Komolyan mondom abban tényleg nincs semmi érdekes, hogy ki mit vett utoljára.

A felhozatal szinte végtelen. Akár boltban, akár a neten mára dőzsölni lehet a választékban. 3 kattintás és a futár az ajtóban toporog a legújabb zenekarok legújabb korongjával. 4 kattintás és a gépen akármi.
A minap olvastam, hogy picsába a torrenttel! A keresőbe elég beírni egy zenekar nevét, meg, hogy rapidshare és már lehet is tölteni. Szép, nem szép...kipróbáltam működik.

Node!

Amikor a Bácska Áruházban csak 50 féle bakelitből lehetett választani akkor én ezt választottam, ÚGY, hogy azt se tudtam eszik vagy isszák a magyar underground-ot.




És neked? Mi volt az első lemezed?

Feladat!

Na ez melyik zenekar? (volt)

Azt hittem hogy kimerítő korrajz lesz itten, előremutató akciókkal,  sármos alvilági figurákkal, rámenős kopókkal meg sok-sok swinggel. Majdnem.

Pedig nemes alapanyagokban nem volt hiány, a sztárparádétól kezdve a zeneszerzőig, a küszöbös autóktól a dobtárasokig, vagy a szorgos álomgyári ácsoktól a borbélyokig.

A felöltő és puhakalap forgatag pedig gengszterkörökben minimum nyolcvan éve etalon, ezért ha jelmeztervező nem is volt, de egy naftalinszagú kellékes biztosan .   

Szökés, rablás, lebukás aztán megint télak, megint rablás, megint bukta. Úgy látszik Dillinger a korszak elsőszámú közellenségének titulált kismenője ezzel a ciklikus fitnesz-programmal töltötte élete utolsó éveit. A vélhetőleg kiszínezett forgatókönyv legalábbis így fokuszál.

Az elegáns bankrablások és a menekülő-útvonalak taglalása közepette azért jut idő románcra is, méghozzá nem mással mint a Piaf-os Marion Cotillard-al. Na ezekért, főleg a fülsüketítő belvárosi durrogtatásokért (a’la Szemtől szemben)  lehet szeretni Michael Mann-t. Meg persze a jól válogatott betétdalokért, ami itt is rendben volna. De aztán slussz, mert a harmincas évek gengszter-romantikját HD-ben skubizni, az ám a fából vaskarika. Mert hiába a digitális technika, amikor eleve a műfaj „feketefehér” ráadásul szemcsés és még az - egyébként etalonnak számító - 1931-es keltezésű Kis Cézár sem szorul ráncfelvarrásra.  Másrészt én ettől a Dilinger-től nem ájulnék el és nem rezelnék be, max az üldöző Melvin Purvis-től , de ez a keményített szűkszájűság Christian Bale-nél ugyanolyan anatómiai adottság mint Johnny Depp járomcsontja és hát ők ennél többet nem is nagyon tesznek hozzá a figurákhoz (annál többet a már emlitett naftalinos).

Baby Face Nelson (A Blöff balfékje-Stephen Graham)  legalább igazi vagány módjára szórja az ólmot (igaz ugyanúgy meg is kapja) és Billy Crudup is derekas munkát végez az ős FBI-os J. Edgar Hoover (!) szerepében. De zsaruszlengel élve igazi nagyhal az istennek nem került látótérbe.

Kapcsolódó linkek

Imdb.com | Hivatalos honlap

Nálunk otthon igen szigorú higiéniás szabályoknak megfelelően folyik a sütés-főzés, nincs az az EU-s követelmény ami fogást találna konyhai ügykezelésünkben. Még ha ez nem is az én érdemem, szeretem ha gasztro-idegen objektumok nem kerülnek a tányéromba.

Sokszor elgondolkodtam azon, hogy az élelmiszervásárlás illetve a vendéglői fogyasztás milyen komoly bizalmi ügy, szeretjük azt hinni hogy ezen a területen már behoztuk a lemaradást de a neten keringő fogyasztói horror sztorik folyamatosan táplálják ebbéli kételyeimet. Ha germán pedantériát nem is vár az ember, de megfelelő állagú, ellenőrzött összetételű élelmiszer bizony manapság már minimális elvárás.

Mit akarok ezzel?

A minap volt egy régi időket idéző esetem a reggeli kávézás közben. Európai mivoltomat csúnyán megtagadva gyakran fogyasztok 3 in 1 kávét a reggeli zombizás felgyorsítása érdekében. Veszem elő a bögrét, lököm bele a kis porciót, aztán vizet, kis tej és zutty mehet is kortyolás. A háttérben épp Demcsák tolja a mélyinterjút a napozókrémek rejtélyes világáról amikor érzem ám, hogy valami kikandikál a szám szegeltéből. Heves basszamázások közepette, a poharat kiborítva sebtében odakapok, hát nem egy 5 cm-es fülbemászó (Forficula auricularia) szorult be fogaim kerítésin! A mosogató fölött öklendezve még átvillant az agyamon hogy esetleg nem tiszta bögrét alkalmaztam de igazából ennek igen kicsi az esélye, alaposak vagyunk ezen a téren. Minden bizonnyal az instant adagocska tartalmazta az elhullott rovar tetemét, mely egyébként nevével ellentétben hasznos mezőgazdasági bogárka, de forró ital köreteként mégsem annyira gusztusos jelenség.
Valószínüleg én vagyok a gyenge szar, de napokig nem tudtam a kávéra gondolni sem. Korábban is volt egy-pár kalandom mikor is fura dolgok kerültek szájüregembe táplálkozás közben.

