Nagy izgalommal vártam frissen választott kedvenc szerzői filmesem ,Duncan Jones újabb dobását,melyre David Bowie egy szem fiának első filmje,a Moon hatalmas kritikai, és viszonylagos közönségsikerét követően, nagy bizakodással tekintett minden érintett. Tekintettel arra,hogy a sci-fi berkekben otthonosan mozgó direktor Sam Rockwell holdbéli monodrámájának legyártásával, már elsőre klasszikust tett le az asztalra,a tipródó várakozás így hát abszolút indokolt.
Nos kiderült, izgalomra nem volt semmi ok, Jones ismét remekelt,és ha a Forráskód nem is mérföldkő,de egy rendkívül eszes sci-f/krimi, mely a tudományos-fantasztikus műfajból egyre inkább kiveszni látszó erények sorát villantja fel,úgymint : eredetiség,izgalom és elgondolkodtatásra való képesség.
Dicséretes,hogy a forradalmi technikai újításnak köszönhetően egy bestiális vonatmerénylet utolsó 8 percébe „beleébredő” és vissza-visszacsöppenő,nyomozásra kényszerített katona története olyan siklamlós banánhéjakon sem csúszik el,mint a valószínűtlen szerelmi szál,vagy a szűk térbe szorított,kellékmentes akciózás.
Úgy tűnik Jones személyében a kamara sci-fi új reménységét köszönthetjük,első filmjének fullasztó aurája a színesebb.pörgősebb képfolyamok ellenére itt is érezhető.
Colter Stevens százados nyomozása egy ravasz,sok ismeretlenes egyenlet boncolgatása,kötelmi és személyes szálakon párhuzamosan futó hajsza,mely hasonló feleszmélésbe torkollik, mint a Moon magányos űrbakterének finise. Annak ellenére,hogy a rendező láthatóan tobzódik az ötletekben,a jó ízlésű nyúlási szokását is megtartotta,a műfaji klasszikusokból talán az Emlékmás,és könnyedebb pillanataiban a zseniális Időtlen időkigJ villan fel erősebben néha.(Na, utóbbi persze nem hangulati alapon.)
A Forráskód ugyanakkor ügyesen közelít az unisex közönségfilm kategóriája felé is,szűkös kelléktára ellenére igényesen szórakoztat,az első perctől a lezárásig fenntartja a néző figyelmét, és egy utolsó barbatrükkel hetekig témát ad a megoldást fejtegetőknek.A film igazi főhőse valójában a rejtélyes sztori. A folyamatosan visszatérő 8 perces epizód változatos megoldásokkal tárul újra és újra a nézők elé,igazán maradandó színészi alakításokra ezúttal nem volt szükség.,ám a gárda azért teszi a dolgát,Jake Gyllenhall,Vera Farmiga és Michelle Monaghan jó munkavállalók módjára hozzák amit rájuk bíztak.
A lezárásnál érezhető a direktor válla fölött strázsáló stúdió árnyéka,hiszen a Forráskód azért jegyeladásra gyártott darab.
Remélhetőleg -a minden bizonnyal egyre növekvő nyomás ellenére- Duncan Jones megtartja jó szerzői szokását,saját anyagból dolgozó,nehezen megbundázható alkotó marad.
Nem lenne jó látni,ahogy álomgyári iparossá formálódna az egyre nagyobb számú felkérések hatására,elég tiszta lelkű alkotó vált filléres kurvává már ily módon.
Ez esetben higgyünk abban, hogy az alma nem esett messze a fájától.
