Szerdán elhunyt Jerome David Salinger, az amerikai irodalom egyik legnagyobb hatású írója ,a világirodalom talán legnagyszerűbb regényének,a Zabhegyezőnek szerzője.
Az író hosszú élete során csupán néhány regényt jelentett meg,ám hagyatéka megkerülhetetlen,hatása mai napig tetten érhető a szép- és a szórakoztató irodalomban egyaránt.Főművét talán a világ összes nyelvére lefordították ,az 1951-ben megjelent Zabhegyezőből évente 250.000 példány fogy napjainkig,hallhatatlan alkotás.
A fiatalok nyelvezetét behatóan ismerő ,a szlenget műveiben rendszeresen alkalmazó Salinger munkásságának fő mozgatórugója, a társadalmi értékrendszer erőteljes és cinikus bírálata volt.
A folyásiránnyal szembeúszó ,a hétköznapiság, a lelki uniformizálódás ellen küzdő , tépelődő tinédzserének karaktere és szellemisége mélyen beégette magát a milliós olvasótábor szívébe. Holden őszinteség,humora,érzékenysége,erőteljes lélekformáló ereje egész nemzedékekre fejtette ki hatását.További alkotásai,a Franny és Zoey, A kilenc történet és a Magasabbra a tetőt ácsok hasonló szellemiségű munkák voltak,ám a szerző 1965-től nem jelentett meg több regényt.
Haláláig visszavonult életet élt Cornish városában,interjúkat,író-olvasó találkozókat nem vállalt,óriási népszerűsége ellenére visszautasította az ünnepelt szerző státuszt.Műveinek utóéletét vasszigorral felügyelte,a Zabhegyező megfilmesítésére több hollywoodi óriás pályázott,Salinger minden alkalommal - nagyon helyesen - keresztbe tett terveiknek.
Az író 91 éves volt, otthonában,természetes halállal távozott ,R.I.P.
„– Elképzeltem, hogy egy benzinkútnál kapok állást, benzint és olajat töltök a kocsikba. Különben nem izgatott, milyen állást kapok. Csak ne ismerjenek, és én se ismerjek senkit. Elképzeltem mit csinálnék. Egyszerűen megjátszanám a süketnémát. Akkor nem kellene hülye, felesleges beszélgetéseket folytatni senkivel. Ha meg nekem akarnak valamit mondani, akkor felírják egy darab papírra és odaadják. Egy idő után ezt halálosan megunják, és akkor a hátralévő életemben már nem kell beszélgetni. Mindenki azt fogja hinni, hogy én egy szegény süketnéma alak vagyok, és békén hagynak. Engedik, hogy betöltsem a benzint és az olajat a hülye kocsijukba, adnak érte fizetést, meg minden, és én a pénzből építenék valahol egy kis kunyhót, és a hátralévő éveimet ott élném le. Az erdő szélén építeném fel, de nem benn az erdőben, mert szeretném, hogy állandóan dőljön rá a napsütés. Magam főznék meg mindent, és később, ha meg akarok nősülni, találnék egy gyönyörű lányt, aki szintén kuka, és összeházasodnánk. Eljönne és velem élne a kunyhóban, és ha valamit szeretne mondani, akkor felírná egy kis ficli papírra, mint a többiek. Ha gyerekünk lenne, akkor valahova elrejtenénk, vennénk egy csomó könyvet, és magunk tanítanánk meg írni és olvasni.”
Zabhegyező
