Örömmel értesítünk mindenkit,hogy a blog immáron celebfaragó műhellyé nemesedett.
Zsenya kollégánkat beszippantotta az írott sajtó, a WAN2 magazin állandó munkatársa lett. Lemezkritikáit, tematikus cikkeit, oly jellegzetes szófordulatait ,immár egy ország olvashatja a zenei magazin hasábjain.
Persze ,ez közel sem a búcsú ideje. Az ingyenjegyek, grátisz lemezek és a könnyű drogok csábításainak ugyan nehéz ellenállni,de ígérete szerint, ezután is az óriási stáb tagja marad,amit melegen ajánlunk is neki.
A "Majdnem híres" egyik kedves jelenetével kívánunk neki szakmai sikereket, és a női olvasók kígyózó sorát!
A nagy újjászületések korát éljük, így folytatnám a tegnap megkezdett példálózást.
Alice in Chains:
Layne Staley halálakor nehezen volt elképzelhető,hogy a seattle-i grunge -alom fajsúlyos fiai valaha újra színpadra merészkednek. A rockzenei terepasztalt azonban gyakran átrendezi a történelmi forgószél,és bár a zenekar soha nem oszlott fel hivatalosan ,Staley érdemi pótlására senkit nem sikerült verbuválni. A túladagolásban elhunyt frontember fájdalmas aurája,szorongó belső világa ,oly mértékben illeszkedett az Alice in Chains univerzumba,hogy soványka tribute-nak tűnt minden újraindulási kísérlet. Jerry Cantrell gitáros állhatatos nyomozásának köszönhetően aztán előkerült William DuVall énekes,akinek 2008-as belépésétől beszélhetünk az új AIC-ről. A remek kiállású fickó audióhatást tekintve igen közel jár Staley világához, a zenekar kémiai együtthatója ismét kedvező irányba tendál. 2009-ben aztán jött egy meglepően jó kis lemez , turné, koncert a Pecsában.
Az újraalakulósdi bizniszben üdítő kivétel az Alice in Chains esete,az ikonjuk elvesztéséből fakadóan nagy hendikeppel indultak, ám passzentos draftolásuknak, és önmagukhoz való hűségüknek köszönhetően akár másodvirágzás is lehet a dologból.
A forradalmi alakulat 1991-ben alakult Los Angelesben,pályájuk szinte végig diadalmenet volt, egy masszív politizálással tarkított, 8 éven át tartó sikerszéria. Milliós lemezeladások,stílusteremtő előadásmód,letartóztatásba torkolló koncertek,polgár és hatóságpukkasztás felsőfokon.
Morrelo és Commerford széteffektezett gitárjátéka,Zack De La Rocha rap-core előadásmódja kereszteződött egyfajta bugi-metállal,mely a RATM védjegyévé vált.Politikai üzeneteik, társadalmi szerepvállalásuk legalább akkora hangsúlyt kapott ,mint zenei munkásságuk hagyatéka.
Ám a konstans,ezer fokon izzás úgy 2000 környékére felemésztette az üteget,széthullott a RATM, De La Rocha önállósodott,Morello,Wilk és Commerford ment az Audioslave-be, mely az mellett, hogy formában tartotta a csapatot,hozott 3 remek albumot is,aztán hirtelen C. Cornell elrúgta a pöttyöst, és ismét lezárult egy korszak.
A Rage Against the Machine 2007-ben egyetlen koncert apropóján állt újra össze,a tagok hangsúlyozták itt nincs másról szó,ám úgy alakult,hogy 2 éven át koncerteztek a világban, nem kevés pénzt összebazseválva a rászorultaknak,meg persze saját,mindennapos költségeik ellensúlyozására.2010 nem hozott ugyan drámai fordulatot,de a zenekar továbbra is mozgásban van, 1 hónap múlva adnak egy koncertet Gogol Bordello-val és a Roots-al karöltve a Finsbury Parkban, egy újabb polgárjogi dzsembori alkalmával. Lemezről persze továbbra sincs szó……
Aigner Szilárd: A viharos előélet és Obama győzelme csak 35%-os esélyt hagy a folytatásra,a RATM mindig erős ellenszélben hozta a legjobb formáját ,amiről most kevésbé lehet szó!
