Az „Év legjobban várt lemeze” kategória megérett a Grammy – vagy akármilyen  – trófeára. Az egyszeri meg már ezt a nem hivatalos kategóriát is kénytelen fenntartásokkal kezelni és Woody Allen híres Hollywood/díj-fóbiájára asszociálni: „Adolf Hitler volt a legnagyobb fasiszta diktátor...”.

Részemről az előbbi gondolatmenetnek most meszeltek. Max kiegészíteném annyival hogy az év egyik legjobban várt lemeze a Crack The Skye.

Ez önmagában még baromi kevés az üdvösséghez,  különös tekintettel arra hogy az ilyen műfajmentőnek kikiáltott zenekarok körül lassan begyűrűző hájp gyakran  már csak leszállóágban csípi el az imádat tárgyát. Persze a leszállóág – aminek azért az íve sem mellékes - itt szigorúan művészi kategória. Az őrületes lemezeladás most ugyanúgy nem ér, mint egy stadionrepesztő turné.
A föld alól előmerészkedő Mastodon ( a zenekar outfitjét ismerve ezt vehetjük szó szerint) ez utóbbiról még szó sincs, de elkötelezett rajongótábor (Josh Homme-al az élen), fiatalos hév és iránymutatás akad dögivel. Az alkoholizálásában, béna bunyóiban, és idétlen homloktetoválásában egyre "rejtőibb" gitárosról már nem is beszélve. Röviden: kultstátusz! 
Az értékteremtés a 2004-es Leviathan óta egyre magabiztosabban megy. A nagykiadós Blood Mountain (2006) pedig már csak hab a tortán. Logikus, hogy a közel három év pöcsölés után megjelenő lemezre már a kiadó is mélyebben zsebbe nyúlt. Melynek hozadéka egy  - újabban Bruce Sprinsteenel összenőtt, de Pearl Jam, RATM és RHCP lemezeken is rendszeresen közreműködő - sztár-producer, Brendan O’ Brian kibérlése, és pöpec  internetes kampány. Ráadásnak meg turnézás az orrvérzésig (Ha úgy adódik akkor a stadionrepesztő Metallicával). 
A Crack the Skye-ról annyi szóbeli ígéret már a nyáron napvilágot látott, hogy ismét egy nagyívű, epikus darabbal lesz dolgunk. Az ilyen a jelzők már önmagukban megérnék a piros jelzést, a terhelt kép és színvilágú borítóval egyetemben, de progresszív zenekaroknál az ilyen túlkapás az etalon. Metálban meg kódex, stílszerűen fémbe gravírozva. Az együttes zenéjét mégiscsak e két műfajjal lehet jellemezni.  Szerencsére a Mastodon ezen szakterületek mindegyikén többszörösen bizonyított. Mondhatni specialista. Az artwörk meg nyilván idomul a mondanivalóhoz, amely középpontjában ezúttal a cári Oroszország, Raszputyin és egyéb cudar dolgok állnak.  

Az Oblivion a basszus bepöccentésével kerül üzemi hőmérsékletbe, és a repetatívsága ellenére elsőre étvágygerjesztő. Higgadt, de fajsúlyos váltott vokálos hangulatkeltés.

Oblivion

A bendzsóval induló Divinations pedig egy jó huzatú instant „sláger”, 2.25-től egy felturbózótt Pulp Fiction betéttel. Abszurdum. Ahogy  a számhoz készült idétlen videó is, amely a koncept-lemeztől elvárható komolyságot billenti fenéken. 
A Quintessence – címével ellentétben - már jóval takarékosabban bánik az ötletekkel és a menetrendszerűen érkező csordavokállal együtt is van némi időhúzás jellege. Nemkülönben a nehezen körvonalazódó Ghost Of Karelia, ami olyan mint homokfújt üvegen keresztül bámulni az ekrant. Szerencsére  a közéjük ékelődő komplex, többtételes The Czar-ban és a tizenhárom(!) perces finisben (Last Baron) sikerül a nagy kunszt. A Pink Floyd-os atmoszféra után szépen beleszaladunk egy-egy tökös rifforgiába és vica versa. Pontosan úgy, ahogy ezt a Mastodonra – és a műfajra - hangolt fül teljes joggal elvárja... 
A Crack The Skye – a zenekar előmenetelét tekintve - túlságosan józan és átgondolt, ezért most ősrobbanás nincs, de kurvajó rocklemez az van.

