A sztori gondolom mindenkinek megvan. Nem kell ahhoz Beatles, Lennon vagy Amerika mániásnak lenni hogy ha nagy vonalakban is, de tisztában legyünk John Lennon halálának körülményeivel. Azért a rend kedvéért szalagcímként álljon itt hogy 1980 december 8-án este Mark David Chapman öt lövéssel megölte John Lennont.
A Chapter 27, David Chapman gyilkosságig vezető utolsó három napját beszéli el és próbálja annak lehető legtöbb részletét besatírozni, a vele készült interjúsorozat (Jack Jones: Let Me Take You Down) és az abból készült forgatókönyv alapján. Egyébként meg az elsőfilmes J.P. Schaefer munkája, akiről olyan sokat nem lehet és valószínűleg nem is érdemes tudni. Az már érdekesebb hogy a huszadik század amerikai történelme iránt elkötelezett rendezők,- mint pl, a rekonstruálásban erős Oliver Stone - miért is nem vetődtek a témára. Persze a szikár, és pusztán három napot átölelőm forgatókönyv már önmagában kizárja egy epikus mű születését. Ráadásul itt mindent az ellenkező oldalról nézünk. A főszerepben egy Zabhegyezőbe kapaszkodó, maga elé motyogó megszállott, John Lennon meg bizony csak egy kellék, najó egy műtárgy...
Lennon és Chapman
A nyolcvan perc érdemi része a szállodai ki-be csekkolásokban, ágyszéli ücsörgésben, a Dakota-ház előtti fagyoskodásokban és a mellékszereplőkkel való kínos párbeszédekben merül ki. A száraz tények közötti fúgákat pedig a tudathasadásos – masszív Holden Caulfield fixációban szenvedő - Chapman belső monológjai töltik ki , mindez Jared Leto külsőségekben, de főleg tokában erős alakításában. És persze hogy vannak garantáltan eredeti helyszínek, mint a Dakota-ház meg a Central-park. A szűkös költségvetés miatt sajnos csak kislátószögben, vagy marha messziről, a levegőből. így aztán a korrajz is kimerül a lepattant hotelszobák faberakásos oldszkúl színestévéiben, és emberük divatos okuláréjában.
A Taxisofőr (Scorsese-jé), meg vagy tolvajt kiált, de asszem inkább köszöni szépen. Mert Travis Bickle recitálása – az elbaltázott randitól, a lemezvásárláson és a portás hülyítésén át egészen a tükörmonológig(!) – nyilván nem plágium, csak egy jó határozott biccentés a prototípus felé.
Végül is le a kalappal a koncepció előtt, de sajna így sem kapunk sokkal többet egy History Channel-es „kisjátékfilmnél”, egy korrekt, de nem túl formagazdagon elővezetett szimulációnál, ahol sajnos még a végeredmény megtippelése sem dolgoztatja meg az agyat.
"I would love to do a reunion “before we are all fat and bald” (Gary "Mani" Mounfield - a The Stone Roses basszusgitárosa)
Azt írja aMirror, hogy legalább 21 angliai és minimum egy amerikai (vélhetőleg a Coachella Festivál, bár annak fellépőlistáján még se híre se hamva a dolgonak) fellépés erejéig összeáll a "britpop" legendás manchesteri zenekara a The Stone Roses.
A visszatérés időpontja természetesen jeles időponthoz kötődik: nevezetesen a zenekar 1989-ben megjelent "The Stone Roses" névre keresztelt pazar bemutatkozó albumának 20. születésnapjára állnak össze, ha hinni lehet a sajtónak.
A lap szerint a legnehezebb természetesen a fafejű frontember Ian Brown beszervezése volt, aki anno valamennyi újra összeállással kapcsolatos hírt cáfolt, sőt! jelezte, hogy Ő bizony soha többet. Mostanra aztán a többi bandatag hathatós rábeszélésének eredménye képpen úgy látszik Brown is kötélnek állt.
