HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Sütőtök

2010.10.19. 10:10 toszi

Azért valljuk be őszintén, a tökről a világnak ezen a felé nem feltétlenül a közelgő Halloween ünnep töklámpása jut az eszünkbe, sokkal inkább egy kiválóan elkészített főzelék, vagy egy kellemes, mákkal megtoldott rétes tölteléke.

Nekem például így ősz derekán, mi más is ugrana  be elsőként, mint a sütőtök, ami ellentétben a főzőtökkel, melyből pl. a fentebb villantott főzelék készül, kimondottan  őszi és/vagy téli csemege.

Beszerzése nem kíván olyan kifinomult hozzáértést mint a dinnyéé, elég egy röpke szemrevételezés a tök héjára és a kocsányára, amely ha ép és kemény máris fizethetjük is ki az árát, mely ilyentájt kilónként már 100 forint alatt van. Amire persze érdemes figyelni: minél keményebb a héja, annál tartósabb, ami persze nem azt jelenti, hogy érdemes bespájzolni tonnaszám, hiszen ha csak nem nagyipari mennyiségben dolgozzuk fel, akkor a heti(?)havi(?) adag a szeptembertől februárig tartó szezonban gyakorlatilag gond nélkül beszerezhető szuperfrissen is.


Tudomány:
Sütőtök (Cucurbita maxima). Őshazája Dél- és Közép-Amerika. Magyarországon már több évszázada foglalkoznak termesztésével. Egyéves, egylaki, kölcsönösen termékenyülő növény. Gyökérzete a talaj felszínéhez közel helyezkedik el. 8-10 m, néha még hosszabb indákat nevelő, hosszabb tenyészidejű (160-170 nap) fajta. Szárának keresztmetszete hengeres.

Ami fajtáit illeti a legelterjedtebb a bordázott, narancsszínű héjjal rendelkező kerek sütőtök (ilyet például mi igen ritkán veszünk valamiért), valamint a sonka vagy tambura alakú, úgynevezett orange vagy kanadai tök. Utóbbiak felülete nem feltétlenül narancs színű, lehet szürkés vagy zöld színű is, így ezekkel sem nyúlunk mellé.

Felhasználás tekintetében az agyonfőzött, turmixolt változat igazi csecsemő csemege, annak felnőttesített változata tárkonnyal, tejszínnel valamint fokhagymás zsemlekockával turbózva kiváló leves. Nagyszerű rántva, leve egészséges mint a makk, lekvárként ugyan még nem kóstoltam, de rossz nem lehet.

A prímet persze szerintem a cikkekre szelt, magjától és szivacsos -hálószerű  belsejétől megszabadított sütőben sült változat viszi. 180 fok, 40 perc.


A kicsordult cukortartalom fényesre karamellizálódik, felülete enyhén bebarnul,
íze fanyarkás de mindenképpen édes.

Te szereted? Hogy eszed?

 


12 komment

Címkék: toszi silo

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr844578976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_84137 2010.10.19. 15:36:44

Imádom, múlt héten már meg is sültek az első idei adagok. Kis cikkekre vágva, hogy hamar elkészüljön. Itt a kertben kétféle terem, a kör alakú és a hosszúkás is. Nekem az előbbi a szimpatikusabb, bár a hosszúkás valamivel édesebb. SÖRT viszont nem tudtam hozzá inni, de majd talán legközelebb :)))

Ismeretlen_53952 2010.10.19. 15:42:49

utóbbi nincs elfelejtve ám

rolo 2010.10.19. 17:11:54

Jómagam a Komjáti parkolójában szombatonként nyüzsgő termelői paicon szerzem be,zseniális a hely..Sütéskor kenjetek a tetejére mézet,megbolondítja..

Mari 2010.10.19. 17:59:46

Nálam a tökös rétes a nyerő, amit az almás mintájára reszelt sütőtökből, cukor, fahéj hozzáadásával készítek. Tipikus szerb kaja, mamám onnan származik. Nem keverendő a tökös- mákos rétessel.

Ismeretlen_86312 2010.10.20. 10:56:32

nálunk a kertben számtalan nőtt, mert anyum elültette a múlt éviekből nyert magott. ez az első saját évadunk. a problémát egy dolog jelenti. halálosan zöld a külsejük még most is.. ez normális? lesz színkatarzis, narancsbarnába? vagy valami nagyon félre ment...

Ismeretlen_88813 2010.10.20. 11:01:51

Főzelék formájában kiskorom óta nem bírom elviselni, viszont süteményként (pite) vagy sütve nagyon megszerettem.

rolo 2010.10.20. 15:52:47

"5. kri ": cukkini lett belőle,előfordul:)

Ismeretlen_132015 2010.10.20. 21:24:20

Én mindenképp a Jamie Oliver-es féle elkészítésre szavazok. Nagyon-nagyon fincsi! Az olaszos szakácskönyvében van. Zsálya, csili, fahéj, só, olívaolaj. Összekeverve és a maggal együtt kell sütni a tököt - verhetetlen..

Ismeretlen_86312 2010.10.20. 21:28:09

rolo, :) mennyire mondod komolyan?? pár napja nekiláttunk sütőtök tortát sütni barátokkal, azután menet közben változtattuk a receptet.. a hűtőből előkerült egy túrógombóc alap, azzal összekevertük a tököt..hát őszintén , csoda finom lett. ajánlom én bárkinek.

Ismeretlen_53615 2010.10.21. 03:24:01

amennyire gyerekkoromban finnyáztam tőle, annyira imádom, mióta megnőttem! főzeléknek, sütve, mindenhogy.

Ismeretlen_76916 2010.10.21. 08:30:19

Én a hagyományos változatot nem szeretem, viszont felkockázva hagymadarabokkal, egész fokhagymagerezdekkel, fetával elkeverve sóval-borssal-kakukkfűvel-olívaolajjal megsütve... Vagy megfőzve, turmixolva, tejszínnel felöntve, szerecsendióval...

rolo 2010.10.21. 09:33:15

kri, viccelek,szerintem a zöld héj rendben van. Gyerekként én is hordoztam az antitök kódot,de mostanra ráállt a szervezetem.Ez a túrós verzió pikánsan hangzik. Ismerve hagyományainkat biztos van alkoholos megoldás is,...esetleg tökfröccs,ilyesmi..
süti beállítások módosítása