Emlékszem egyszer igen nagy rössel faltam a pékgyári fehér kenyeret az uzsonnám mellé és egy harapást követően neglepetésemre üveggolyó gurult ki a számból, hangosan koppanva az asztalon. Volt olyan is, hogy egy ma is népszerű diétás kekszet félbetörve-hála égnek nem harapva- apró kis szárnyasok búvóhelyére bukkantam a tervezett nassolás közben.
A legdurvább dolgokat azonban a szokásos nyári diákmunkám során tapasztaltam a hűtőház kötelékeiben, ahol hüvelyeseket zacskóztunk a higiénia teljes zárójelbe tételével. Széles termékcsaládunk tartalmába rejtve  rendszeresen küldtünk kisebb-nagyobb rágcsálók testrészeit a kedves vásárlóknak. A dolog persze nem tudatos volt, de a korszerűtlen műszaki felszereltség és a "vaskos" fizetés által  motivált, egy életre a szalag mellett kikötött idősebb kollégák nem igazán viselték szívükön a meós szempontokat.

Az egy éve született  HECK-LÁNGOS-PALACSINTA szentháromságot taglaló postban is megírtuk, sült halat, forró zsírban sült kelt tésztát nagy mennyiségben földi halandó kizárólag nyaralás alkalmával, jellemzően a magyar tenger partján fogyaszt. Ezt tettük mi is a kis családdal. Közel két hetet töltöttünk a Zánkához közeli Balatoncsicsón, ahol házat béreltünk, s innen portyáztunk szanaszét az északi parton.

Hangosan mondom, hogy hallja mindenki:

Azért a vízparti bódésoknak az a "kurvanagy" szerencséjük, hogy én/mi (még mindíg) feltétel nélkül szerelmes vagyok/vagyunk a Balatonba, mert ez az esztelen ragaszkodás nélkül elképzelhetetlennek tartom, hogy még csak ne is álljak--, de sorba üljek 15 percig 2 lángosért.

Egymás mellett sorakozó "éttermek", büfék, nyaralók ha nem is dögivel, de akadnak bőven és a csupa fizetőképes vendéggel szemben javarészt dilettáns, egynyári, betanított munkások osztják a harapni valót.
Fövenyesen összefutottunk G. vel akinek panaszoljuk, hogy várjuk a junkfoodot (óriás hamburger 440-ért) már 15 perce...mire Ő, aki szintén "in love with balaton" rendre int bennünket: nyugi, nyár van, balaton, pihenés. Aztán miután újabb 10 perc telik el és a fokhagymás lángosa (350-ért) még mindíg sehol, benne is felmegy a pumpa és reklamál. Aztán még 5 perc és kész is. Az ízével persze semmi gond, csak ez a macera ne lenne.
Szervezetlenség felsőfokon. Az "étlapon" csupa felesleges fogás, mert valaki egyszer azt találta ki, hogy attól lesz vendég a tó parján ha 150 féle húsételből lehet választani. Dehogy lesz. Persze mi, a pórnép meg ugye beszopjuk, és rendelünk gombaleves rizseshúst meg pizzát. Na mit hoztak elsőnek? A rizseshúst.
Örök igazság: strandon: hekket, lángost, palacsintát...azok nem hazudnak.
Hogy este hatkor már egyetlen büfében sem kapható főtt kukorica pedig egyenesen vérlázító.

Na ,azért nem csak panasz ám egy nyaralás, sőt.

A víz kellemesen hűsítő. A vizibicikli klassz móka 38 évesen is. A füredi fagylalt és halászlé tuti 100-as, a mediterrán hangulatot idéző sétányról nem is beszélve. A Tapolcai-tavasbarlang kellemes program rossz idő  esetén. A salföldi major igazi állatparadicsom, minden gondozó gyermekbarát. A monoszlói Hegyestű pedig a legklasszabb kilátó a komplett Balaton felvidéken (leszámítva a belépti díjat kasszírozó ősbunkót). Jaaa! És ültünk dodzsemben is, ami kimaradt az elmúlt 25 évben.
Szumma szummárum a Balaton megunhatatlan és nem lehet nem szeretni. Megyünk is vissza,amint lehet.

Más: azt mondja már meg nekem valaki, hogy 2009-ben miért esik még mindíg hanyatt egy büfés 2 német turistától?