Kapcsolódó linkek:

A Mastodon hivatalos honlapja | http://www.myspace.com/mastodon

Koncert érzékenységünk a recesszió mélyülésével mit sem változott, az események sűrűsödnek, ideje tallózni egyet a naptárban.
A Sziget első konfirmált előadói már javában ülepednek a köztudatban-kicsit késve ugyan -de mi is beszámolunk róluk, vegyítve egy-két új hírmorzsával így reggelire.



Haladjunk sorjában:

Kaiser Chiefs
június 19.
Papp László Sportaréna
A kompánia kissé megkopott ugyan, de mi szeretjük felhőtlenül kajabálós popzenéjüket, jöjjenek csak...

Basement Jaxx, Machine Head, Faithless
július 14-19
Tokaj, Hegyalja fesztivál
Biztos jó lesz, mi azért passzoljuk...

Sziget Fesztivál
augusztus 12.-17.
Placebo: Molko nagyon tud ha akar,remek dalok, vegyes koncert teljesítmények. Megjegyezném, hogy a hamarosan megjelenő új lemez beharangozó dala a Battle of the Sun igen biztató.(alább)



The Prodigy: a big beat pionírok megint beköszönnek, a hetekben megjelent Invaders Must Die album régi húrokat penget, van akinek sosem elég belőlük.



Fatboy Slim: én azt hittem Norman Cook feloszlott, álljon már össze a Housemartins!!!

Bloc Party: zseniális debütálás után egyre gyengültek, nyomják le a Silent Alarm összes dalát és akkor megyünk...

Ting Tings: bitang jó pop nyomulás és ráadásul még ropogósak is!

Klaxons: pöpec slágergyárosok Londonból, 24 karátos partyarcok EMF és Happy Mondays vonalon.

Calexico: a mariachi-westernpop finomkezű mágusai végre nálunk is színpadra állnak, áhitattal telve várjuk őket, ideje volt már...

The Offspring: úgy tűnik ők is házi zenekarrá válnak nálunk, lassan gólyabál kategóriába csúszva...

Alábbi pletykák mozognak még a piacon amit az előadók augusztusi mocorgása
alá is támaszt, bár ez igen drága csomagnak tűnik:
Artic Monkeys,
Sigur Rós,
Amy Winehouse,
The Pogues,
Lilly Allen,
Faith No More,
Kings of Leon

A szombati, Albánia (Tirana, 20.30), és a jövő szerdai, Málta (Puskás Ferenc Stadion, 19 óra) elleni vb-selejtezőkre készülő válogatottunk tagjai az eredeti terveknek megfelelően hétfőn a koraesti órákig beköltöztek a már megszokott edzőtáborozás színhelyére, a gödi Pólus Palace Thermal Golf Hotelbe. A délutánra várt játékosok közül utolsóként a legjobbak között legutóbb négy éve szerepelt cardiffi Gyepes Gábor érkezett meg, s ekkor már csak ketten hiányoztak Erwin Koeman szövetségi kapitány keretének tagjai közül. (forrás: MLSZ)

Engedelmetekkel komoly hiánypótlásra vetemednék és a következőkben egy kultikus élelmiszerrel szándékozom bővíteni siló rovatunk tartalomjegyzékét.

Mai témánk a gyűlölve -szeretett napraforgómag, mely az urbán folklórban leginkább szotyola néven fut, bár tájegységtől függően más beceneveket is ráaggat a lakosság. Hazánk déli határaitól az északi várvédekig a szotyi többek között tutyola, rica, makuka, buga és az uszu fedőnéven is ismeretes.

