HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Szisztéma

2008.07.30. 17:00 rolo tomasi

Scars on Broadway: Scars on Broadway

Serj Tankian, a System Of A Down átmeneti oszlását - vagy hattyúdalát, a jóég tudja - követően cilindert halászott elő a gardróbból, majd multi-instrumentalizmusát latba véve bizonyította, hogy ki az úr a házban. Az Elect The Dead agitprop revüje azóta is jól teljesít a színpadokon, amelyhez majd itthon is lehet asszisztálni. A system light (copirájt: Rolo) igazolta Serj Tankian zsenijét, hiszen valóban csak Daron Malakian tudathasadásos figurája hiányzott a képből. Najó, meg a szintén ördögi karakterű, kimondhatatlan nevű Odadjian. Bár a fonott szakáll és fennakadt szem inkább csak a vizuális pontszámokat gyarapította. Azt viszont duplán, mert a cingár basszeros klipprendezóként is regnált.
Az önmagát egyszerűen csak "profi embergyűlölő"-ként definiáló Daron is gyorsan átesett egy kiadós fazonigazításon. Torzonborz hippi-szakállt eresztett és beruházott egy strici-kalapra, de ennél fontosabb, hogy már 2003-ban tető alá hozta a Scars on Broadway nevű zenekarát, mert - elmondása szerint - dugig a padlás az ötleteivel.

Daron Malakian
Az előkészületeket aztán szépen lassan elnyújtva és a testvérpárbajt gondosan elkerülendő, egészen júliusig kivárt az attakkal. A belterjességet és a házias ízeket szem előtt tartva a doboknál szintén SOAD, megmondóembernek pedig újra a mezítlábas Buddha: Rick Rubin.
Az első kislemeznek választott They Say-t jó sokáig rotálták, amiből ha más nem is, annyi világosan kiderült hogy ez bizony marhára Systemes. De a maradék tizenhárom szám minden rohadt ütemén hallani a Hipnotyze/Mezmerize házatájáról ismerős hangszerelési fordulatokat. Meg akad néhány akkora közhely, hogy az óvatlan hallgató többször is kénytelen oltárit taknyolni bennük. Dörmög az egyszeri persze, de idővel mindez még jól is esik. Ezt nem a mazochizmus, mint inkább a nosztalgia mondatja velem. Erre az emléktolulásos érzésre gyúr, meglepően hatékonyan a Lonely Day kistestvér Whoring Street, vagy a She's Like Heroin párja, a Chemicals is. A SOAD nonszensz "tánczenéje" is helyet túr magának a gagyi.. izé avantgárd World Long Gone prüttyögéseiben, vagy az Enemy öko-diszkójában.
A nagy előd kreatívitását újrahasznosító dolgozat legjobb pillanatai azonban mégiscsak azok, amikor Daron a mozgáshiányos zsánernél maradva, kidagadó nyaki ütőerekkel revolverezi a mikroklímát. Üdítő újra hallani,- különösen az eszelősen vicces Stoner hate-ben - hogy az embernél végre megint nincsenek otthon... Persze az irónia bármilyen fokozatban megy. Naná! A tempóváltogatós, Kill Each other/Live Forever már címében is morbid, de a 3005-ben (ez egy számcím) Miki Egér, Charles Manson és maga az elnök úr kerül egy "kalapba". Amúgy szocpol alapon.
Még tömörebben és "szakértve": a találkozón papírforma eredmény született, a gólok, (Kill Each Other.., 3005, Enemy..) egy remek kapáslövés (Stoner Hate) kivételével mind begyakorolt figurákból estek. reméljük, hogy a kihagyott tizenegyes és az égbe bombázott ziccerek kielemzése előnyükre szolgál a jövőre nézve.
A megszokás még mondatja velem, hogy Daron szarkazmusa a Serj nevű ballaszt-anyaggal érvényesül igazán. És Vica verza. De ettől függetlenül érdemes belegondolni mi sülhetett volna ki a dologból, ha megmutatja nekünk milyen is valójában a Toxicity kiguvadt szemű kisördöge. Még az is lehet hogy 2008-ban ilyen.

Linkek:

Scars on Brodway|Serj Tankian|Sytem of Down|

5 komment

Címkék: zene kritika lemez korong zsenya

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr834578423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53952 2008.07.30. 23:40:53

Anyag a rádióban...nagyon jó! tnx

rolo 2008.07.31. 07:23:10

Aki kiváncsi Rumcájszra és havejára annak jó hír a szeptember 4.-i bécsi koncert,jegyek:23.50 EUR!! http://www.oeticket.com/portal/de/konzerte/rock_pop/scars_on_broadway/37044/

Ismeretlen_72212 2008.08.02. 11:29:13

StonerHate, mi:D?

Ismeretlen_53615 2008.08.03. 23:51:53

a kritika überjó, a lemez gyengusz. serj elect the dead-jéhez is hangulat kell végighallgatni, de ez legjobb esetben is 3 jó szám + 10 felejthető semmilyen. nekem úgy tűnik, a srácok közösen tudnak valamit, külön-külön meg csak a saját részüket játsszák el. vagy le.

zsenya · oriasi.freeblog.hu 2008.08.04. 12:27:37

Egen, elég steril lett ez így. És NemStonerHate =D
süti beállítások módosítása