Orwellről és Huxleyről biztosan tudható, hogy Zamjatyin köpönyegéből bújtak elő, de gyanús a többi nagy disztópia szerzője is. Nyugati kortársai ugyanis abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a téma legjelentősebb orosz regényét angolul már 1924-ben elolvashatták, ennek megfelelően kultusza ott előbb alakult ki, szakirodalma ma is nagyobb. Saját hazájából száműzték, műveit az egész szocialista blokkban betiltották, újabb orosz kiadására 1988-ig kellett várni. Nálunk először 1990-ben jelent meg a Mi.
A regény a 26. században játszódik, ahol az emberek a külvilágtól üvegfallal elzárva élnek. Nincs nevük, sem személyiségük, az állampolgárokat kódszámok jelölik. Napjaik, perceik, minden tevékenységük automatizálva van. A másságért kivégzés jár. Mindezt matematikai precizitással rendezték el a nagy Jótevő parancsára és az Egységes Állam vezetői szeretnék a nagyobb jót kiterjeszteni az Univerzum összes bolygójára. Főhősünk is a rendszer fenntartásán, terjesztésén dolgozik és jegyre szexel, mint mindenki más. Az ő naplóbejegyzésein keresztül egy hátborzongató falanszter képe bontakozik ki előttünk. Az eredetileg az Államot dicsőítő írások azonban kezdenek egyre személyesebbé, veszélyesebbé válni, amikor D-503 megismeri a Nőt, I-330-at, aki megmagyarázhatatlan szenvedélyt ébreszt benne. A szerelem hatására D-503 robotból lassan emberré válik, felfedezi az üvegbúrán kívüli életet, megismeri az Ellenállást, hiszen ahol diktatúra van, ott előbb vagy utóbb kitör a forradalom.
Zamjatyin megalkotta a technicizált Állam vízióját, ahol az egyes ember nem számít, a racionalitás mindenekfelett áll, boldogság és szabadság egymást kizáró fogalmak. Nincs szükség lélekre, kultúrára, véleményre, szabadságra.
Mintha megjósolta volna a kibontakozó sztálini diktatúra őrületét, képei fájdalmasan realisztikusak. Olyan helyen folytatott kényszerű előtanulmányokat, aminél jobbat aligha találhatott volna. Mielőtt végleg száműzték a Szovjetunióból, kétszer is ült börtönben, egyszer a cár, másodszor a bolsevikok ítélték el. (Mindkét alkalommal ugyanabba a börtönbe, annak 112-es cellájába zárták, ennek emléket is állít a Miben.)
Orwell, Huxley, Bradbury regényeivel szemben, a naplóformának is köszönhetően a Mi cselekménye helyenként nehézkes, darabos, a lelki tusa alapos ábrázolásával. El is kerülte a megfilmesítést. Eizenstein próbálkozott vele, Üvegház címmel, de néhány vázlatnál és makettnél nem jutott tovább, mert a szatírának szánt filmtervet a Paramount elutasította.
Talán nem nagy túlzás azt állítani, hogy a Mivel kezdődött a világ modern elembertelenedésének folyamatát bemutató rémálmok sora, amely a ma olyan népszerű poszt- apokaliptikus mozikban az emberiség teljes pusztulásának ábrázolásával ér véget.
A Mi végkicsengése szkeptikus, a diktatúrák és lázadások, majd újra diktatúrába merevedő forradalmak örök körforgásában vergődő emberiség jövőképe nem éppen szívderítő gondolat.
Zamjatyin műve azonban több mint politikai parabola. Időtlen alkotás, tele ősi és keresztény szimbólumokkal, jó adag természettudománnyal, bölcs humorral, a nagy elődök, mindenekelőtt Dosztojevszkij szellemével. Mindezt áthatja az a megfoghatatlan valami, amit orosz léleknek neveznek. Aki szereti a matematikát, az apokaliptikus- utópisztikus irodalmat, az orosz irodalmat, a nagy lélektani kérdéseket boncolgató könyveket, és a megrázó szerelmi történeteket, annak mindenképpen ajánlott olvasmány. A témában alapmű.
“– Hát nem érted, hogy az, amit kiötöltetek, forradalom?
– Igen, forradalom! Miért lenne képtelenség?
– Azért, mert forradalom nem lehet. Mert – ezt nem te, ezt én mondom – a mi forradalmunk volt az utolsó. S többé semmiféle forradalom nem lehetséges. Ezt mindenki tudja...
– Kedvesem: te matematikus vagy. Tehát: nevezd meg nekem az utolsó számot!
– Én... nem értem: miféle utolsó?
– Nos, az utolsót, a legfelsőt, a legnagyobbat.
– Hiszen ez képtelenség. Ha a számok sorozata végtelen, hogyan akarhatsz utolsót?
– Akkor te miféle utolsó forradalmat akarsz?”
