HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Évtizedes sorozatok a TV-ben

2010.01.15. 12:00 toszi

Csak, hogy mindenki tudja: a mai napig büszkén őrzök egy bejegyzést a középiskolai ellenőrzőmben  abból az időből amikor az M2-n még csak kísérleti adás ment heti egy alkalommal.

Történt ugyanis, hogy egy dupla órát elbliccelve az osztály fiú része elballagott lakótelepi otthonunkba, ahol is megtekintettük Sandokán kalandjait. Az osztályfőnökünk, jó humorú ember lévén, az alábbiakat iratta az ellenőrzőnkbe:

" 1986 május 16-án tosziéknál televíziót néztünk. (A film címe: A maláji tigris ) Ezért osztályfőnöki figyelmeztetésben és 2 igazolatlan órában részesültem."

Nem mondom, hogy a bliccelést feltétlenül Kabir Bedi felejthetetlen alakítása generálta, de az igazat megvallva -szégyen ide, gyalázat oda- már akkor a képernyő elé szögezett bennünket néhány remekbe szabott alakítás.
A kedd esti műsorok, hiszen anno ez volt a sorozatok napja, például akár mágnes a vasat.
Kórház a város szélén, Nők a pult mögött, Rabszolgasors, Isaurával majd később Klinika  Udo Brinkmannal és persze a pénteki Dallas. Aztán egy szép napon (1997-ben tv2/rtl klub) megjelentek a kereskedelmi adók, s velük együtt a világnak ezen a felén is ismertté váltak olyan alapvetések, mint a Jóbarátok (Friends 1994-2004) és a Vészhelyzet (ER 1994-2009). Igaz ezek már a 2000-es évekbe is jócskán benyúltak, de számomra amolyan felvezetői voltak annak a dömpingnek, amit az eltelt 10 év hozott a televíziózásban.
Ha patetikusan akarnék fogalmazni azt mondanám: nagyot fordult ez a világ is. Az alkotók újból felfedezték maguknak a képernyő adta lehetőségeket és már nem csak szimpla TV filmekben, hanem sok-sok részes, éveket átölelő epizód fűzérekben kezdtek el gondolkozni. Valamire való mozifilm rendező már nem csupán a nagy vászonra, de plazmára is rendez. (Tarantino "Vészhelyzet" epizódja megvan?)

A "ha-nézik-mehet-tovább-ha-nem-kukába-vele" elméletnek köszönhetően megjelentek a soha be nem fejezett, vagy csak interneten megnézhető művek. Megszámlálhatatlan mennyiségű nézhető és persze nézhetetlen remekmű az elmúlt esztendők termése, nehéz tehát mazsolázni.

Ja! Mielőtt jönne a lista meg kell, hogy emlékezzek még az internetről, mint a modernkori tévénézés és persze ezen belül a sorozatnézés elengedhetetlen segédeszközéről. Hisz mára minden letölthető, bármi beszerezhető az információs szupersztrádán,ami 10-15 éve még elképzelhetetlen volt, az mára a mindennapok része. Tegnap adták Amerikában, ma reggel már a gépemen, HD minőségben.

Sorrend csakúgy mint Zsenyánál, itt sincs, csak néhány nagy hatású alapvetés, szubjektív válogatás, amit az ember néhány év kihagyással is szívesen leemel a polcról, vagy ha úgy tetszik nem töröl le a merevlemezről, és unalmas délutánokon gond nélkül bedarál. Nyilván sok minden kimaradt, felsorolni szabad kommentben.

Íme a számomra megkerülhetetlen -immáron redukálásnak alávetett-sorozatok listája:

A Drót - The Wire (HBO, 2002-08)

Ahogy David Simon, a sorozat atyja mondja: ...annak ellenére, hogy a sorozat alapvetően bűnügyi keretet kapott „igazából az amerikai városról, és arról szól, hogyan is tudunk együtt élni. Arról, hogy az egyes intézmények milyen hatással vannak az egyénekre, és nem számít, hogy zsaru, kikötőmunkás, drogdíler, politikus, bíró vagy épp ügyvéd vagy, végső soron harcolnod kell és olykor meg is kell alkudnod.” Fajsúlyos alkotás, nem egyszerű, de kimondottan élvezetes darab.