“The rest of the band were really up for it, especially when they realised the amount of money on the table.” -jelentette ki John Squire a zenekar valamikor gitárosa -a szülinapos album borítójának tervezője-, aki jelenleg inkább ismert képzőművész, mint aktív zenekari tag...erősítve a tézist miszerint van az a pénz...
Azért így vagy úgy, nem lenne rossz egyszer személyesen élőben is...
UPDATE:
Alább, 1 napos késéssel villámgyorsan cáfol mindenki...de legalább csaptak egy kis ingyenreklámot :) Sóbiznisz ez.
Zsenya kolléga "rubintos" költeményén felbuzdulva magam is kifaragnám egyik kedvenc rendezőm kivonatos mellszobrát.
Adam Spiegel '69 októberében látta meg a napvilágot a festői Rockville városkában. A Spiegel család tetemes vagyonát a katalógusos árurendelés áldásos elterjesztésének köszönhette, így aztán a levehető ajtajú turmixgépeknek hála a kis Adam a milliomos palánták gondtalan életét élte bratyókáival karöltve.
A marketinges gének mellé édesanyja írói vénáját is jócskán megöröklő fiúcska a középsuli mellett a 80-as évek kultsportjává emelkedett BMX freestylin' ágazaton belül bontogatta szárnyait. Az atombiztos anyagi háttér ellenére a klasszikus neveltetés helyett a flaszter irányzatok pallérozták hősünk képességeit, a 80-as évek végén már a Homeboy és a Dirt magazinok szerkesztőjeként csillogtatja kreativitását és szívéhez egyre közelebb kerülnek az utcai ihletettségű zenei irányzatok is. Fotósorozatait, interjúit egyre gyakrabban Spike Jonze néven publikálja. A magazin szerkesztések korszakának végét saját reklámfilmes cégének megalapítása követte. A 90-es évek elején a vicces orgánumú, filigrán fiatalember kisfilmek és reklámok gyártásába kezd és innentől pályára áll a modern amerikai mozgókép mezőny legfényesebb tehetségű partizán filmese. Már első reklámfilmjei gyökerestől felforgatják a kifáradt műfajt. Korai filmográfiájának megtekintését kötelező anyaggá tenném minden germán iskolát követő mosó- és levesporos reklámkontár számára. Egyedi látásmódjára, ötletességére hamar rákap a zeneipar és zsinórban születnek a 90-es évek legzseniálisabb videoklipjei, emblematikus előadók sora kigyózik Spike színe előtt közreműködéséért esedezve. Jonze saját zenei ízlésének megerőszakolása nélkül dolgozik, hűen kitart kedvencei mellett (Beastie Boys, Bjork, Weezer, Fatboy Slim...)ám a reklámfilmek terén ekkor már a legnagyobbak szerződtetik rettentő összegekért.(Adidas, Ikea, Gap) Mindkét műfajban ünnepli a szakma, a 90-es évek második felétől díjzuhatag fémjelzi pályafutását. Ki ne emlékezne a Weezer Buddy Holly klipjére ahol a zenekart befényképezte a 60-as évek egyik népszerű sitcomjába vagy épp Bjork musical-es táncikálására a postaládával az It's so Quiet-ben. Az alábbi két kliphez pedig nem is fűznék kommentárt.
Jonze zenei-videós personal best-jének a 98-as Fatboy Slim féle Praise Youszámít, ahol Jonze egy utcai táncosokból álló csapat élén Richard Koufey álnéven személyesen performance-kedik egy mozi bejáratánál a bámész tekintetek és türelmetlenkedő sorban állók megjegyzéseinek kereszttűzében.A klip mindent vitt, és a Torrance Rises című kisfilmben Jonze emléket állít a tánccsoport MTV Video Musicdíjátadóra utazásának, természetesen Richard Koufey néven.
