Nagy izgalommal vártam frissen választott kedvenc szerzői filmesem ,Duncan Jones újabb dobását,melyre  David Bowie egy szem fiának első filmje,a Moon hatalmas kritikai, és viszonylagos közönségsikerét követően, nagy bizakodással tekintett minden érintett. Tekintettel arra,hogy a sci-fi berkekben otthonosan mozgó direktor Sam Rockwell holdbéli  monodrámájának legyártásával, már elsőre  klasszikust tett le az asztalra,a tipródó várakozás így hát abszolút indokolt.

Nos kiderült, izgalomra nem volt  semmi ok, Jones  ismét remekelt,és ha a Forráskód nem is mérföldkő,de egy rendkívül eszes sci-f/krimi, mely a tudományos-fantasztikus  műfajból egyre inkább kiveszni látszó  erények sorát villantja fel,úgymint : eredetiség,izgalom és elgondolkodtatásra való képesség.

Dicséretes,hogy a forradalmi technikai újításnak köszönhetően egy bestiális vonatmerénylet utolsó 8 percébe „beleébredő” és vissza-visszacsöppenő,nyomozásra kényszerített katona  története olyan siklamlós banánhéjakon sem csúszik el,mint a valószínűtlen szerelmi szál,vagy a szűk térbe szorított,kellékmentes akciózás.

Úgy tűnik Jones személyében a kamara sci-fi új reménységét köszönthetjük,első filmjének fullasztó aurája a színesebb.pörgősebb képfolyamok ellenére itt is érezhető.

Colter Stevens százados nyomozása egy ravasz,sok ismeretlenes egyenlet boncolgatása,kötelmi és személyes szálakon párhuzamosan futó hajsza,mely hasonló feleszmélésbe torkollik, mint a Moon magányos űrbakterének finise. Annak ellenére,hogy a rendező láthatóan tobzódik az ötletekben,a jó ízlésű nyúlási szokását is megtartotta,a műfaji klasszikusokból talán az Emlékmás,és könnyedebb pillanataiban  a zseniális Időtlen időkigJ villan fel erősebben néha.(Na, utóbbi persze nem hangulati alapon.)

A Forráskód ugyanakkor ügyesen közelít  az unisex közönségfilm kategóriája felé is,szűkös kelléktára ellenére igényesen szórakoztat,az első perctől a lezárásig fenntartja a néző figyelmét, és egy utolsó barbatrükkel hetekig témát ad a megoldást fejtegetőknek.A film igazi főhőse valójában a rejtélyes sztori. A folyamatosan visszatérő 8 perces epizód változatos megoldásokkal tárul újra és újra a nézők elé,igazán maradandó színészi alakításokra ezúttal nem volt szükség.,ám a gárda azért teszi a dolgát,Jake Gyllenhall,Vera Farmiga és Michelle Monaghan jó munkavállalók módjára hozzák amit rájuk bíztak.

A lezárásnál érezhető a direktor válla fölött strázsáló stúdió árnyéka,hiszen a Forráskód azért jegyeladásra gyártott darab.

Remélhetőleg  -a minden bizonnyal egyre növekvő nyomás ellenére-  Duncan Jones megtartja jó szerzői szokását,saját anyagból dolgozó,nehezen megbundázható alkotó marad.

Nem lenne jó látni,ahogy álomgyári iparossá formálódna az egyre nagyobb számú felkérések hatására,elég tiszta lelkű alkotó vált filléres kurvává már ily módon.

Ez esetben higgyünk abban, hogy az alma nem esett messze a fájától.

imdb

Persze, persze, Rolo azt mondja erre, hogy lassan kezdenek unalmassá válni a brit "ropilábú " popzenekarok 60-as, 70-es évekhez való vissza -visszanyúlásai, meg ennek a zakós, nyakkendős mob feelingnek is lassan véget lehetne vetni. És persze "valahol igaza is van" (ezen a szófordulaton jól el szoktunk röhögcsélni), de úgy három évente egy Miles&Turner produkció simán belefér. Mondom miért!

Annak idején, amikor 2007-ben Miles Kane (azóta ex The Rascal) és Alex "The Arctic Monkeys" Turner összerakták a tiszavirág életű The Last Shadow Puppets-et, és annak hangzós lenyomatát 2008-ban piacra dobták, egyöntetű volt az anyag pozitív fogadtatása. Méltattuk mi is "Spagetti_western_indie_köntösben"felkiáltással ,mint mértékadó szórakoztató blog.

Bár mára az LSP-nek csak az emléke él (feloszlani még nem volt idő), nagyon úgy néz ki, hogy a fiúk, ifjú koruk ellenére komolyan beleszerettek a témába .