A szotyira viszolyogva legyintőknek hadd vázoljam eme olajos mag történelmi távlatait és a mindennapi életünkre gyakorolt különleges hatását.

Az anyanövény, a napraforgó (helianthus annuns) Észak-Amerikából vándorolt be Európába még Kolumbusz Kristóf charter járatai valamelyikén és gyönyörűséges virágzata miatt eleinte dísznövényként sárgálott a királyi kertészetekben,majd a századok során fokozatosan csúszott le a szántóföldi takarmánynövény kategóriába. E rendkívül hálás, sokoldalú növény olajat, magot, tüzelőt és kötözőanyagot biztosított gondos termesztőinek, attraktív külsejét számtalan népművészeti ágazat örökíti meg. Egyébként is van e szebb látvány a csillámló napsütésben égszínkék égbolt alatt pompázó napraforgó mezőnél?

A Nap járását követő tányérvirágzat ugyan nagy mértékben legenda, mégis szeretnivaló illúzió a reggeltől estig forgolódó növény ideája.

A magjából sajtolt olaj fenekestül forgatta fel konyhakulturánkat, megrepesztve a disznózsír évszázadok óta szilárd talapzatát, szívbarát zsiradékot (étolaj, margarin) biztosítva a mindennapi menünkhöz.
A virágzatban megbúvó magházból kinyert napraforgó mag kiszárítása és pirítása nyomán nyert héjas rágcsálnivaló magas és értékes olajtartalma miatt élettani hatásait tekintve messze a leghasznosabb "snack" tápanyag a palettán. Rendszeres fogyasztása jót tesz az emésztésnek és nyugtatólag hat idegrendszerünkre leszámítva persze a fogyasztás utáni porszívózás gyötrelmeit, de erről majd később.

"kislovodsk. babooshka selling sunflower seeds and nuts." via flickr

A héjon ragadós habarcsot képező nyálbevonat kiválóan rögzíti a feleslegessé vált elemet a célkeresztbe kerülő ruhadarabokon, ritkább esetben nyak és fül tájékon. A fent ábrázolt sorozatköpők csoportjába tartoznak még az állomások környékén bandákba verődött valutázó taxisofőrök is, akik a heves pénzköteg pörgetés közben, üzemi hőmérsékleten napi 3-4 zacskó napraforgót darálnak be a pénzügyi szolgáltatás üresjárataiban.

Vannak még a hörcsög típusú felhasználók akik az egyik oldalon az élelmiszert kisebb csoportokban juttatják be a szájüregbe, majd ott nyelvük segítségével egyenként csocsózzák a magot a fogak közé és a roppantási fázis után kinyert belső részt a nyelőcsőbe, a borítást pedig a még üresen álló pofazacskóba juttatják. Innen aztán a héjkupac a bekezdő művelethez hasonlóan turnusokban távozik, jó esetben az erre előkészített edénybe, rosszabb esetekben a hamutartóba vagy a padlóra. Ez a terminus gyakran előfordul a buszsofőrök körében, akik az adekvát fehéring felső zsebében tárolt anyagot vezetés közben is fogyasztják bársonyos "szotyiszaggal" beborítva a fülke környékét.

Az entellektüel beviteli forma a szemenkénti kezelés, ahol a fogak csak hardware funkcióban üzemelnek, a repesztés után manuálisan történik a szotyi "vetkőztetése" ami igencsak babra meló, de viszonylag nyálmentes ügymenetet biztosít. Az ilyen inkognitóban szotyizás leginkább üzletek eladópultjai, ügyfélfogadó helyiségek mögött figyelhető meg, a zsebkendőre vagy újságpapírra,gyakori esetben fiókban összehalmozott dombocskák árulkodóak lehetnek a gyanút fogó főnökség előtt.