Az a bizonyos MTV Video Music díjátadó
A 90-es évek végén feleségül veszi Sofia Coppolarendező kisasszonyt akihez már régóta gyöngéd szálak fűzték és akit korábban már főszereplőként beforgatott a Chemical Brothers-Elektrobank eszméletlenül jó sportklipjébe. A lángelmék természetesen vonzák egymást, Jonze jó barátságba kerül Charlie Kaufman-al, a különc, eszement forgatókönyveiről elhíresült titokzatos író fenoménnal akinek John Malkovich- menet című művéből elkészíti első játékfilmjét, mely végigtarolja a független filmes fesztiválokat és Hollywood 3 Oscar jelöléssel üdvözli a elképesztő debütálást. Öröm belegondolni miféle neuron izzás kerekedhetett egy olyan film forgatásán, ahol a karakterek egy irodaszekrény mögötti alagúton át ki-be sasszéznak John Malkovich színművész fejében.
Jonze ugyanebben az évben színészként feltűnt David O.Russel Three Kings c. iraki háborús filmjében, ahol egy pajtalakó együgyű suttyót játszott egy Kelly Hősei típusú rabláshoz asszisztálva George Clooney, Ice Cube és Mark Wahlberg oldalán. 2002-ben aztán ismét villan a Jonze-Kaufman páros, az Adaptáció című film elkészültének története hűen jellemzi e különleges alkotópáros mikroklímáját. Susan OrleanAz Orchideatolvaj című könyvéből Jonathan Demme szándékozott filmet rendezni még 1994-ben, ám a forgatókönyvvel megbízott szélsőpályás tehetség, bizonyos Charlie Kaufman írói válsága közepette kínlódása eredményeként saját izzadságszagú vergődésének történetét is beleírta az eredeti sztoriba. Sőt egy hirtelen kanyarral fiktív ikertesójának ,Donaldnak is jutott hely a furmányos átiratban, melyet aztán végül Jonze-ra bízott a Columbia stúdió és megszületett a korunk legeredetibb mozija az Adaptáció.Ráadásul mindez egy olyan ripaccsal a főszerepben mint Nicholas Cage, akit Jonze határozottan megkért hagyja otthon a manírjait a Kaufman ikrek megformálásakor.Chris Cooper és Meryl Streep tündököltek a mellékszerepekben, az Adaptáció ragyogóan szövevényes, többszöri fogyasztásra szánt film, jó adag alkotói leleménnyel spékelve.
2003-tól zűrösebb idők jöttek , Spike és Sofia szép csendben elváltak és a Jackass produkció istápolása bizonyára kellemes kikapcsolódásnak bizonyult a hollywood-i csokigyárat egyre gyakrabban szapuló rendező számára. A további játékfilmes megbízásokat sorra kukába vágó direktor aztán ismét a reklámok felé fordult, 2005-ben a Hello Tommorrow-Adidas kisfilmmel hívta fel magára a figyelmet.
3 év után aztán újabb testreszabott szélesvásznú projekt tűnt fel a láthatáron. Maurice Sendak, Where the wild things are című meséjének megfilmesítése 2000 óta gazdára várt és végül a Warner úgy döntött Jonze-t bízzák meg a feladattal. A büntetésből szobafogságra fogott kis Max képzeletbeli szörnyvilágának története igazi amerikai fabula, melynek vászonra vitele a 3 méteres szőrmók lényeivel felettébb kreatív stábot igényelt. A forgatás 2006-ban kezdődött Ausztráliában,ám baljós módon az utómunkálatok még mindig zajlanak. A beszámolók szerint a tesztvetítéseken, a többnyire maszkban domborító dublőrök digitális pofázmányokkal felruházott lényeit meglátván a gyerkőcök sírva szaladgáltak szerteszét, így Jonze víziója valószínűleg a stúdió vágópultján szenved majd csorbát. 2009 októberében ezt is meglátjuk. Spike jelenleg Michelle Williams színésznőt boldogítja és legközelebb régi spanokkal dolgozik együtt., a hamarosan megjelenő Beastie Boys lemez első klipje már előjegyzésre került a naptárában.
Addig is aki teheti szerezze be a The Work of Director Spike Jonze idevágó kiadványát mely a művész úr legjobb klipjeit és rövidfilmjeit tartalmazza.
