Még mielőtt elöntenék a netet a nyár nagy fesztiváljait taglaló koncert beszámolók, felhívnám a szíves figyelmet 2 gyöngyszemre a most még távoli ősz programkínálatából. Mindkettő mint plakát "jött szembe", egyik nagyobb meglepetés mint a másik :)
Demis Roussos (2009.szeptember 29 | Papp László Sportaréna) például azért mert balgán azt hittem, hogy a valamikori Aphrodite's Child (progresszív rock banda a 60-as 70-es évekből, lásd még Vangelis Papathanissiou) frotembere már nem is él. Pedig dehogynem.
Azt persze nehezen tudom elképzelni, hogy a megvadult Demis Roussos rajongók a hír hallatán megrohamozzák a jegypénztárakat, de nem legyen igazam.
Részlet a hivatalos promoból:
"Az albumot Tina Turner, Quincy Jones, Lenny Kravitz zeneszerzőjének,
Terry Brittennek a londoni stúdiójában vették fel. Demis és a zenekar
ősszel kezd turnézni, és a programból természetesen nem hagyják ki az
Aphrodite’s Child dalait sem, sőt Demis ezen kívül még egy meglepetést
is tartogat a rajongóinak!
Elárulom mi a meglepetés: Jegyárak: 8.900Ft, 10.900Ft, 12.900Ft, 14.900Ft
Persze a nagy bumm az Emiliana Torrini budapesti, Hangfoglalás kiállítás és vásár keretében megrendezett, fellépése lesz. No nem azért mert "madonnai" népszerűségnek örvent, hanem mert fesztiváljainkat leszámítva ritkán látni friss tehetségeket. Na erre biztos megyünk, csak el ne maradjon.
Sorozatunk második részében egy bizarr étkezési formát filéznék ki, néhol önéletrajzi elemekkel átszőve. A vízszintes helyzetben való falatozásnak több megközelítési szempontja létezik. Ezt az extrém beviteli módot indokolhatja származásunk, kényelmi szempontok és akár átmeneti szellemi befolyásoltságunk is.
A művelet történelmi aspektusa a perzsáktól eredeztethető, mely aztán keletről nyugatra tartva begyűrűzött a görög és a római birodalom étkezési kultúrájába is. A társadalom módosabb rétegei gyakran lakomáztak a földre fektetett matracokon, párnákon elnyúlva miközben szolgák hadai hordták a többnyire sültekből és gabonafélékből, zöldségekből és gyümölcsökből álló menüsorokat. Ez a történelmi filmek elcsépelt képsorain gyakorta felidézett lakmározási forma a mindennapokban mára már csak elvétve jellemző. Iránon kívül még Jordániában és India egyes részein alkalmazott néphagyomány.
Természetesen ha valaki szeretne Budapesten egy jó kebab vacsorát mondjuk fekve elfogyasztani hastáncostúl-vizipipástúl, több helyen is megteheti. Jómagam még nem próbáltam éttermi keretek között háton-, oldalt- ill. hasonfekve vacsorázni, de biztos vicces dolog.
A fekve evés azonban népcsoporti hovatartozástól függetlenül gyakran előforduló jelenség lehet a háztartásban, praktikus és kényelmes étkezési szokás.
Klasszikusan ez chips vagy gyümölcs fogyasztási forma, általában a tévézés vagy olvasgatás mellékterméke, ám igénytelenebb esetben akár az úgynevezett TV-dinner csúnyább mutálódása is lehet, bár főételt fogyasztani a TV előtt, fekvő helyzetben nem igazán komfortos művelet. Siheder koromban persze gyakorta előfordult, hogy vasárnap délután az ebédről megmaradt rántott húst magában burkoltam az Ausztrál Expressz megtekintése közben a díványon elnyúlva, vagy később-már albérleti időszakomban- az otthonról kapott halászlevet hasra véve lapátoltam a nappaliban.