Maffiózók - The Sopranos (HBO, 1999-2007)

Nehéz összefoglalni minden idők egyik legfaszább családregényét, így még csak meg sem kísérlem megtenni. Elég legyen csak annyi, hogy aki veszi a fáradtságot és végignézi a nyolc évadot, az megtudhatja hogyan fér meg egy karakterben a szerető családapa, a könyörtelen gyilkos, a törékeny lelki beteg, az érzéki szerető...Csupa csupa hálás és nagyszerű alakítás.

Sírhant Művek - Six Feet Under (HBO, 2001-05)

Na tessék, még egy családregény, mely fekete humorral veszi górcső alá az életet és a halált, egy működésképtelen családon keresztül, amely egy temetkezési vállalkozást működtet Kaliforniában. Mestermű.

Nancy ül a fűben - Weeds (Showtime, 2005-...)

Nancy Botwin a megözvegyül háztartásbeli, 2 gyermekes családanya, hogy fenntartsa családja ha nem is fényűző, de kaliforniai mértékkel  elitnek  számító életszínvonalát komoly fű értékesítésbe kezd. Fű alatt.

Dexter - Dexter (Showtime, 2006-...)

Dexter Morgan családos ember. Dexter Morgan a Miami Rendőrség vérnyom elemzője. Dexter Morgan tömeggyilkos. Ja, és a televíziózás történetének egyik legjobb főcíme.

Eltűntek - Lost (ABC, 2006-2010)

A Lost olyan sorozat, amit az emberek java egészen biztosan úgy néz, hogy "na ezt a részt még megnézem, aztán hagyom a picsába". Legalább is én/mi Pogival így vagyunk vele, aztán már odáig jutottunk, hogy azért csak végig nézzük, ha törik, ha szakad. Aki nézte anno a Twin Peaks-et az tudja, egy misztikus sorozatot elég nehéz úgy lekerekíteni, hogy rendes vége legyen.
Másrészt: aki látott már egyetlen részt is az tudja milyen az amikor egy tv-s produkció 40 percébe annyi pénzt ölnek mint a komplett magyar filmgyártásba az elkövetkezendő 10 évben.

A Hivatal - The Office (BBC2, 2001-2003, NBC 2005-...)

10 éve dolgozom különböző irodákban. Aki nem tudja milyen nézze a Hivatalt. A főnök ...á inkább nem írok semmit, mert a végén még kinyomnak. Ricky Gervais a legnagyobb komika.

24 - 24 (FOX 2001-...)

Kiefer Sutherland mint Jack Bauer, ámokfutása real-time ban. A split-screen és a futó óra mindent visz.

Helyszínelők és Tengerészeti helyszínelők (CSI, CSI Miami, CSI New York, NCIS )

A modern kori, értsd 21. századi televíziózás igazi győztese szerintem az amerikai rendőrség, haditengerészet. Ennyi szakértő szerintem nincs is a világon, amennyi féle helyszínelő osztag megjelent valaha a képernyőkön. Lehet irigykedni. A helyszínelők epizódjai igazi ponyvák, csak nézni kell és nyom nélkül el is múlnak.

Boston Legal - Boston Legal (ABC, 2004-2008)

Azon kevés amerikai sorozatok egyike, amit valamely rejtélyes oknál fogva nem kajált be sem a magyar, de még a nyugat-európai közönség. Pedig William Shatner és James Spader tárgyalótermi/ügyvédes kettőse minden híreszteléssel ellentétben nem csak az amerikaiaknak szólt. A kimondottan szellemes-humoros, olykor szívszorító drámai elemekkel tűzdelt epizódokat csak ajánlani tudom. Próbát megér.

A főnök - The Closer (TNT, 2005-...)

Na ez meg olyan, hogy volt, de levették. Az Rtl adta, de a kutya sem nézte, pedig a  főnök minden idők legnézettebb kábelen adott amerikai sorozata és az egyetlen olyan nyomozós történet, ahol "A" főszereplő nő. Ennek okán Kyra Sedgwick a mai napig a hátán cipeli a műsort.

