Nálunk otthon igen szigorú higiéniás szabályoknak megfelelően folyik a sütés-főzés, nincs az az EU-s követelmény ami fogást találna konyhai ügykezelésünkben. Még ha ez nem is az én érdemem, szeretem ha gasztro-idegen objektumok nem kerülnek a tányéromba.
Sokszor elgondolkodtam azon, hogy az élelmiszervásárlás illetve a vendéglői fogyasztás milyen komoly bizalmi ügy, szeretjük azt hinni hogy ezen a területen már behoztuk a lemaradást de a neten keringő fogyasztói horror sztorik folyamatosan táplálják ebbéli kételyeimet. Ha germán pedantériát nem is vár az ember, de megfelelő állagú, ellenőrzött összetételű élelmiszer bizony manapság már minimális elvárás.
Mit akarok ezzel?
A minap volt egy régi időket idéző esetem a reggeli kávézás közben. Európai mivoltomat csúnyán megtagadva gyakran fogyasztok 3 in 1 kávét a reggeli zombizás felgyorsítása érdekében. Veszem elő a bögrét, lököm bele a kis porciót, aztán vizet, kis tej és zutty mehet is kortyolás. A háttérben épp Demcsák tolja a mélyinterjút a napozókrémek rejtélyes világáról amikor érzem ám, hogy valami kikandikál a szám szegeltéből. Heves basszamázások közepette, a poharat kiborítva sebtében odakapok, hát nem egy 5 cm-es fülbemászó (Forficula auricularia) szorult be fogaim kerítésin! A mosogató fölött öklendezve még átvillant az agyamon hogy esetleg nem tiszta bögrét alkalmaztam de igazából ennek igen kicsi az esélye, alaposak vagyunk ezen a téren. Minden bizonnyal az instant adagocska tartalmazta az elhullott rovar tetemét, mely egyébként nevével ellentétben hasznos mezőgazdasági bogárka, de forró ital köreteként mégsem annyira gusztusos jelenség.
Valószínüleg én vagyok a gyenge szar, de napokig nem tudtam a kávéra gondolni sem. Korábban is volt egy-pár kalandom mikor is fura dolgok kerültek szájüregembe táplálkozás közben.
Emlékszem egyszer igen nagy rössel faltam a pékgyári fehér kenyeret az uzsonnám mellé és egy harapást követően neglepetésemre üveggolyó gurult ki a számból, hangosan koppanva az asztalon. Volt olyan is, hogy egy ma is népszerű diétás kekszet félbetörve-hála égnek nem harapva- apró kis szárnyasok búvóhelyére bukkantam a tervezett nassolás közben.
A legdurvább dolgokat azonban a szokásos nyári diákmunkám során tapasztaltam a hűtőház kötelékeiben, ahol hüvelyeseket zacskóztunk a higiénia teljes zárójelbe tételével. Széles termékcsaládunk tartalmába rejtve rendszeresen küldtünk kisebb-nagyobb rágcsálók testrészeit a kedves vásárlóknak. A dolog persze nem tudatos volt, de a korszerűtlen műszaki felszereltség és a "vaskos" fizetés által motivált, egy életre a szalag mellett kikötött idősebb kollégák nem igazán viselték szívükön a meós szempontokat.

Az élelmiszer árverseny manapság élesebb mint valaha, így biztos vagyok benne hogy a silány minőségű termékek korszaka soha nem ér véget.
Gondolom sokaknak van hasonló története a tarsolyban, elő vele, hányjunk együtt!