Blur:
2009 július 2.-án és 3.-án a Blur két teltházas koncertet adott a Hyde Parkban(beszámoló).
A koncertet akár történelmi eseménynek is tekinthetjük,az újkori brit-pop talán legnagyobb hatású zenekara 1989-től 2002-ig kisebb-nagyobb vehemenciával,de alapjaiban formálta ,a szigetország zenei életét.
Mint minden rendes legendánál,itt is egy gyerekkori barátságból szökkent szárba a hallhatatlanság.Damon Albarn és Graham Coxon alkotópárosa 7 albumot írt Blur színekben, és bár ' 96-tól már akadozott a gépezet, rosszabb formájában is élesen elvált a mezőnytől.
2002 már az oszlódás időszaka volt,hőseink nem tudtak tovább együtt dolgozni,Coxon remek szólóalbumokkal tengette napjait, Albarn pedig, vérbeli művész módjára felerősítette mellékállásait, melyekből a Gorillaz dagadó vitorlákkal hasít,mostanság éppen valami műanyag strand irányába.
A tavaly nyári összeállás a tagok álláspontja szerint egyszeri és megismételhetetlen ügy volt, ám a 2010-es Record Store’s Day kapcsán- 2 hete-, egy új single-t tettek elérhetővé a rajongók számára.Az ugyebár köztudott,hogy az ilyen árva dalocskák végül mindig lemezbe torkolnak. Ám legyen!
Aigner Szilárd: Albarn és Coxon sokáig nem húzhatja ki együtt,ha lesz is lemez,a folytatásra 30%-nál több esély nincs.
Hole:
A Courtney Love által elhíresült zenekar 1989-ben alakult L.A.-ben és 2002-ig tolták a pankot,és eladtak közel 8 millió lemezt a botrányokkal teletűzdelt karrierjük során. A zenekar amolyan mainstream punk-rock-ban nyomult, vadulós stílusuk nagyon egybevágott az akkori igényekkel,a grunge forradalom visszahozta a zajosabb,garázs hangzás iránti igényt,a Hole komoly támogatásra tett szert.
Love megözvegyülése,állandó jellegű közszereplései,úgynevezett filmes karrierje rányomta a bélyegét a zenekar pályaívére,a 3. lemezük(Celebrity Skin )után gyakorlatilag szétrebbentek,ám ez csak pár évvel később , 2002-ben vált hivatalossá.
Azóta Cobainné 2 lemezt dobott össze, ezek azonban nem hozták a Hole színvonalát,az asszonyság ámokfutásai ,hagyatéki- és gyermekelhelyezési perei inkább hagytak nyomot a köztudatban. Az anyagilag megingott hölgyemény tavaly jelentette be a Hole visszatérését,mely igazából egy igazi rakenroll svindlinek indult,hiszen valójában Love szólólemezről van itt szó,amit a többi eredeti tag nem igazán támogat,sőt, a névhasználat miatt derekasan köpköd a médiában.
Lássanak csodát mégis kijött az album, a Nobody’s daughter Linda Perry (4 Non Blondes) zenei támogatásával jelent meg 2 héttel ezelőtt.
Válaszul az intrikákra Love kijelentette:„A Hole név az enyém”. Egy biztos,az új anyag illik hozzá.
Az album megfelelően tolmácsolja Love kokszos-rutya imidzsét, recsegős-maszatos, feltehetőleg imádni fogják.
Aigner Szilárd: Mivel a zenetörténetben többször látott, önkényes cselsorozatról van szó,a folytatás biztosnak tűnik ,legalábbis addig,amíg kishölgy életben marad. Ez legyen 50%.
Pavement:
Stephen Malkmus zenekarát illik a legfontosabb amerikai indie-rock formációként emlegetni.