Michael "gyerekbarát" Jackson újra színpadra áll. A történelmi bejelentés tegnap született. Jacko a "pop királya" Július 9-től, 10 alkalommal lép fel a londoni O2 arénában. A dolog pikantériája ráadásul annyi még, hogy az egyre csak fakuló mester ezzel a 10-es pakkal végleg szögre akasztja a mikrofon. Erre utal a "This is it" (Kb. annyit tesz: "Ennyi és kész") elnevezése is a shownak. Alábbi kisvideo a tegnapi tájékoztatón készült. Kicsit fura a "pali".
Mindenki ragadja magához kedvenc RHCP, Slayer, Johnny Cash, stb lemezét. Ha a producer szó után Rick Rubin neve szerepel, helyben vagyunk. A mai értekezés tárgyát ezen szakállas úriember képezi. Ö a nyolvanas-kilencvenes évek kultikus lemezproduce, ezt a titultust cserélte le az új évezredre a legfelkapottabra. Bulváros kanyarral élve: a száz legbefolyásosabb emberek egyike (Time magazin-2007), Owen Wilson legeslegjobb barátja, kedvenc időtöltése a jóga, sportja a ping-pong, itala a tea,-a pia, kokó, csajok háromszög örökre marad a múlté- és nem utolsósorban, egy magyar puli büszke gazdija...
A kis Rick (Frederick Jay Rubin) 1963-ban látta meg a napvilágot (Lido Beach, NY).
Higgyünk a különböző forrásoknak, miszerint ifjúkori kedvencei a Led Zeppelin, AC/DC, Aerosmith voltak.
Kérem semmi hip-hop, semmi hardcore. Még diákként azért alapít egy zenekart, ami már nevében is punk: "The Pricks" Egyetemistaként gitáros egy "Hose" nevű bandában, ami szintén punk, de már 'art'.
A tizenkilenc éves Rick olyan zenekarokkal turnézik, mint az azóta kultikussá vált Meat Puppets, Hüsker Dü, Circle Jerks vagy Butthole Surfers.
És hogy két végén égesse a gyertyát, 1982-ben megalapítja a DEF JAM RECORDS-ot.
Kezdetben a suli 4-sávos felvevőjét/keverőjét használva -ez innen a Váci úti másfélszobásból inkább tünik a saját ego kielégítésének, mint bevételi forrásnak. De várjuk ki a végét...
(Tipp gyűjtőknek: az első DefJam kiadvány egy "Hose" vinyl single, barna jelöletlen papirtasakban).
A klub, és országjárás közepette összehaverkodik a Zulu Nation's "lemezlovasával".
A "Hose" természetesen oszlik, és Rick újdonsült barátjával, DJ Jazzy Jay-el fejest ugrik Bronx, Brooklyn, Harlem, Queens, stb éjszakai életébe. Röviden: tanul hiphoppul.
Első producerkedésük: "T La Rock: It's yours"
Úgy látszik a New Yorki éjszakában köttetett barátságok sem tartanak örökké. Rick megismerkedik a színtéren népszerű, előadó, menedzser Russel Simmonsal. Ejtik Jazzyt, és azon melegében -ügyvéd jelenlétében- bejegyeztetik a DefJam-et. 1984-et írunk.
1985-Az első hivatalos kiadvány: LL Cool J: "I need a beat". Na innentől megállíthatatlan a nyomulás. Olyan -addig- ismeretlen undergruond előadókat gereblyéznek össze, mint Public Enemy, Beastie Boys, vagy RUN DMC.
A két utóbbi esszenciája a korai Rick Rubin életműnek. Fülbemászó gitárriffek házasítása vakerrel. Korabeli kifejezéssel élve: Rapcore. A Bukarest-Budapest-Berlin tengelyen meg Dieter Bohlen nyomul...
Nem elfelejteni, hogy a RUN DMC, és Aerosmith féle kollaborálás is Rubin agyából pattant ki.
