Earl Greyhounds - Soft Targets
Lemezfronton idén bőven el leszünk látva mamutokkal, de a nyakamat rá, hogy fültanúi leszünk néhány egetrengető buktának. Vannak tippjeim és rossz megérzéseim, előítéleteim meg pláne. Biztos ami biztos, mindig érdemes megpiszkálni a független kiadók házatáját. A héten az Earl Greyhound "került látótérbe", - kopirájt: Garamvölgyi - amelynek bemutatkozása már vagy másfél éve a placcon.
Le is csúsztam róla rendesen, de a lemezpiac ügyeletes megmondói szerint a körülöttük kialakult hype csak az idén ér a csúcsra. Úgy legyen. A New York-i trió hasonló fantáziavilágban mozog, mint a Black Crowes, azaz a múltidézés náluk is erősen tendál a 100% felé. A korrekt zenei ismeretek és dalszerzői képesség mellet a trió látványelem pontszámai is igen magasak.
Adott egy őserőt sugárzó feka dobos, egy afrofrizurás basszeros csaj, és a 190 centis, negatív testtömeg-indexű frontember. Még erősebb mankó, ha az ember egy woodstock-hair relációjú vizuális effektben kalkulál. Szóval retro-rock a kötelező pchihedelikus töltettel, de ha valaki a hetvenes éveknek ezen szegmensét nyúlja, akkor ez az alapcsomag része a Led Zep áthallásokkal együtt. A monumentalitás és a hiszti azonban az ősök és az ambiciózusabb Cold Mountain asztala. Szerencsére a Brooklyniak gyököt vonnak és a számok csak elvétve lépik át a négy perces határt. A teljes játékidő így ötven percen belül. Atom.
S.O.S
Telitalálat riffjével elementáris kezdésnek bizonyul az S.O.S., ami azóta teljes joggal lokális sláger. Az ezt követő "All Better Now" gitárorgiája pedig hol hippis vokálba, hol stoneres pengetésbe torkollik. De hogy a banda a poppal is köszönő viszonyban van, annak ékes bizonyítéka az ezt követő "It's over" és a "Like a Doggy". A "Monkey"-nál ugyan kíméletlen nyolc percet prognosztizál a számláló, de az optimálisan túlvezérelt villanygitár itt sem lép túl a hatáskörén. Árnyalatnyi a beborulás és annál nagyobb beindulás.
A Bitliszesen belassult "Good" maga a Flower-Power. Legalább van idő néhány illegális slukkra, mert a Fashion fenyegető riffjeinél ismét derekasan recseg a Les Paul. A hírtelen megnövekedett hormonszintre aztán direkt üdítőleg hat a Two Weeks és a cuki mikrofonfrizurás légies vokálja. A zárótétel pedig akár lehetne szar is (nem az), mert mostanra az EG. visszavonhatatlanul a védelmem alatt áll.
Kapcsolódó linkek