Első két lemezük a 90-es évek biblikus erejű, független zenei szabálykönyvének számítanak,több tucat zenekar hivatkozási alapja és létezésének oka.A '99-ig tartó tevékenykedésüket folyamatos kritikai és rajongói elismerés övezte,csendes válásukban Malkmus, és az alkotótárs Scott Kannenberg elkülönülő zenei elképzelései játszottak közre.
10 éves mosolyszünet után ismét koncert állomások jelentek meg a zenekar újratöltött weblapján,a tagok kizárólag egy turné céljából újra próbaterembe vonultak.A jelenleg is tartó hadjárat hatalmas siker, hamarosan elhúznak mellettünk is, május 20.-án Prágában, 21.-én pedig Bécsben koncerteznek,szigorúan elkerülve gyönyörű fővárosunkat.
Az indie színtér óhajai ellenére szó sincs új lemezről, 2010 szeptember 21.-én lépnek fel utoljára a Central Parkban.
Aigner Szilárd:Tanult,komoly emberekről van szó,valószínűleg szavatartó brigád,15% ,ennyi.
Ennyi fért bele,a példákból tisztán látszik,hogy az átlagos lappangási idő 10 év,a '90-es évek krémjének visszatérését éljük most,ám az egykoron mértékadó albumok alkotói ritka esetben gazdagítják hitelesen életművüket az ilyen egymásra találások alkalmával.
Jól járunk ,ha egy-két momentum,vagy koncert erejéig megidéződik az aranykor.
Azért lenne egy névsorom akiktől szívesen vennék egy ,a magyar könnyűzenei világban oly divatos, karácsony környéki koncertet ,egy összeborulós,könnyes show-t:
System of a Down,The Smiths, N.W.A., At The Drive In,The Pogues
A hetekben nyilatkozta valahol Paul McCartney,hogy a '70-es évek vége felé komoly tárgyalások zajlódtak a Beatles újjáalakulásáról,sajnos Lennon halála aztán pontot tett a dolgokra.Elképzelni is nehéz, milyen lett volna az újratöltött beat csapat,ám általában, az effajta szerveződések megközelíteni sem tudják a tündöklés pillanatait.
Az elmúlt években sok szétmállott zenekar jelentette be a várva- várt összeállást,melynek ugye klasszikus metódusa: egy óvatos beetető turné és ha visít a kapásjelző jöhet egy új lemez, majd a komolyabb jövőkép.Ezek jellemzően rockzenei manőverek, rendszerint a szétválást követő alprojektek és szólók sikertelensége vezet, az erősen anyagi , ill. - esetenként - spirituális célzatú békülésekhez.
Nosztalgikus borzongáson kívül hozhat-e valós értékeket egy zenitjén túllendült csapat összetákolása, vagy csak sajátos önbecsapás, melynek leginkább a csodára váró rajongók isszák meg a levét ?
Börtönévekkel sújtható tett ,vagy üdvös múltidézés a hamvakból való feltámasztás minőségi esete?
Szemezgessünk az elmúlt időszak nagy visszatérőinek neveiből, próbálunk egy kicsit prognosztizálni is, hátha leszűrhetünk valami végkövetkeztetést:
Stone Temple Pilots:
A ’92-es Core-al feltörő grunge formációt-többekkel egyetemben-kíméletlenül bedarálták a 2000-es évek,na meg az a pár butella heroin sem használt, amit Scott Weiland énekes magába szippantott a nagy rockn’roll érzés keretében. Ám Weiland legalább életben maradt, és a Velvet Revolver-es kaland után nagy hírrel hergelte fel,az immár 40 felé közelítő híveket. 2010-ben új lemez és turné(Novarock), egy új dal pedig már ízlelgethető az érdeklődők számára.
A Between the Lines fel is kúszott a Bilboard Rock lista első helyére, és úgy tűnik van a bandában még egy kis kakaó,de az is biztos,hogy Weiland-ot továbbra sem fogom megszeretni…
Aigner Szilárd: Az új lemez akár jó is lehet,kérdés,hogy az idők során rengeteg ráncot és allűrt felszedett tagok mennyire bírják egymás szagát, 40%-os az esély a talpon maradásra.
