HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

SILÓ

2007.07.29. 22:38 rolo tomasi

Drámai fordulatok várnak olvasóinkra!
Szélesítjük a spektrumot és beindítjuk gasztró rovatunkat SILÓ címszó alatt.
Szívünknek kedves, hétköznapinak tűnő étkeket és italokat veszünk itt górcső alá, megvillantva izgalmas tulajdonságaikat.

Kétségkívül az egyik legkarakteresebb és legnépszerűbb gyümölcs.Talán az idei nyár domborítja ki igazán jelentőségét a túlélés isteni eszközévé vált az elmúlt pár hétben.
Rejtélyesen földrajzi vonatkozású neve nem igazán találó, ennyi erővel lehetne akár török vagy olaszdinnye is.
Históriája messze nyúlik vissza,már a fáraók korában hemzsegtek a dinnyeárusok a piramisok árnyékában, későbbiekben a mór hódítók hozták be a Európába hajóikon és azóta is  a naposabb,mediterrán országok gyümölcskirályának számít. A történelem során hatékony gyógyító ereje miatt kiemelt pozíciót vívott ki magának az indás bokron termő kabakos.
Feljegyzések szerint medicinális felhasználásán túl, még föld-föld taktikai fegyverként is használták korai háborúk során,illetve belét kivájva fejvédő siskot képeztek,bár ennek hatékonyságával kapcsolatban kételyek merülnek fel. Egy buzogány vs. dinnyehéj kísérlet igen meggyőző lehet. Leginkább kulináris élvezeti értéke az ami máig kiemeli a mezőnyből, szezonális kifutása különleges élménnyé teszi a júliustól szeptemberig tartó időszakot.
Termesztésének alapkövetelménye sok napsütés és a kellő vízmennyiség biztosítása. Egy kellően felügyelt dinnyeföld az érési időszakban különösen szép látványt nyújt.
Irdatlan méretűvé is nőhetnek, 60-80 kg monstre példányokról is hallottunk már. Magyarország éghajlati viszonyai ideálisak számára,az idei év különösen az,220 ezer tonna termés várható a magyar földeken. Ez bizony nagyon sok dinnye,olyannyira hogy Magyarország lebillentheti az olaszokat és a spanyolokat a dinnyetrónról.Végre valami.
Sajnos vannak olyan jelek is,hogy a hőség miatt szétfőtt az idei termés és a földeken már csak robbant változatban találhatóak meg. Egyébként Heves megyében a legnívósabb a kínálat,ott termesztik a dinnye árjának számító csányi dinnyét, amire minimum egy olvasónk nagyon büszke lehet:)
Sajnos árnyoldala is van a szezonnak, időnként megjelennek az úgynevezett dinnye hiénák akik szakértelem híján,a tradicionálisan magas minőség helyett silány,tökízű ,fantom dinnyékkel árasztják el a piacot. Legutóbb épp az újpesti piacon válogattam a soron amikor is rámrivallt egy szakértő.

"-Ettől fasztól ne vegyen 70-é,ribizli ez ,nem dinnye!-"