"Fight for your rights"
Találd ki, hogy a Beastie Boys "Fight for your rights" c. klipben ki az a Slayer pólós rocker aki tortát is kap az arcába ?(01:30-nál és 02:52-nél állítsd meg)
1988-a csúcsrajáratás kellős közepén Rick és Jezzy szakítanak. És teszik mindezt úriemberek módjára. Az ebben a szubkultúrában oly népszerű "társcsere" is elmarad. A hivatalos magyarázat, szakmai nézetkülönbség -jelzem a korabeli lapok emlegetnek valami balhét az akkori Def Jam elnökkel... Ahh, vaj hol maradnak azok a jó kis uzis leszámolások.
Tehát Jezzy marad, Hősünk pedig meg sem áll Kaliforniáig.
És hogy meglegyen az 'i'-nek a pontja, neki köszönhetjük az -egyébbként bombaformában lévő- RedHotChiliPeppers 1991-es áttörését is. A kb három bakelitlemeznyi anyagot rögzitő zenekar repertoárján talán soha nem szerepeltek volna olyan "lassúk" mint Could I have lied vagy Under the Bridge. A közös munkát csekkold a "Funky Monks" DVD-n, vagy a "Suck my kiss" clippen.
1993-Azért, hogy saját árnyékából kilépjen, átkereszteli a céget AMERICAN RECORDINGS-ra. Nemvicc, de még igazi koporsós temetést is rendez a DefJam-nek. Istenem sóbiznisz... Az első nagy project "Johnny Cash's american recordings" sorozata, amellyel nagy öreget újra a csúcsra repíti. És mindezt úgy, hogy az első lemezre mindjárt hat feldolgozást pakolnak. Rubinra egyébként is jellemző az átiratok erőltetése. Lásd RATM: Renegades, Slayer: Undisputed Attitude. Nem betojni, itt szó sincs szellemtelen másolatokról. A repertoárba belefér még néhány túlkoros: Mick Jagger: Wondering Spirit, Tom Petty: Wildflowers, AC/DC: Ballbreaker. Állandó társnak marad RHCP, Slayer, Johnny Cash RIP), és az újdonsült szerelem :System of a Down.
Őket a kultikus, de méltán rosszemlékű hollywoodi Viper Roomban fedezi fel. A négy örmény bizonyára remek ping-pong partner, de még zseniálisabb zenész. Talán egymás szakállából merítve az ihletet, de már túlvannak az ötödik közös lemezen is. Széljegyzetnek összeboronálja a maradék Rage Against the Machine-t Chris Cornellel, és lezavar velük két, több mint tisztességes albumot (a harmadik Audioslave lemezen már a korábbi hangmérnök társ Brendan O'Brien a főnök).
És hogy mik a védjegyei? Erre a jó válasz az, hogy kaparj elő pár lemezt, és hallgasd. Ok! Igazából mindenkinél mást rángat elő a nagy, zsíros kalapból.
Kezdetben kizár olyan- akkoriban divatos- kliséket, mint háttérvokál, vonósok, fúvósok.
Sokkal inkább koncentrál az előadó karizmájára, és az effektmentes lecsupaszított hangzásra. Ezt alátámasztja a fiatal LL Cool J aranyköpése is:"reduced by Rick Rubin". Csak emlékeztetőül, akkoriban BonJovi az MTV úristene. Ebbe a hajzuhatagba ütött rést az Adidas dorkó...
Ezt a kijelentést azonban a kilencvenes évek végétől zárójelezhetjük is. A hangszerelés jóval gazdagabbá válik. Persze marad -szabályerősítő kivételnek- a Slayer. Azért higgyünk a fülünknek, amikor diszkrét vonósokat hallunk a By The Way-en.
És terítékre kerülnek olyan előadók is, mint Shakira, a Dixie Chicks, Justin Timberlake, Linkin Park... A Grammy-díj nem képezi ezen írás tárgyát, mer szerintem olyan még anyám dagadt kandúrjának is van... De lesz még Szakallas Buddhánktól Slipknot, U2, Metallica, és Johnny Cash(!) is.
Gondolom most valahol Malibu Beach-en "lótuszt ül", zöld teát szürcsöl, a puli meg gazdag szörfösöket terel...