 

 

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr94578776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mari 2010.01.15. 13:09:55

A felsoroltak nagy részét néztük-nézzük.Lost 2.évad közepén átcsapott valami olyanba, ami már nem jött be. Vettünk egy nagy levegőt és végeztünk vele. Nem volt könnyű leszokni. True Blood-habár a 2.évad jóval gyengébb. Csak angolul!HBO-n egyszer belenéztem szinkronnal-szánalmas volt. Házastársam az Elit alakulatot szerette. Néha becsúszik House.

lobo 2010.01.15. 14:39:17

A Drótról tőletek hallottam annak idején, azóta is nagy fan vagyok. Elvileg tavaly szeptemberre igérték a negyedik évadot a Dunán, azóta is várom. Számítógépen valahogy nem az igazi nekem. A helyszínelőket a Miami kivételével bármikor megnézem/-zük. Az Office-t meg kifejezetten rossz nézni, mert te érzed kínosan magad Ricky helyett. Ettől függetlenül persze csüngtem rajta. A főnok is nagyon jó, én néztem, amikor tudtam. Lost meg a 24 valahogy nem fogott meg. Amit szerettem még, az a Dirty Sexy Money (ment az rtl-n is, már nem tudom mi volt a magyar címe), és a Women's Murder Club. Sajnos mindkettőt lelőtték a csatornánál.

Ismeretlen_76970 2010.01.15. 21:03:00

Ha lenne sorozat, melynek folytatására csekket töltenék ki, a Rome lenne. Talán kicsap az évtizedből az Oz, de meg kell említenem a valaha volt legjobb sorozatot. Abszurd humor kedvelőinek: The Flight of the Conchords (Slágermájerek néven futott), alapmű. A brit Office nyomvonalán az Extras (szintén Gervais) simán viszi a lécet (sőt!! jan. 27-től Comedy Central Futottak még címmel). Arrested Development, Scrubs, My Name is Earl sitcom frontom, bármelyik jó szívvel ajánlható (főleg az első...). John Adams, mindössze 7 rész, történelmi tablókat kedvelőknek.

Ismeretlen_123146 2010.01.16. 08:03:57

Milyen igazad van a "régi" kedd estékkel kapcsolatban. Volt valami varázsa. Vártuk, szinte szerda reggeltől kezdve. :)) Azokat a sorozatokat amíg élek, nem feledem. A felsoroltak közül az Office a kedvencem. Lobo-nak is igaza van, az Extrák kihagyhatatlan élmény, rengeteg sztárvendéggel.

rolo tomasi 2010.01.16. 08:20:03

Ricky!Ricky!Ricky! Kedvenc extras jelenet: http://www.youtube.com/watch?v=lNz2Sjz7DF0&feature=relatedy

Ismeretlen_123146 2010.01.16. 08:58:21

És ki ne maradjon, hogy Ricky lesz az ezévi Golden Globe házigazdája. S ennyi máris biztos: "Ricky Gervais reveals plans to mock the Hollywood A-list." Alig várom!

Ismeretlen_53952 2010.01.16. 09:37:55

Naná, hogy a How I Met Your Mother-t, mint a Friends hivatalos utódját kihagytam. Tegnap abszolváltuk a 100. amolyan zenés/táncos részt. Óriási. És már látszott a "Mother" bokája. :)

Ismeretlen_137822 2010.01.16. 20:02:35

a listahoz nem tudok hozzaszolni, legutolso sorozat amit neztem, az a Jobaratok volt, de azt nagyon:) viszont a regi mazsolazashoz fuznem meg hozza a Polip-ot, a zsenialis Cattani felugyelovel... :)

rosicky manó 2010.01.28. 15:21:39

Nálunk a 24 és a HIMYM a nyerő, de a Drót és a Maffiózók is igazi klasszikussá váltak. Halkan megjegyzem, hogy a 3. műszakkal váltam/váltunk igazán addictá. Dexter pedig a legnagyobb király!
süti beállítások módosítása