicsi vagy, az eszelősséged lehet akkora, mint bárkié.”

 

Európa, 2011, Boris János

4 komment

Címkék: könyv kötet marge betű

Európa hangjai a Szigeten

2011.05.24. 17:40 rolo tomasi

Továbbra is a Sziget Fesztivál körül jár az agyunk,a Nagyszínpad programja lassan kiteljesedik, idén számos műsorszám izgatja a fantáziánkat. A Világzenei Nagyszínpad hagyományosan bika,az A38-WAN2 színpad idén is napi 1-2 világszámmal asszisztál a főműsorhoz.A Metál Nagyszínpad és a Party Aréna zsánerüknek megfelelően foglalkoztatja majd mindkét fegyvernem nagyszámú táborát,ám van egy érdekes helyszín,melyről talán még nem tudunk annyit,csak azt,hogy nem műfaj,hanem földrajz alapján szerkesztett a felhozatala,ez pedig az Európa Színpad.

 


Alábbiakban e helyszín versenyzőit vizsgálgatjuk népművelési célból. (képekre érdemes klikkelni)


 

The Mono Jacks (Románia) - Aug 10. Szerda  17.00

 


 

A román indie rock viszonylag felderítetlen terület,itt a lehetőség besatírozni. Doru Trascau  frontember a stílus román vezéralakja,a Kárpátok post-punk zenei életének egyik befolyásos figurája.Zenei világuk az Editors és az Interpol környékére tájolható,első napra remek „indietásnak”(juj) tűnnek.

Myspace


1 komment

Címkék: zene ajánló live koncert

Elindult a S.O.A.D. turné

2011.05.23. 16:20 rolo tomasi

A sérelmeket, anyagi vitákat félretett, időlegesen újraalakult  System of a Down turnéja május elején kezdetét vette.

 


 

Az Észak-amerikai kötelező körök után nyáron Európába jön az alter-metál színtér legeredetibb,mára legendává emelkedett formációja. A nyár folyamán főleg olasz,francia,német és brit fesztiválokon fordulnak majd meg,a keleti régió továbbra is tabu. Így természetesen Magyarországra sem jönnek,de a határtól pár kilométerre elcsíphetőek lesznek, június 13.-án a Novarock fesztiválon hedlájnerkednek majd Ausztriában.


http://www.allmetalfest.com/wp-content/uploads/2010/12/nova-rock-2011-lineup-480x676.jpgAz alkalmi turné (új  lemezről szó sincs) a Rock in Rio fesztiválon zárul Braziliában,ahol az utolsó napon lépnek majd fel Axl Rose haknizenekarával karöltve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nézzük meg alant, hogyan kezdődik manapság egy SOAD koncert,és azt hogyan áll sörért sorba a fegyelmezett kanadai ifjúság (koncert 7.20-nál kezdődik):

 


 

 

1 komment

Címkék: mti zene live koncert

Vadetetés - Piranha 3D

2011.05.20. 14:22 rolo tomasi

Alejandro Aja horror- rendező és remek tolvaj. Viszonylag korrekt pályája remake-ek és nyílt nyúlások véres cafataiból épült,mely ezúttal a vérszomjas kis Dél-amerikai,vízi zabagépek felé kanyarodott. Tárgyi filmünk a ’78-as Joe Dante darabot veszi alapul,hogy aztán három dimenzióba fröcsögjön a vér és a húslé a tisztelt publikumra.

http://lh6.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/TQZKdcNKu7I/AAAAAAAARCQ/WAgSSLlJLPU/Piranha%203D%20magyar%20plak%C3%A1t.jpg

A Piranha május eleje óta vásárolható meg itthon is DVD-én és Bluray formátumban, 3 dimenziós kiadásban is.

Aja hazai gyártásban készült „vizsgafilmje” a Magasfeszültség (Haute Tension) című gall horror volt,mely  elfogadható kritikai sikert aratott annak idején,minek okán a folytatásban Wes Craven atomfertőzött gnómseregét állíthatta ismét katonasorba, a Sziklák szeme (The hill’s have eyes) újrájában –immár hollywoodi rendezőként -,mely az elmúlt évtized legkegyetlenebb öldöklését hozta,és persze újabb hátbeveregetéseket a ’78-as születésű direktornak.


Szólj hozzá!

Címkék: kritika film mozi jatek gém kino rolo

süti beállítások módosítása