Hiába ,kiélezett a verseny.
Gyermekoromban igazi eseménynek számított amikor megérkezett a panelrengetegbe a dinnyés bácsi kék pótkocsis svarblijával és üveghangon sikítva árulta igen színvonalas terményeit.Ott még nem voltak versenytársak.
Így hát fontos felvértezni magunk némi mezei bölcsességgel ha vásárolni indulunk.Vannak emberek akik szertartásos alapossággal akár órákig válogatnak, szinte sorsfordító döntésként kezelik a dolgot.
Régi módszer a dinnye kopogtatása.Egyszerű a képlet,ha kong akkor jó,ha puffog akkor nem. Ezentúl még fontos hogy a héja minél sötétebb legyen és ha nincs rajta sárga felfekvési folt akkor még tutibb mert a gazda forgatta a földön. Kockázatmentesebb megoldás a lékelésért folyamodás,de ez hipermarketekben nem ajánlott.
Ha már belejövünk,érdemes minél többet fogyasztani hisz 90%os víztartalma miatt kiemelt támogatója a vesénknek, napi bevitele gyakorlatilag átmossa a rendszert,vértisztító hatású.Állítólag a lázat is leviszi.Gondolom belső használattal.
Nagy favorit a nyári dinnyekúra,és a jelenleg arcpirítóan kaszirózó wellness konyhák ontják a receptek az internetre.
Érdemes még szót ejteni a dinnye evés formáiról is:
Az úgynevezett vakbélfób fogyasztási módszernél a vékonyra szelés után a magok konzekvens kipöckölése következik,és kés használatával történik a falatonkénti bevitel. Elvétve előfordul, hogy kenyér kíséretében fogyasztják. A strandos, vidám változat a szeletek harapása és a teljes felsőtest dinnyelével történő eláztatása.
Kötelező velejáró a darazsak száj környéki frontális támadása, mely igen ijesztő szituációkat tud produkálni.
A féldinnye kikanalazása edénykímélő módszer, bár egy 15 kilós példány esetében necces. Szélsőséges helyzetekben-alkoholos nyomás vagy kicsattanó jókedv hatására-egyszerűen berághatjuk magunkat a félbe vágott dinnyébe,ami vicces csak utána legyen aki kiszedi a szemünkből a magot. Fokozhatjuk a komikumát a szituációnak azzal ha a héjat szikszalaggal a fejünkre ékeljük és újdonsült sapkánkba késeket, botokat tűzzünk. Gyerekes dolognak tűnhet,de jókat lehet röhögni rajta (Novarock 2006) A dinnyével való dobálózás is lehet vicces főleg betonúton,de itt már számolni kell járulékos veszteséggel is.
Érdekes adalék még a témához,hogy a 60-70 es évek bunyós filmjei forgatásakor a hangmérnökök előszeretettel alkalmazták egy-egy fejrúgása effektezéséhez a dinnye szétdurranó hangját!!
Szóval Piedone felügyelő fentről indított kalapácsütéseit követő tompa csattanás lehetett akár egy szigetcsépi 51-F1 fajtájú szétzúzásai.
Egy komám egyszer rendeset effektezett egy 4 emeletes lépcsőházban,amikor is hajnalban csontrészegen felcüggölt egy 15 kilósat az albérletébe a legfelső szintre ,és a kulcsért nyúlva elfelejtette,hogy a levegőben hagyta a dinnyét ,ami a korlátok között gyorsult biciklitárolóig laza ébresztőt fújva a szomszédságnak.
Összességében a dinnye igazán remek kelléke a hétköznapoknak,kultikus gyümölcs, fan-clubokkal, fesztiválokkal.


Van már dinnyés parfüm, dinnyevodka sőt dinnyés rágó is...no és persze teljes kozmetikum családok épülnek legendájára.
Dalok íródnak róla, mesefilmek, versek gyakori mellékszereplője.

Ősi ellenfele a főtt kukorica,szintén komoly múlttal rendelkezik,versengésük igencsak megosztja a közvéleményt.


Közeli rokonát a sárgadinnyét jómagam nem szeretem,említését ezért hanyagoltam.

11 komment

Címkék: rolo siló

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr16127892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pogi 2007.07.30. 15:02:44

Nem kevés vidámságot okoztál ezzel a kis gasztronómiai elemzéssel rolo :)

rolo tomasi 2007.07.30. 19:51:51

Látom fellép Postás Józsi!
Egyébként ma kezdtem egy dinnyekúrát.
5 napig csak dinnye,semmi más.Sziget előtti méregtelenítés.1db 5 kilós lement,és most még eszek egy falást asszem.Egy rendőrségi site-on találtam a tippet!:))
www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=589

lobo 2007.07.30. 20:57:11

Háááát... te tudod! én nem bírnám, de neked kitartást! azért remélem megismerlek még slankul is...
Különben is, minek a Sziget előtt méregteleníteni? :)

toszi · http://oriasi.blog.hu 2007.07.30. 22:59:09

kollégák unszolására ma én is belekezdtem egy egynapos tisztitókúrába.
Ebédre: babgulyás+sültkolbász
Vacsorára pizza.
Most várom a hatást.

zsenya 2007.07.31. 09:55:37

A dinnyegasztro csúcsa, amikor injekcióstűvel rumot fecskendezünk a bélésbe. Állítólag tuti detox

rolo tomasi 2007.07.31. 10:27:05

Na hát ez még belefér a kúrába!
mindmegitta.hu/index.php?apps=recept&recept=405

lobo 2007.07.31. 13:23:16

nem felvágásból mondom, de én ültem már úgy Acapulcoban a tengeparton egy nyugágyban, hogy a kezemben egy félbevágott kókuszdió, számban szívószál, és a kókusztej mivel volt megbolondítva, na mivel? hát tequilával! nagyon tudott! húú, de rég volt! (1995)

http://oriasi.freeblog.hu 2007.07.31. 14:20:56

Én sem felvágásból: 2002.Orlando, FL

Napon 50fok.Medence. Pincér jő balról...s mit hoz tálcán a lubickoló turistáknak: hűtött dinnyét :-)

bubo 2007.07.31. 19:46:19

Ne felejtsük el a savanyított téli változatot sem, már aki szereti ugye!

rolo tomasi 2007.07.31. 20:03:36

A jófajta vecsési ecetes kölyökdinnye:
www.groby.hu/product_images/XL/23672.gif
süti beállítások módosítása