Mostanában kizárólag olajos magvakat ill. pattogatott kukoricát csipegetek ilyetén módon, ám a porszívózás súlyos terhe mellett ez is egyre ritkább.
Azonban van egy élethelyzet amely gyakran végződik a ma tárgyalt fekve burkolás aktusával, ez pedig a heves italozást követő éjszakai "felhozó" evés, mely cudar szituációkat teremthet. Ki ne tépte volna már fel a hűtőajtót bulizásból hazatérvén az éj leple alatt, szeszfelszívó tápanyag után kutatva?
Az alkoholos befolyásoltság járulékos eleme a hajnali spejz fosztogatás, amikor is a kézzel letört fél rúd kolbásszal és a heves kaszabolással kanyarintott kenyérszelettel bezuttyanunk az ágyba és álomba esszük megfáradt testünket.
David Hasselhoff fekve evésben is híres
A wellness szempontból joggal kifogásolható műveletre gyakran nem is igazán emlékszik az ember, leginkább a nyomokból illeszthető össze a történet. Korábban velem is megesett az a csúfság, hogy édesanyám reggel szörnyűlködve szedegette a mellkasomra ragadt mackósajt papírokat vagy éppen az ágyneműtartóba dobált szalámi héjakat. Sajnos ezt a szokást nehéz levetkőzni, pár hónapja kedvesem a zoknis fiókomban lelt rá egy üres tejfölös dobozra, melyet pár nappal korábbi koncert program után passzírozhattam oda a gardróbszobában kihelyezett vendégágyra heveredvén.Ronda szokás tudom, de egészségügyi szempontból igenis indokolt, a savlekötés ebben a helyzetben elkerülhetetlen. Fekve enni ugyebár még mindig jobb mint fekve hányi!
Tudom, hogy olvasóink közül senkit nem érint a téma, de azért ezt érdemes azoknak is megnézni akik kellő türelemmel kivárják kedvenc zenekaruk cédéjének HIVATALOS megjelenését és persze hajlandók fizetni is azért.
Kattints a képre!
A fenti ábra szerint gyakorlatilag a zenekartól a raktárosig bárki közkinccsé teheti a hanganyagot. Érdekes.
Micsoda egy cím. Őt évvel ezelőtt még csak az éppen újraválasztásért küzdő Bush kabinetet kapták le a tíz körméről, most meg nesze neked 21. század!
Az American Idiot pop/punk/rock operájában néha ugyan túlcsordult az ambíció, - meg rémlik hogy szinte direkte kampánycélokat is szolgált - de a jónép joggal zabálta és közben csodálkozott hogy pecsétes pulóveren meg a sárdobáláson (Woodstock 94’) túl is van élet.
Az öt év gatyázás után megjelent 21st Century Breakdown még ennél is grandiózusabb, ráadásul a téma – a gazdasági, szociális meg ilyen-olyan válság képében - tényleg az utcán hever. Szerepvállalós zenekarnál – merthogy Billy Joe-ék most már deklaráltan azok - ez megint egy kihagyhatatlan ziccer, pláne hogy az American Idiot-nál bejáratott kaptafa is adott.
Mondhatnám hogy megint köhög a bolha, de ez a koncept-lemezesdi nem is annyira fontos, mindez ugyanúgy a külcsiny része mint a stenciles-graffitis lemezborító.
Témaválasztás ide vagy oda, egy Green Day lemeztől úgyis mindig mindenki a pop-punk slágereket várja, a21st CenturyBreakdown-on viszont elég komótos a tempó. ráadásul az érzelmes, elnyújtott zongorás intrók, meg a precízen közbeiktatott szócsöves kinyilatkoztatások unos-untalan azt artikulálják itt bizony megint egy baromi fontos lemez született. Csak a munka dandárjában azt nem vették észre hogy az American Idiot hathatós kartácstüze helyett ezúttal konfettiágyúval dolgoztak, amihez sajnos közel hetven percnyi muníció is akadt.
