Anton Corbijn rendkívül hatásos Joy Division moziját megtekintve ismét torkon ragadott a kései 70es évek post-punk hangulata.
Eddig is vonzott Ian Curtis zenekarának világa, és az is egyértelműen érezhető hogy a későbbiekben New Order-ré mutálódott formációnak legjobb dalai mindenfajta púderezés nélkül illeszkednének korunk new- wave reneszánszába. A drámaian rövid pályafutás által keltett hullámverések ma is formáló erővel hatnak. A film baromi jó, de erről majd máskor. A kor másik emblematikus zenekara ugyanis egy negyedszázados szünet után ismét akcióba lendült.
A 80-as évek elejének hasonlóan sötét és impresszív erőterű zenekara volt a goth-rock(?) úttörőjének minősített Bauhaus, akik szintén rövid ám hatásos életművel rendelkeznek A glam-ből is táplálkozó brit alakulat- Bowie és a Velvet Underground zenei hatásaival átitatott -fenyegetően sötét hangzású, gityós-szintis, experimentális rockzenéje új utat tört az ipari pop korszakának hajnalán.
Bela Lugosi's Dead című első kislemezükkel csípőből megírták saját himnuszukat mely idővel a goth mozgalom (?) félhivatalos indulójává is vált és az 1980-ban megjelent In the Flat Field albumukkal nagylétszámú fekete sereget verbuváltak maguk köré.
Lugosi Béla halála
Peter Murphy énekes és vezérhím karakteres jelenségnek bizonyult, a műfaji követelményeknek megfelelően androgün karizmával és erőteljes vokál tartománnyal rendelkezett. A hibátlan kezdés után egy évvel megjelent a Mask c.lemez tekinthető a főműnek. A poppos felütéseivel a mainstream-be is belógó album szélesebb színteret nyitott a zenekarnak ,ám a gyors sikereket korai hanyatlás követte.
Ennyi év távlatából visszatekintve a 4 éves virágkor kevésnek tűnhet, ám az elmúlt 25 évben felbukkanó zenészek közül elképesztő mennyiségű és minőségű az, aki nyíltan vállalja a Bauhaus rokonságot (Nine Inch Nails, Placebo, Muse, Interpol...).
Úgy látszik hazánktól távol eső helyeken is előfordul, hogy a legendáknál is kifogy a kassza és következhet a katartikus összeállás, meg a stadioncsúcs. A 2005-ös NIN turnéra összetrombitált és erőre kapó Bauhaus 25 év (!) vegetálás után idén március 4-én dobta ki visszatérő albumát a Go Away White-ot, mely újabb búcsúlemeznek bizonyult hiszen a megjelenés idejére már ismét szétmentek az 50-es éveiket taposó góthok (?).Turné nem is várható.
Izzadságszagú a dolog, így az új lemezzel akár méltatlanul bohócsipka is kerülhetne egy kultikus életműre, ám a drámai fordulat az (persze nem is annyira), hogy a Go Away White egy jó lemez lett. Sőt részben kiváló.
Murphy természetesen már erőtlenebb és a punkos vehemenciáját is egy mélyen hívő (iszlám) ember higgadtságára cserélte amivel szét is cseszi az album második felét. A világzenés huhogásba fúló album első félideje azonban nagyon kellemes élményeket tartogat.
A Bauhaus kitart a gyökerei mellett, szó sincs megfelelési kényszerről, az alkotók visszatérnek a 83-ban falhoz állított szellemiséghez.
Kevesebb a düh és az indulat mint a fénykorban, de kinek hiányzik az öreges pózőrködés. Kapunk inkább egy jó adag ösztönzenét sokat tapasztalt zenészek minden erőlködést nélkülöző előadásában.
Az albumnyitó Too Much 21st Century megkapó gitártémáival azonnal beolajozza hallójáratainkat, majd érkezik a feszesen lüktető Adrenalin, az új lemez egyik legjobb száma ami még 2006-ban íródott. A szintetizátor effektekkel keresztezett Undone finoman befékez, majd a riffelgetős- Iggy Poppos International Bullet Proof Talent nyers hangzásával szabadon engedi a korai 80-as évek szellemeit. Az Endless Summer of the Damned horrorisztikus tombolásából sokat elvesz Murphy kissé megkopott hangja, de így is becsülettel megrázza magát a ritmus szekció.
Aztán jön transzszagú Saved és a nyikorgós Mirror Remains és lehűti a kedélyeket. Félresikerült és fölösleges lebegtetéssel telik el vagy negyedóra, és a fütyörészős Black Stone Heart teljesen rendben van, de már nem helyezi vágányra a kisiklatott projectet.
A teljesen belassult a lezárásban a teátrális The Dog's Vapour még okoz némi borzongatást, de az uccsó Zikir-ben felcsendülő nyekergés szinte már kibírhatatlan.
Kár érte, mert nagyon könnyen 10 pontos album is lehetett volna a Go Away White, de a végére elfogyott a szufla meg a sör.
Kapcsolódó linkek:
