A My Morning Jacket 2005-os lemezével végre belőtte be magát a Tradicionális Amerikai Rockzene fedőnevű katyvasz elitmezőnyébe. Az alapvetően alt. Country-s alapállású és - viszki-fellegvárnak számító - Kentucky-ból származó kvintettnek még az olyan rumközeli kacérkodást is megbocsátották, mint a reaggie-s Off The Record, vagy a Dub(!)-os Wordles Choirs!
A déli rockzene stilisztikai határait nemcsak feszegető, de gyakran át is lépő "Z" odaát egy jó határozott durranásnak számított, amibe Európa értelemszerűen nem remegett bele, a Kárpát-medencéig pedig még nyamvadt hanghullámok sem érkeztek.
"Hótziher" hogy az idei lemezükkel is ugyanez lesz az ábra, mivel az Evil Urges (lejátszónkban, jobbra fent) is nagyjából ott folytatja, ahol a "Z" abbahagyta. A nehezen skatulyázható nyitószám (Evil Urges) lassan áradó, atmoszférikus groove-jait valahol középtájon taszajtja ketté egy robosztus de pszichedelikus gitárszóló. Meg is lenne az alaphangulat, ám a Touch Me I'm Sream-re feszesebbre húzzák a ritmust és a MMJ-re jellemző zenei kalandozás egy emlékezetes basszustémával és bizarr szintetizátor-hangzással röpke, de annál erőteljesebb tánczenei rovatba csap át, amely ugyanilyen hírtelen egy - Prince paródiának ható - robotfunkyval véget is ér(Highly Suspicius).
Az emelkedett hangulatú, vonósokkal megtámogatott és a helyi viszonyokat tekintve hagyományosabb I'm Amazed még jó energákkal bír, de már megágyaz az ezt követő rögvalóságnak.. és nehézségi erőnek ellennálni képtelen rádió-rock darabok ütik fel fejüket. A vonósokkal nyakonöntött és popra kacsingató Thank You Too-n még a jó pillanatok állnak nyerésre, de a giccshatáron való egyensúlyozás sem a Sec' Walkin-nak, sem a 70-es évek Bee Gees-ére hajazó Two Halves-nak nem jön össze, ezért sajnos az album bő tíz percre leseggel! Szerencsére sem az akusztikus felvezetésű Librerian sem a szerelmetes, slide-gitáros Look At You nem elégszik meg azzal hogy talpra állít, hanem egyenesen Wilco-i magasságokba emelkedve menti meg a középső fejezetet.
A cikázó riffel nyitó Aluminium park-al aztán újabb jótékony hatású változás történik a hangnemben és ha kocsmai verekedés nem is, de két koszos, jó húzású, böcsületes déli keménykedés kerekedik a dologból. Mondjuk hogy Neil Young és a Lynyrd Skynyrd szellemében. A visszafogott tempójú végjáték a csapat esszenciáját hozó Smokin' From Shootin'-al kezdődik, majd megszakítás nélkül, méghozzá diszkóritmusban(!) úszunk át a Touch Me I'm Going To Scream Pt 2.-be. Az utolsó pillanatok igazán monumentálisra, egyben zseniálisra sikeredtek, amelyben az - általam végig tagadott - Radiohead párhuzam is értelmet nyer.
Kisfilm...érdemes...
Igaz kell még bele pár kilométer, de sokadik hallgatásra egyre határozottabban közelít a csúcsműnek kikiáltott 2005-ös "Z"-hez. És az első harmadban említett bicsaklást is betudom sorrend-szerkesztői malőrnek, az pedig orvosolható random üzemmódban való lejátszással...
Kapcsolódó linkek
My Morning Jacket/Wikipedia.com