A kellő mértékben pirított, sózott, megfelelő méretű (nagyon fontos!) szotyola kiváló csemege, ám sajnálatosan a dohányzáshoz hasonlóan makacs függőséget is okozhat. Magam is estem már egyfajta "szotyikómába" melynek legfőbb tünete, hogy a tv-zés vagy olvasás közben egyszer csak elkalandozunk, a külvilág megszűnik létezni és egy idő után azon veszi észre magát az ember, hogy maga elé révedve nyeli a magot az utolsó szemig.

Márkatípusokról is lehetne hosszasan vitatkozni, én a csávolyi illetőségű Mogyi termékcsaládban hiszek, a Tesco márkásított családi kiszerelése is magas minőségű, ám óvatosnak kell lennünk mert sajnos rendkívül sok a silány, avas magtartománnyal rendelkező nyamvadt kiszerelésű maszek szotyi, amiket azért a tapasztalt fan távolról elkerül. Az újabban a hipermarketek polcain feltűnt csokis szotyit már kicsit bizarrnak érzem, megkóstoltam... rohadjak meg de ízlett.

"csokis...jimbeames"

Terveink között szerepel egy Nagy Szotyiteszt levezetése is melyre jó apropó lesz a közeledő válogatott és BL meccs dömping.

Hajrá!

Lazán kapcsolódó előzmény:

Többször b@sztattam már a haverokat/kollégákat, hogy ha rock sztárok lennének egyszer, fontos lenne-e számukra, hogy milyen cipő van a lábukon a szinpadon? Mondjuk egy teltházas Wembley?

***

Naná, hogy megint az Oasis-ről jutott valami eszembe.

Történt pediglen, hogy a napokban jelentette be Liam Gallager, miszerint Pretty Green néven saját férfi ruha kollekciót dob piacra. Cipő, gatya, zokni, nadrág, ing...kalap...

Merthogy a ruhákról sok mindent nem lehet még megtudni, leszámítva, hogy végre olyan cuccok kerülnek a piacra amiket a "bajnok" is képes hordani. Akinek meg nem tetszik, nos annak nem tetszik. Minden irónian nélkül jegyzem meg ezen a ponton, hogy a ruhaiparnak és kereskedelemnek azért komoly szegmense foglalkozik az indie divattal. Nem kell tudornak lenni ehhez, elég a gugli.

Természetesen hajlamos vagyok magam is csatlakozni egy kígyózó sorhoz egy-egy koncerten a remekbe szabott feliratos pólóért, amihez persze a szitanyomat feliratán kívül nyilván a zenekaroknak/előadóknak semmi köze, mégis tekeregnak a sorok...ha pedig, ismerték fel a szakemberek, olyan boltba léphet az emberfia ahol kis/nagy kedvencei maguk a "tervezők" akkor bizony a jólcsengő nevek már egészen másfajta vastagságú pénztárcák/hitelkártyák hadát nyithatják meg, amire bizony már lehet alapozni, függetlenül attól, hogy egészen biztos: ezek a ruhák sem a Buckingham Palota házi beszállítójánál készülnek.

Summa summarum: nincs ebben semmi rossz. Kereslet/kínálat egymásra talál és kész.

Én persze nem vagyok divatszakértő szóval sem bírálni, sem véleményezni nem tudom és nem is kívánom a "termékeket", egyszerűen végeztem egy kis gyűjtés: a zene és filmipar hírességei mit tudnak saját ruhamárka fronton.

A teljesség igénye nélkül, mert a sor végtelen -nem is vagy igazán híres, ha nincs saját márkaneved-, íme néhány a felhozatalból:

Sean P. Diddy Combs - Sean John

Sean "Jay Z" Carter - RocaWear

Gwen Stefani - L.A.M.B ("Love, Angel, Music, Baby")

Beyonce Knowles - House of Deréon

Paul David Hewson aka "Bono" - Rogan NYC

Curtis James Jackson III. aka 50 cent - G-Unit Clothing

Marshall Bruce Mather III. aka Eminen - SHADYltd.

Matthew McConaughey - J. K. Livin

Todd James Smith aka L.L. Cool J.- Todd Smith NY