Jellemző az egészre hogy a húzóslágernek választott Know Your Enemy a szigorú mondanivaló ellenére is csak egy ártalmatlan "b" oldal és a második kislemeznek választott 21 Guns sem bír több lenni egy jócskán felvizezett Boulevard Of Broken Dreamsnél. Sehol egy beszámolós St Jimmy, pedig a „nagy mű” kiballanszírozásához még három ilyen is kevésnek bizonyulna. Azt ugyan szemétség lenne elhallgatni hogy a nagy görcsölés közepette összejött pár sikerültebb darab is, - mint például a Ricky Martin kompatibilis Peacemaker, vagy a menetelős Horseshoes and Handgrenades – de ennél még a „szedett-vedett” Foxboro Hot Tubs-ban is nagyobb a slágerpotenciál.
Egy esetleges színpadi adaptációval viszont kizárt hogy gond legyen, hiszen a recsegős-álllomáskereséses felvezetőtől, a komplett tánckart igénylő tételeken át, a tűzijátékos fináléig szinte minden van, persze ha addig le nem szakad alattuk az egész hóbelevanc...
A futballvilág tűkön ülve várja az immár a világbajnoki döntővel felérő médiacirkuszt kiváltó Bajnokok Ligája finálét melyet a festői olasz fővárosban rendeznek ma este.
Csak 1 percen és egy "shrek-szerű" norvégon múlt, hogy a tavalyi döntő párosítása helyett a Manchester United és a Barcelona fut ki szerda este a történelmi Stadio Olimpico gyepére a BL serleg begyűjtése céljából.
Míg a Manchester viszonylag magabiztosan pofozta ki a vetélytársakat a katalánok gyanús körülmények között elődöntőztek a Chelsea ellenében, ahol egy hazai döntetlen majd az emlékezetes visszavágón egy kapura lövés elégnek bizonyult a hőn áhított fináléhoz.
Többen tudni vélik, hogy a Platini-féle UEFA rezsim hallani sem akart a tavalyi döntő megismétléséről és a franciának különben is tele a hócipője az európai klubfocit jellemző brit hegemóniából. A világ egyik legnagyobb sportbizniszét vezető egykori aranylabdás eltökélt, korrupció ellenes küzdelme néha bizony üres frázis puffogtatásnak tűnik bizonyos események tükrében.
Egy-egy közvetítés alkalmával Zsenya kollégával mi többször látni véltük az EURO jeleket pörgető szempárokat Platini arcán, de hát az üzlet az üzlet. Mégpedig mekkora!
A Mastercard kimutatása alapján a mai döntő 300 millió euró (!) profitot termel a befektetői érdekeltségű köröknek, a BL győztes csapat 110 millió eurót zsebel be, míg a vesztes 60 millióval vigasztalódhat.
A Messi-Ronaldo párharcra kihegyezett meccs kb. másfél milliárd nézőt ültet le a tv elé, így nem csoda hogy áll a bál.
A futballmédia a Manchester győzelme felé hajlik, de a Bl döntők történelme tele van váratlan fordulatokkal és ugyebár Bozsik "úgy gondolom" Péter kedvenc fordulatával élve a labda kerek.....
Alant a legnagyobb döntőkből mazsoláztam étvágygerjesztőként!
1999 Bayern Munchen-Manchester United 1-2
Katartikus finálé, felejthetetlen utolsó perc.
2005 AC Milan-Liverpool 3-3 (5-6)
3-0-nál örömmámorban úsztam majd jött a második félidő és a tizik.
1986 Steaua Bucharest-Barcelona 0-0 (2-0)
Történelmi siker, kelet-európai győztes, Duckadam 4 tízenegyest hárított
1994 AC Milan-Barcelona 4-0
Durván megruháztuk a katalánok, Savicevic ejtése könnyfakasztó Forza Milan!
Micsoda egy cím. Őt évvel ezelőtt még csak az éppen újraválasztásért küzdő Bush kabinetet kapták le a tíz körméről, most meg nesze neked 21. század!
