5.nap
Razorlight
-a tavalyi év nagy befutója volt a művész-punknak indult popcsapat címnélküli lemeze mely 10 hibátlan, csilingelő, izzadságmentes dalt tartalmaz. Az előző albumukhoz képest szelídebb, a 60-70-es évek dallamvilágát újraélesztő projectjük sok magazinnál landolt az élbolyban, így elmondhatjuk, hogy aktualitásában jó igazolás a Szigeten Johnny Borell dalszerző-frontember csapata 6-kor szökkent a Nagyszínpadra, épp akkor amikor bebicegtünk és összeverődött némileg kipukkant társaságunk.
Valami oknál fogva a színpad mocskos hangosan szólt. A hangerő még 100 méterről is lebegtette pelyhedző bajszomat.A hattyúk tavas szerkóban kifutó J.Borell igazán pörgött és az egész jól is szólt, váltogatva jöttek mindkét lemez dalai.
Van egy faktor viszont a Sziget fesztiválon, amit csak kevés banda tud kiiktatni így az 5.napon. A mérhetetlenül másnapos tömeg. Igazi klasszisok vagy épp csak a legszarabbak tudják kibillenteni méla lebegéséből a szigetlakókat, pláne 6-kor egy fröccs után.
Igazából tengődött a nép (elnézést az első sorokban tombolóktól), pedig szerintem igazán jó buli lehetett volna ez, mondjuk a Killers helyett (később kiderült ugye) utolsó este.
Ez a zenekar abszolút rádióbarát és közben mégsem kúrnak a lemezeladásért, képesek olyan hiteles slágereket írni, mint a Golden Touch vagy az In the Morning. Fajsúlyos dolgokról persze szó nincs, de laza, gitározós popzenét nyomatnak, amiből soha nincs baj.
A vége felé America-nál ugyan megvolt a kötelező, mostanra már idegesítő George Bushozás, de összességében korrekt show volt, csekély 70 percben és nekem nagyon hiányzott a Who needs love!
Itt pedig a Hold on
Sinead O Connor
-maradtunk a helyünkön, érdekelt minket, hogy a nyughatatlan ír balladista popdíva(?) mit tud mutatni 2007 derekán.
A közönség száma megszaporodott az időközben befutó 40-50-esekkel, akik gondolom egy lírai másfélórával számoltak.
A közönség száma megszaporodott az időközben befutó 40-50-esekkel, akik gondolom egy lírai másfélórával számoltak.
Nem tudom, hogy képzeltem el a művésznőt, de nem így. Távolról ijesztően görnyedt pózban kezdett énekelni és úgy tűnik idővel törékenységéből is vesztett. Szerintem tudatosan annyira eltávolodott a dívacentrikus popgyártól, hogy mára akár egy darázscsíkos mackóba is kifutna a színpadra.
Új Theology dupla lemezével nyitott, lengtek az ír zászlók, szólt a duda meg a harmonika. Hullámzóan ugyan, de azért egész estét betöltően terjengtek a dalok, hiába ez a nő tud énekelni, még akkor is, ha 5 másodpercenként elhajolt a mikrofontól kissé zaklatott hangzást keltve.
Már az elején ellőtte az Apám nevében betét dalát és a népgyűjtéses folklórba be-be csúszott egy-két sláger is.
Végtelen puritán, gyakorlatilag zéró színpad kép eléggé lehúzta a produkciót, a háttérben vonósok kenték az aláfestést. Fizikálisan padlón voltunk, így talán nem volt épp ideális a koncert időzítése, komoly ásítozásba kezdett a nép.
A Thank you for hearing me c.balladánál aztán felkaptam a fejem, gyönyörűen szólt az egész és gyulladtak is a Tesco öngyújtók a Nothing compares-re ami így 15 év távlatából is maradandóan szívrepesztő. Még a Faithlessre készülődő sípos hyperspace kommuna is mute üzemmódban fürdőzött a pocsolyákban.
Ébresztésnek aztán kaptunk egy reggea-t is Sly and Robbie-s korszakából. Zeneileg félelmetesen összeszokott csapata van, minden hang a helyén volt, bár én halknak éreztem a hangosítást.
A vége felé azért egy-két thank you-val honorálta, hogy nem dőltünk fejjel a porba aludni és alig egy óra dalolás után hazament. Tényleg szép volt, kár hogy nem önálló koncertként mondjuk a Műpában.
Maradék erőnkkel még elrágtunk egy pulyka saslikot (nagy sláger volt) és bepróbáltuk a Faith No More Tribute-ot, ám ezen az estén nagyon szarul szóltak a fiúk.
A francia légi színház a Compagne Transe Express szenzációs előadásának a Mörszi... Ágyő! részére értünk oda, aztán még benéztünk a pókersátorba, ahol még a csilláron is lógtak.
Úgy döntöttünk lelécelünk pihenővé nyilvánítva a napot, legyen erő a célegyenesben.