Alex Turnernek persze ott van az Arctic Monkeys, némi filmzene gyártás, no de Miles Kane-nek a The Rascal híján, feltehetőleg rengeteg szabadidő állt rendelkezésére, melynek eredménye, az a 12 dalos album, ami május óta hallható, látható, fogható.

A dalok fele közös produkció, de csont nélkül elmondható, hogy valamennyi "nóta" hangulata egytől-egyig egy 60-as Tungsram izzó megvilágításában fürdő fülledt sztriptízbár, és egy élére vasalt táncdalfesztivál között ingadozik.

Az első kislemezre másolt "Come Closer" példának okáért pont ilyen hangulatban került megfilmesítésre, míg a "Rearrange" címre keresztelt másik nagy sláger, mely Alex Turner és Kane közös szerzemény, bármely 70-es évekbeli zene szpartakiádon megállná a helyét.

Annak ellenére, hogy szóló lemezről beszélünk,nem lenne teljes a kép (vagy csak egyszerűen jót tesz a promóciónak), ha nem jelenne meg egy sajnos-a-hatvanas-években-még-nem-zenélhettem híresség is a lemezen. Így esett, hogy Noel Gallagher vokálozik a "Happenstance"- ben, amely mindennek a tetejébe egy duett a francia (hisz a 60-as évek francia hang nélkül nem az igazi) Clemence Poésy-vel, akit a Potter rajongók a széria utóbbi részeiből mint Fleur Deacour ismerhetnek.

Beszáll a játékba aztán- igaz csak egyetlen feltűnésig- ,a társszerző, Alex Turner is a fenti Telepathy okán, valamint a Super Furry Animals frontembere Gruff Rhys , aki csakúgy mint Turner, dalszerzőként is jeleskedik a lemezen.

Fikázásra semmi ok, sőt! Jól megkomponált,kellemes hangzóanyag , ami valószínűleg annyira mély nyomot fog hagyni, mint a Last Shadow Puppets, DE (csupa nagybetűvel) nyári grill-partyk hátterében, két sör és két fűszeres tarja között kellemes aláfestést szolgáltathat a britmániás vendégseregnek.

Lehet kipróbálni.

X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)

Szobrot,de nagyon gyorsan Matthew Vaughn-nak! Túlzás lenne?Hányan gondolták volna,hogy az ötödik X-Men kaland lesz a legjobb?Senki,ugye?Pedig az.

Ez a brit úriember,aki Guy Richie producereként kezdte filmes pályáját ,a legnagyobb tehetségű akció-kalandfilmessé nőtte ki magát,és ezúttal a képregényes univerzum talán legjobb nyersanyagához nyúlhatott,mely felívelt beadást kapásból beollózott.

Vaughn az X-Professzor és Magneto életpályájának kezdetét bemutató moziban,olyan jellemépítést,mélységes drámát sűrítet az elementáris pörgésű,zseniálisan adagolt sztoriba,melyet képregény adaptációba ritkán látni. Mindezt olyan szereplőkkel,hogy az eddig X-Men históriát a vállain cipelő Wolverin/Rozsomák hiánya egy másodpercig nem érezteti hatását(egyszer azért megjelenik)

Erik Lehnsherr és Charles Xavier eredet története egyébként az X-Men evangélium legizgalmasabb meséje,a náci haláltáborban embergyűlölővé formált Magneto ,és a mutáns-ember kebelbarátságot vízíonáló X- Professzor barátságának és egymás ellen fordulásának hibátlanul kibontott akció-drámája.

A rendező játszi könnyedséggel kezeli a sokszereplős sakkjátszmát,színészei egytől-egyig remekelnek,ám közülük is kiemelkedik Michael Fassbender,aki az írtozatos bosszúvágytól fűtött  megkínzott Magneto szerepében elementárisan teljesít. James McAvoy jóságos kisugárzásának köszönhetően tökéletes szerepében,de az alakváltó Raven/Mistique, és az eddig csak a 3. részben feltűnt CIA-és  Hank/Beast is  komolyabb súlypontot kap.

A mocsadék-állat kategóriában mindig remeklő Kevin Bacon bicska nyitogatóan briliáns Sebastian Shaw szerepében,és gonoszkodásának súlya a tucatnyi szálon futó,valós történelmi szituációba helyezett történet végéig kellő érzelmi feszültséget szolgáltat Magneto átformálódásának megértéséhez. A mutánsok trükközései vizuálisan tökéletesek,a ritka,ám annál monumentálisabb akcióorgiák szemkápráztatóan megkomponáltak.

Külön dicséretes,hogy a 3D-be erőltetés helyett érezhetően másra fordított kreatív energiák nyomot hagynak a jelenetkben.A kubai rakétaválságba beavatkozó mutáns kommandó utolsó nagyjelenete egészen egyedülálló,ám Vaughn az érzékszerveink kiszolgálását bőven túlteljesít, lelki és szellemi tápanyagot is kínál, filmjével olyan meglepően erős élmény nyújt,  mint egy gyorsétteremben felszolgált kifogástalan, 3 fogásos vacsora.