Soundgarden:
Az 1984-ben alakult zenekart előszeretettel sorolják a grunge hallhatatlanjai közé,ám a Soundgarden komplexebb zenei világával erősen elvált e szereptől.
A '90-es évek első felében futott csúcsforma két remek albumot hozott,a Badmotorfinger és a Superunknown még a seattle-i történéseket fanyalogva szemlélőket is tökön ragadta,Cornell torka egyedülálló fegyvernek bizonyult.1997-ben aztán, gyors lefolyású válást követően,jött a szóló,majd Audioslave, a RATM szociálisabb részével kiegészülve.M.Cameron dobos egyúttal a Pearl Jam-hez igazolt.
Cornell az elképesztően fos, 2009-es, Scream című förmedvénye után,bejelentette a békülési szándékot, és lám, 2010 április 16.-án a Soundgarden újra színpadra állt. Nudedragons álnéven lepték meg - az emailben meghívott - rajongóikat, egy csípőből összerántott klub show-val.
Egyenlőre csak turné van a naptárban,Cameron továbbra is Pearl Jam tag,új lemezre nincs hitelesítve a társulat.
Aigner Szilárd: A rajongóbázis tetemes,a turné után megfordulhat majd a kócos kis buksikban a további együttműködés,ám 30%-nál több esélyt nem adnék a fiúknak.
Faith No More:
Talán a leginkább örvendetes reunion ez, a szerencsések tavaly itthon is megtapasztalhatták,hogy Patton az évek során semmit nem vesztett adottságaiból,a 11 éves szünet sem változtatott a FNM extatikus szellemiségén,elemi erejű mentalitásán.
Az n+1 sideproject-ben,és újabban szólóban is utazó tábornok zenekara a tavalyi összeállást követően "The Second Coming "turnéval tüzelte fel milliós táborát. Lemez nincs a tervekben,ám a turné idén is folytatódik,Pattonék többek között az újvidéki Exit Festival-on headlinerkednek júliusban. Saját bevallásuk szerint sem tudják, hova vezet ez a kellemes bandázás,az bizonyos, hogy izgalmas lenne új Faith No More anyaghoz jutni záros határidőn belül.
Aigner Szilárd: Az egyértelműen pozitív jelek ellenére Patton kiszámíthatatlansága és irányíthatatlan energiái figyelembevételével 50/50 a jövőkép.
The Libertines:
Carl Barat és Pete Doherty 2004-ben oszlatta fel a brit indie-rock egyik leginkább figyelemre méltó,tehetséges,ám drogoktól szétázott,hányatott életű formációját.
Doherty megalakította a Babyshambels-t,Barat pedig a Dirty Pretty Things-et. 2008-tól Doherty már szólóban esett kelt a színapdon,ám 2010 nyara elhozza a sokak által elvárt békülést, és a The Libertines szerénytelen, 1,5 millió fontért lép fel augusztusban Reading-ben.
Ez esetben a motiváció elég világos,Barat és Doherty kebelbaráti kapcsolatát szétválasztó heroin után, most a pénz lehet az összefűző kapocs,melyet aztán lehet ismét a készletek feltöltésére fordítani..Fuck Forever!
Aigner Szilárd: Pár koncert,színpadi verekedéssel a pakliban…20 %,se nem több,se nem kevesebb!
Talán valamely korai, Johnny Wiesmüller féle Tarzanban volt egy jelenet, mikor is a civilizált amerikai hódítók, Jane-el az élen, mozgó képszínházat rendeztek az őslakos gaboniknak, aki fejvesztve menekültek a vászonról közelítő gőzmozdony elől. Ha nem is ilyen katartikus, de valamelyest ilyen érzése lehetett azoknak is akik életükben először ültek moziban, 3D vel megfejelve. Azokból pedig mostanság van dögivel.
Folyamatosan megy az elmélkedés, hogy itt van a világ vége, nem kellenek hamarosan már színészek sem (mondjuk egyik másikért nem is kár) meg díszletesekre sincs szükség ezután, csak néhány remek formátumú kompjúteresre és kész is az AVATAR-szerű mozis világ. Szerintem meg nem így lesz. Pont.
Viszont azt kell, hogy mondjam a hagyományos rajzfilm iparnak kimondottan jót tesz a harmadik dimenzió.
Hosszú kihagyás után néhány napja újra eljutottunk moziba, gyerekestől, üdülési csekkel. (Nem reklám, csak szimpla info a Palace mozikban ugyanis beváltják) A demokratikus választás természetesen a Dreamworks vadonatúj animációjára esett és mondhatom nem bánta meg senki.
A kimondottan bűbájos történet szerint a tizenéves viking főhős, Hablaty -tornából természetesen felmentve, általános gyengeség miatt- felnőtté válásnak csak egyetlen aprócska akadálya van: nem ölt még sárkányt, pedig egy valamire való viking attól az aki. Aztán "mit-ad-isten" egy kudarcba fulladt kísérlet után kis hősünk az erdőben talál egy sérült példányt. Apa-fiú konfliktus, szerelmi szál, nagy egymásra találás és az elmaradhatatlan csavar a film végén mind mind kiszámítható klisék, de pont ettől szerethető igazán a sztori kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
A zene szívmelengető, a magyar szinkron pedig jól eltalált. (Megjegyzem az amerikai közönség jelentős része az eredeti hangokra megy be: Jay Baruchel, Gerard Butler, America Ferrara, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse, Craig Ferguson, Kristen Wiig és T.J. Miller)
Summa summarum: aki szeretne másfél órányi mosolyt -nem pedig harsány kacajt- az arcára varázsolni az ki ne hagyja az "Így neveld a sárkányodat"
Jaj! Eszembe jutott még valami! A 3D mozikban (szerintem) a repülés a legjobb -az AVATAR -ban nem az a legf@szább?-, ebben meg, mivelhogy ezek a sárkányok azért mégsem Süsü-szerű vackort zabáló,lomha fajták, van dögivel az is.
Irány a mozi, szemüveget fel!
Jay Baruchel, Gerard Butler, America Ferrara, Jonah Hill, Christopher Mintz-Plasse, Craig Ferguson, Kristen Wiig és T.J. Miller
A történet közepére biggyesztett, pazarul megkoreografált léggitár-bajnokság nem sokat dob a film ritmusán, de csak azért mert addig is meglehetős jó tempóban araszol. Egy ötkerekű család életét és mindennapos működési zavarait bemutató mozi esetében ez figyelemreméltó kunszt.
A Hátralévő életed első napja tizenix év történéseit osztja öt fejezetre, a család minden egyes tagjára külön fókuszálva. Ezzel máris majdnem egy rugóra jár a majdnem francia C.R.A.Z.Y-vel (ráadásul az ottani problémás fiú – Marc-André Godin - itt a középső a sorban).
Rémi Bezancon író-rendező mozija is könnyen leragadhatott volna a nadrágszár és frizuradivat változásainak aprólékos taglalásánál (persze vannak rá kísérletek), de a látványos szöszmötölés helyett a felnőtté válás, az öregedés és a család összetartására tett erőfeszítések időtlen problémáira hegyezi ki magát. A gondosan, jó ízléssel összeválogatott soundtrack ugyan itt is kihagyhatatlan elem, de a C.R.A.Z.Y szépen kivitelezett, nagyívű csobbanása helyett, a három César-díjat is bezsebelt Hátralévő életed első napja egy fröcskölésmentes 8.5.
Igaz nem a toronyból végrehajtva, mert bár az állatorvosi ló nyihog, de a financiális problémák (mert egy ekkora társaságban mindig akad néhány léhűtő) ügyesen elsikálva végképp a családban maradtak.
