Marge elolvasta, Rolo megnézte,íme a véleményünk:
Kezdjük a borítóval: Goerge Clooney mestersége címerével, hozzá illő komor arccal lépdel, a háttérben egy nő… Értem én a kiadó anyagi megfontolását, végül is most dől el, lefordítják-e a többi Martin Booth krimit is, vagy nem. Viszont ebben az esetben talán mégsem volt szerencsés a választás. Aki ugyanis ezek után pörgős akció- krimit vár, nagyot csalódik majd. Az amerikai leginkább azokhoz az önmegvalósítást külföldön kereső regényekhez hasonlít, amelyekkel tele a padlás. Ott volt ugye a Napsütötte Toszkána, az Ennivaló Itália, ezek még a jobbak közül valók. A sikeren felbuzdulva aztán egyre több egyre gyengébb utazgatós könyv jelent meg. Az amerikai egy kis változatosságot jelent annak, aki szereti a helyet, de megcsömörlött az átlagos „kiégett nyugati felfedezi Itáliát” művektől. Mert ez mégiscsak egy krimi.
Booth, úgy tűnik, valóban ismeri azt, amiről ír. A tájat, az embereket, a fegyvereket, az öregedő férfi gondjait. A könyvben nagyon szépek és hosszúak a tájleírások, az érdekes helyi népek, ételek bemutatásával. Lehet, hogy Az amerikai egyfajta szintézise akarna lenni Booth eddigi munkásságának, aki hosszú pályája során írt politikai krimit, útikönyvet, verset, mesét.
A főhős magányos ember, sok ráérő idővel. Végig komoly, helyenként hamis és torz morális, önigazoló, filozófiai fejtegetéseket folytat- önmagában. Ez érthető is, ha meggondoljuk, mivel keresi a kenyerét. Ha van erőssége a regénynek, akkor talán éppen itt találjuk meg. Signor Farfalla úgy lubickol minden földi jóban, hogy közben sosem kapcsol standby üzemmódba. A regény legelején tisztázza, hogy amit látunk, az bármikor véres tettek helyszíne lehet. (Bevallom, időnként ásítozva fohászkodtam, hogy valaki lőjje már le.) Ez az állandóan fennálló kettősség ad legalább némi feszültséget a regénynek.
Nem láttam a filmet, nem is nagyon tudom elképzelni, milyen lehet. Akciófilmhez kevés az akció, drámához kevés a dráma, az anyag leginkább egy lírai alkotásra elég, ehhez viszont a szerelmi, érzelmi szál gyenge. Csak türelmes olvasóknak, a nagyon intellektuális krimik kedvelőinek, illetve olaszrajongóknak ajánlom.
Fordította: Gellért Marcell. Athenaeum, 2010
Anton Corbijn tehetséges fickó. Ahogy elhíresült zenés klipjei, fotói, albumborítói ( Metallica, Depeche Mode, U2 stb), úgy első játékfilmje (Control-2007) is csúcsminőségű matériának bizonyult.Legendaként váltott üzemmódot (mint Növényi Norbert,juj ), így munkásságát érdemes árgus szemmel követni. Eddig legalább is ezt gondoltam.
Az Angliában egy ideje rendre listavezető Martin Booth hazánkban még viszonylag ismeretlen író. A The American-A Very Private Gentleman c. regényét kockázatos vállalás volt filmre vinni,a sok félrevezető jel ellenére szó sincs akciófilmről, legalább is hollywood-i értelemben véve semmiképp.
A George Clooney által megformált Jack (néha Edward), egy kiégett,pályáját lezáró bérgyilkos, aki egy skandináv meló végeztével egy festői olasz falucskában húzza meg magát svéd üldözői elől.
Ez kérem az alaphelyzet, és a film első 45 percében nem is mozdulunk ennél tovább. Jack mereng, pillangókról olvasgat (van is egy tetoválva a hátára), és a helyi pappal, Benedetto atyjával cimbizik, aki persze átlát a szitán. Az isten szolgája azonnal leveszi, hogy Mr. Pillangó nagyon szenved. Vívódik szegény,feltehetőleg sűrű múltja okán. Két kávé között hősünk azért becsajozik, Clara, a helyi prosti törzsvendégként kezeli, és a két törvényen kívüli ember közt idővel érzelmi szálak szövődnek. Mikorra a néző épp álomra hajtaná fejét, beköszönnek a svédek (sőt mások is),de komoly lökést ez sem ad a filmnek. Jack egyszerre paranoiás ,szerelmes, ráadásul a bűntudat is gyötri,ám ez mégis kevésnek tűnik egy igazi drámához. Corbijn nem színezte túl az alapanyagot, hosszú beállításai szépek ugyan, de a történet érdektelensége miatt a film első fele meglehetősen fárasztó.
Clooney nem sok instrukciót kaphatott, rosszkedvűen teszi a dolgát, a szépséges Violenta Placido hatására képes ugyan némi érzelmet vinni a szerepébe,de összességében alakítása felejthető. A humor valahogy jobban áll neki, talán a Michael Clayton-ban játszott ennyire komor figurát,akkor meggyőzőbben ment. De igazából itt sem ő a ludas.
Az amerikai feltehetően jobban működik regényként,a rendező érezhetően megpróbálta adaptálni a leíró részeket is, ám valamiért mégsem kóser az egész. A purgatóriumban rekedt, fény felé igyekvő gyilkos történetének utolsó harmada sokat javít az összképen, a visszafogott, de rendkívül elegáns akciók,a fokozatosan kibomló karakterek hatására tűrhetően lábra kap a mozi.
Sajnos Az amerikai így sem lett jó film, az alkotói törekvések ellenére mélyebb tartalmú műnek sekély, érzelmi síkon szimpla darab, ráadásul művészieskedő mellékíze is van. Ez most nem jött össze, Mr. Corbijn.
Hazai bemutató : 2010. október 28. (Forgalmazó: Palace Pictures)
