Szerencsére még időben érkezett egy kijózanító(?) belső hang, ami figyelmeztetett, hogy – kóserszilva ide, EB oda – ma este talán mégis inkább Mike Patton Quartetre kéne összpontosítani. A tizenegyes kezdésre aztán a terem szépen megtelt elkötelezett rajongókkal és kellő sznobériával felvértezett szimpatizánsokkal. Namármost!
A koreográfia száz százalékig megfelelt az elvárásoknak, azaz a dob-basszus-szaxofon felállású hangszeres kommandó, sűrűre szőve szállította a freejazzes, hardcore-os imprókat, a művészúr pedig, visszafogott stricinek álcázva magát sívítozta, suttogta, énekelte(?) végig a bő egy órát. Pontosabban mindenféle kütyükön, erősítőkön átszűrve effektezte szanaszéjjel önmagát.
Hangutánzott! Aláhúzom, baromi nehéz szavakba önteni egy effajta bizarr, dramaturgiai csúcspontokat mellőző, a megbecsült formára magasról tojó koncertélményt. Illetve ez már inkább performance kategória, összefüggő zajártalom, esetenként kakofónia.
A sodorvonalat messze elkerülő, outstanding vállalkozás inspiráló vehemenciával ügykezelt a színpadon.
Egyértelműen látszott, hogy a generális és a 'zolaszok nagyon érzik egymást, a témázásokat rendszeresen elválasztotta egy-egy összeröhögés (sztem rajtunk), a kortárs hc/crossover műfaj egyik legmerészebb vezéralakja úgy élvezkedett a billentyűi mögött mint egy kisgyerek.
Mégis inkább mi éreztük kis hülyének magunkat.
Ha időnként nyújtanak is kapaszkodókat, kapaszkodónak vélt ismétlődő témákat, azt a lehető leggyorsabban kikapják a kezedből (David Lynch..), magadra hagynak, mintha azt üzennék:
Innentől oldd meg te, öregem!
Hát jelentem mi tegnap este kudarcot vallottunk és nem oldottuk meg. De körülöttünk, más szerencsésebbek talán igen, bár élnénk a gyanúperrel hogy sokak számára az élményt kurvára nem a zene, hanem a jeles személyiség kartávolságnyi jelenléte okozta.
A nyers, masszaszerű előadást azért egy-két harmonikusabb könnyítéssel letolták a torkunkon, így is komoly feladat elé állítva emésztőrendszerünket.
A végére egy szétcsavarozott free-jazz koncert és egy ózdi kohólátogatás vegyes élményét kaptuk a batyunkba Pattonaziéktól...
Nyilvánvaló a tény, hogy Mike a Peeping Tom féle popos kikacsintás után újra zavarkeltésben utazik. Méghozzá nagy sikerrel.
Mivel a maestro maga pakolta el a "makramét" megpróbáltunk közelebbi kontaktust létesíteni véle, de egy esetleges közönségtalálkozó ötlete nem izgatta fel a fantáziáját.
(A fotókat köszönjük a photographic.hu-nak és wovbaggernek.)
