HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Szerves pop / Stereomilk - aZ

2011.05.30. 15:43 rolo tomasi

Nagyon ráfért már a magyar popzenére a Stereomilk új lemeze. A Dunaújváros-Budapest, illetve Hiperkarma/ Galapagos/Pluto zenei tengelyen formálódott zenekar komoly hézagpótló alakulat, a tévés tehetségkutatókkal agyonterhelt és posványig mételyezett hazai könnyűzene elbírna még néhány hasonló, más európai lokáció esetén szélesebb körnek szóló, és azt jó esetben megmozgatni is képes, saját hangján megszólaló formációt.

 

http://iqmusic.hu/attachment.php?attachmentid=131&cid=18Nyilván a Stereomilk-et is érték influenciák,ezek simán tetten is érhető hatások,de a főzetben sok az otthonról, ill. génből hozott elem,így az új lemez nagyjából az a pop,amit 2011-ben Magyarországon hallani szeretnénk.

A budapesti klubéletben erőteljesen nyomulnak a brit pop/rock világ környékére belőhető klónbandák,akik igazodnak a trendhez ugyan, ám kanyi eredetiség sem szorult a repertoárjukba, leginkább frizurában erősek.

Egy részük elvész az indie-forradalom immár szakadék szélére szorult tömegjeleneteiben,másuk pedig az „igényesség” álcája mögött alibizik majd 50 évig mint, a Roy és Ádám,meg Jamie Winchester.

A Stereomilk már 5 éve felvillantotta fényszóróit,első lemezük nagyon kellemes meglepetés volt,és a pár hete megjelent Az című albumra megérte rápihenni.

A félórás lemez minden hangján érződik a szerzői törődés,a könnyen oldódó, mégis tartalmas dalok legnagyobb erénye,hogy  elbírják a rádiós ill. otthoni agyonjátszást (Légypapír), nyári slágerként és elmélyülős szerzeményként is egyaránt működnek.( Megfelelő ember, Korlátok,Zöldhullám).

Praktikus,nem?

Szekeres András egészen kiváló énekes,ha kell kisportolt orgánumú,ha kell elcsuklás nélkül,cukormentesen érzelmes. Az energikus gitárszólamokért felelős Almási Endre hibátlanul húz, a ritmusszekció úgyszintén ereje teljében teszi a dolgát,a gyakorta dalra fakadó Farkas Csaba basszeros (Belgrád,Narkósok) igazi reneszánszember, és a doboknál ügykezelő Szekeres István képességei is kellő teret kapnak a lemezen.


Stereomilk - Az by Stereomilk

 

Az albumon érződik,hogy évek során gyülemlett anyag, nem rendelésre,ünnepekre időzített töltelék cucc. Igazi „profi” munka,melyet a tehetséges dalszerzés,a valós zenész kvalitások tesznek azzá, nem pedig piackutatást követő,ipari slágergyártás.


Így válik az „aZ”  prostitúció nélkül is eladhatóvá,ez teszi az utóbbi évek legjobb hazai poplemezévé.

 

A lemez most megvásárolható itt ,éppen két korsó sör áráért(!),vigyétek mint a cukrot,......még a borítója is gyönyörű.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika lemez korong rolo

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr344579096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása