Amikor először lehetett hallani, hogy David Fincher filmet készít az amerikai nemzeti kincs,F.Scott Fitzgerald 150 grammos puhafedeles novellájából egyből öklök ezrei hasították a levegőt filmes berkekben, micsoda mozi lesz ebből.
Való igaz, hogy a Benjamin Button különös életének fura története, David Fincher ismert kvalitásai, a stúdió elhivatottsága (kb. "150 mihály") nagy reményekre adtak okot a művet illetően, így a direktor nagy tisztelőjeként, amint tehettem magam is vad vehemenciával vágtam bele a fogyasztásba.
A történet szerint a sokat megélt Daisy (Cate Blanchett) halálos ágyánál tárja fel életének mélyen titkolt részleteit lánya (Julia Ormond) előtt és mesél egy férfiról (Brad Pitt) aki az I. világháború utolsó napján, természetellenes módon aggastyánként látta meg a napvilágot és élete előrehaladtával fizikálisan folyamatosan fiatalodott, bár állapotára környezete és saját maga is csak az idő múlásával eszmél rá.
A mostoha sorsú Benjamin története sorscsapások kereszttüzében indul, anyját születésekor elveszíti és ijedt apja meglátva deformációit hirtelen felindulásból az utcára penderíti a ráncos kis csöppséget. Egy jóságos pótanya gondoskodásának köszönhetően a veterán újszülött- frappáns módon- egy idősek otthonában lel menedéket és óvó szeretet. Ez az a hely, ahol később a szerelem is betoppan a 70-es külsejű gyerkőc életébe.
Fincher filmje ízig-vérig sors-mozi melynek központi témája a szeretet, mely minden formájában felbukkan a nem csekély 165 perces futamidő során.
Az epizódisztikusan szerkesztett, aprólékos elbeszélésfolyamot ugyan meg-megszakítják a mesélő hölgy egyre romló állapotának fejezetei, de a fokozatosan kibontakozó életút epikus méreteket öltő krónikájában így is akadnak komoly üresjáratok. Az itt-ott belassuló film több részén tetten érhető a felvizezés alkalmazása, ami egy 50 oldalas történet grandiózus felduzzasztásánál sajnálatos módon elkerülhetetlen eszköz. Ha már itt tartunk, a játékidő mesterséges toldozgatása egy szerényebb képességű rendező esetében kikerülhetetlen banánhéj lett volna, jelen esetben csak zavaró tényező maradt.
Emellett jócskán akadnak azért mesteri fejezetek is, az órás prológus, idősb. Button felbukkanásai vagy a hajós kapitány remeklésének minden perce aranyat ér. Az árnyalt humor, a túlnyomó részben szomorkásra hangolt, ám a történethez tökéletesen illeszkedő esztétika, az elegáns operatőri munka vitathatatlan erényei az alkotásnak.
Színművészeti fronton sincs okunk panaszra, a make-up-nak köszönhetően az évtizedek "átjátszása" teljesnek mondható. Cate Blanchett természetesen hibátlanul végzi a gyakorlatot és néhol érezhetően felülteljesíti partnerét, aki karakterének rezignáltságánál fogva nincs a teljes átszellemülésre kényszerítve. Brad Pitt játéka ezzel együtt rendben van, érdekes szerep, de a kritikai lelkesedéseket azért eltúlzónak érzem.
A szerelmesek életútjának sajátos kapcsolódási pontjai csak úgy szórják a magaslabdákat a rendezőnek, melyeket Fincher minden alkalommal le is csap böcsülettel. "Lámúrból" mindenképp jár az ötös, a szirupmentes munka pedig külön dicséretet érdemel.
A hosszú játékidő egyetlen előnye talán, hogy többet gyönyörködhetünk a mellékszereplők villanásaiban, Jason Flemyng, Tilda Swinton és Taraji P. Henson atombiztosak szerepeikben.
A sztori sajátosságából adódóan a maszk és trükkmesterek elit ligája lépten-nyomon bizonyítja lehengerlő szakmai tudását. A tetemes latex és műszőr mennyiség bevetése közepette soha nem látott perfekcionizmussal öregbítik illetve fiatalítják az ellentétes irányú biológia folyamatokat megélő főhősök megformálóit.
A "Benjamin Button különös élete" az elszánt alkotói stábnak köszönhetően több lábon álló, őszinte hangvételű, történelmi korrajzzal fűszerezett, nyíltszívű, érzelmes tabló, melynek befogadásához azért kellő türelem is szükségeltetik, ám ha félretoljuk a túlfőtt falatokat akkor azért elmondhatjuk, hogy a sötétebb műfajokban mozgó Fincher teljesítette vállalt küldetését.
Kapcsolódó linkek:
Hivatalos Honlap | Imdb.com info | Wikipedia.org info | Rottentomatoes.com info