Az  X-Men: First Class magával ragadó mozi,friss zamatú,elsöprő erejű és sokkal többet tud,mint ami egy blockbuster széria ötödik részétől elvárható lenne.

imdb

Thor

A Marvel képregényvilág a vallástörténetbe is belekóstol időről-időre, így lehet az, hogy a skandináv mitológia egyik főistenének,a kalapácsával bensőséges kapcsolatot ápoló Thor-nak is jutott végül egy popcorn mozi,ráadásul 3D-ben. Ha már hozzátesszük,hogy a civilben svéd favágónak álcázott viking-isten evilági kalandozását Kenneth Branagh citálta a vászonra,továbbá Anthony Hopkins és Natalie Portman is komoly részt vállal a produkcióból,mindjárt többet várhatunk holmi vérgőzös pörölyözésnél.

A Thor valóban érdekes projekt,a szokványos amerikai comic- filmektől mindenképp eltérő koncepcióval,harsány,látványos,a műfajhoz mérten még drámai is,ám komoly felszíni sérülései miatt mégis kihagyott ziccernek minősül. Hiába működik remekül az Asgard színeken játszódó,szemet gyönyörködtetően berendezett isteni színjáték,a jó érzékkel ritmizált csontozó akciók, a finoman adagolt humor ,ha az árulás miatt kitagadott,Földre pottyanó főhős történetének idegesítően bugyuta romantikázó szála, ésa film második részére mesejátékba forduló koncepció a végére elcsúfítja a összképet.

Kenneth Branagh első popcorn-filmes kalandja elrugaszkodik a középszerű fajtársaktól,de Thor irtóztató pörölyének kongásai hamar elcsitulnak fejünkben a nézőtér elhagyását követően.

imdb

Egy elektromos Kasabian dal került fel az internetre a napokban. A Switchblade Smiles az ősszel megjelenő Velociraptor című negyedik sorlemez előhírnöke,és alant hallgatható.

Switchblade Smiles by kasabian

A zenekar 2011 augusztus 11.-én lép majd fel a Szigeten,a The Chemical Brothers,a La Roux és a Good Charlotte társaságában,a Nagyszínpadon.

1936-ban, vagyis 75 éve jelent meg minden idők egyik legnagyobb magyar könyvsikere, A halászó macska uccája. Földes Jolán, az író 33 éves volt és a művet egy londoni regénypályázatra írta, 4000 fontot nyert vele, ami akkor hatalmas összegnek számított.

Megjelenésekor a Nyugatban először Hevesi András húzta le a regényt, utána követték még jó sokan a mi nagytudású irodalmáraink közül. Pedig az olvasók szerették, a könyvesboltokban valóságos macska- láz tört ki, beindult a merchandizing, halászó macska szappan, nyakkendő stb… A könyv szó szerint berobbant az európai piacra, 13 nyelvre fordítottak le és még abban az évben több mint 1 milliót adtak el belőle világszerte. (Még belegondolni is nehéz, csak nézzünk meg egy hazai könyveladási listát, akár a harmincas években, akár ma.) Olyan rajongói akadtak, mint pl. Eleanor Roosevel, aki többször is nyilatkozik a regényről: „Mindnyájan úgy járhatunk, mint Barabásék: én ma elnökné vagyok, de bármely olvasóm sorsa szakadhat rám.”. Nem tisztázott, hogy miért haragudtak meg annyira szegény Földes kisasszonyra a mi derék tudósaink, íróink, hiszen pár évvel azelőtt éppen ők tüntették ki a Mikszáth- díjjal. Lehet, hogy csak irigyelték a nemzetközi elismerést? Arra már gondolni sem merek, hogy az író női mivolta, esetleg vallási hovatartozása zavarta őket. Pedig előfordult már ilyesmi a magyar irodalomtörténeteben. Mindenesetre Földes Jolán hamarosan végleg Londonba költözött és a továbbiakban angolul írta könyveit Yolanda Clarent néven, ezek közül egyet meg is filmesítettek, Marlene Dietrich főszereplésével. Magyarországon évtizedekre elfelejtették, legutóbb 2006-ban adták ki újra a regényt.

A Világveleje Produkció szervezésében nyári mini-fesztivál szerveződik az Orczy parkban. Ez azért is örömteli,mert már sokszor sóvárogtunk elérhető - ha nem is nemzetközi sztárparádét virító-, de mégis korrekt  koncertprogramot kínáló események után, ahol a belépőjegyhez sem kell kalapozást indítani a rokonságon belül,vagy személyi kölcsönt felvenni.