Erik Schrody kacifántos pályaíve a Songs of the Ungrateful Living  című, napokban megjelent hatodik stúdió albumával ismét helyrebilleni látszik.

A rapper testben megbúvó country/blues énekes a 90-es években fedte fel magát a House of Pain frontember álcája mögül, csúcsteljesítményének máig a '98as Whitey Ford Sings The Blues tekinthető.

A 2000-es években középszerű albumait ezúttal egy lelkiségben erősebb, az akusztikus gyökerekhez húzó munka váltja, melyben Everlast visszatér a szólókarrirerjének első éveihez, a hip-hop ritmusképletekre felénekelt tábortüzes dalok (My House) a szimpla, naturális amerikai lélek megénekelései (Little Miss America).

A finoman csordogáló daloskönyvbe befért néhány vaskosabb sláger is, az I Get By és a Gone for Good szerzeményekkel a rádiós műsor szerkesztőket sem hagyja cserben a drága  Mr.Schrody, aki hiteles és remek  történetmesélő, újabban bölcselkedő témák jellemzik, ami egyre jobban áll a szétpipázott orgánumú, 40 éves  korára őszbe borult  homeboynak.

"Teach your children well
Beg them to be kind
Cuz they'll be running shit
When you're old, deaf, dumb and blind
And it won't be long at all"

A Songs...a korai formát megidéző album,ugyan nem rúgja ki a ház oldalát, de azért ez már újra „real shit” kategória.

A címbéli szókapcsolat valójában lovas kifejezésen alapul, de Tom Barman zenekarának biztoskezűségét illetően találó bekezdésnek tűnt.

A dEUS kétségkívül az európai rockszíntér egyik legfényesebb állócsillaga, az elmúlt 15 év alatt összehoztak 5 lemezt( Worst Case Scenario – 1994, In A Bar, Under The Sea – 1996, The Ideal Crash – 1999, Pocket Revolution - 2005, Vantage Point - 2008) melyek egytől-egyig kiváló munkák, ám a tökéletesen kiegyensúlyozott életmű, mégsem hozott szupersztár státuszt, saját  repülős turnét, vagy skót kastélyokat a belga zenészeknek.

Pedig Barmanék új albuma ismét  bizonyságot ad arról, hogy kivételes csapattal van dolgunk, a Keep You Close elegáns, egyszerre érzelmes, és okos art-rock lemez.

A vonósokkal „terhelt” címadó nyitánykor rögtön magával ránt a dEUS  macsós melankóliája, majd a Final Blast finom, középtempós zakatolását, egy gerjedősebb rock tétel követi, a Dark Sets In, mely rögtön a lemez egyik legerősebb pontja. A hideg fúvalatú, érzelmes Twice (We Survive) borzongatóan erőteljes, ahogy a  zongora futamra építkező, naívan rappelgetős Ghost is magával ragadó dEUS sláger.

dEUS - Keep You Close (2011) by dEUSbe

A csodás gitárhangzással aládúcolt Constant Now újabb csúcspont, bár a hölgyrajongók valószínűleg az ezt követő The End of Romance-ben tapasztalják ezt, ahol Barman úgy búg, ahogy azt egy tapasztalt, kozmopolita  playboynak kell. A kilenc dalos album egy pillanatra sem törik meg, gyönyörűen csobog, és a szerzői igényesség érezhetően kiterjedt a hangszereltségre, a Keep You Close perfekcionista, komplex hangzásvilága egyedülálló.

A dEUS megmutatja, hogyan kell méltósággal öregedni (inkább érni), hogyan kell hisztérikus erőlködések és erőltetett irányváltások nélkül, a zenei trendekhez való bölcs viszonyulással minőséget alkotni.

Hát így.

Tárgyi örömhír pedig alant:

Nem, ez nem a mozis változat, hanem a tavalyi televíziós feldolgozás immáron második szériája.

Aki az első adagról lemaradt az karácsonykor pótolhatja az AXN-en, aki pedig már tűkön ül az új részeket várva az január 1-én szegezze magát a BBC elé, vagy várjon másnapig, akkor már tuti begyűjthető itt, ott.

A nyitó epizód az eredetileg 1891-ben, elsőként napvilágot látott "Botrány Csehországban" modern kori átirata lesz, "A Scandal in Belgravia" címmel. Várós.

Mostanában sok helyen téma volt, hogy bár a Red Hot Chili Peppers immár ukrán,litván,észt stadionokban is tolja, Magyarországot konzekvensen kihagyja a turnéjából.

Ám ha hinni lehet az első beszámolóknak, a tegnapi osztrák koncerten Anthony Kiedis a lentieket üzente a magyar rajongói felirat kapcsán a színpadról:

"......oh and one more thing, we're coming to Hungary next summer!" "

Persze simán lehet,hogy kelet-európai föciből Kiedes gyengébben teljesít,hiszen a hivatalos dátumokkal rendesen körbelőnek,de azért mégis bíztató félmondat,amire az éhes hazai rajongó azonnal ráharap. Ha Prince-re volt pénz,...miért ne?.

Tippünk: 2012 Sziget  0.nap.

Bécs,2011 dec.7.

Jó régóta várjuk, és most itt van a Chaos Walking trilógia középső kötete. Már hetekkel ezelőtt elolvastam, aztán föltoltam a könyvespolcra. Ahogy nemrég egy kedves olvasónk felhívta a figyelmem, mostanában csak kritizálok mindent, és igaza van, talán velem van a baj, mert ez a könyv sem tetszett igazán. Lebeszélni nem akarok senkit, hiszen ha egy trilógiának olyan zseniális első kötete van, mint jelen esetben is, mindenképpen érdekes a vége. A Válasz egyébként pontosan akkora sikert aratott világszerte, mint az első kötet, sőt!

Ha a trilógiánál klasszikus ívet szeretné felépíteni a szerző, akkor a középső rész a sötét, ahol egyre kevesebb a remény, tragédiával végződik, hogy aztán a harmadik rész enyhülést és megoldást hozzon. Patrick Ness követi a hagyományt, így az olvasó kemény és örömtelen 333 oldalra készüljön.

A cselekmény Havenben ért véget, ahová a fiatalok menedék reményében érkeznek, de ott a főgonosz, Prentiss Meterpolgár várja őket. Hőseinket szétválasztják, a sebesült Violát kórházba, Toddot börtönbe küldik. A város neve Havenről ÚjPrentissvárossá változik, és Prentiss Elnök vezetésével a férfiak átveszik az uralmat.

Szemtanúi lehetünk, ahogy az erőszak meglepően rövid idő alatt maga alá temet egy virágzó demokráciát. Prentiss Elnök szuggesztív ereje, manipulatív képessége a huszadik század nagy diktátorait idézi, a cselekmény alárendeltetik a borzalmak ecsetelésének. Az oszd meg és uralkodj klasszikus trükkjével az Elnök még Todd és Viola egyetértését is gyanakvássá változtatja. A kétszereplős első kötet után nagy változás volt az emberi kapcsolatok sokszínűsége, sajnos a folyamatok helyenként pszichológiailag nem igazolhatók, a szélsőségesek körülmények ellenére sem.

Az a fő bajom, hogy Ness túl sokat akar megmutatni ebben a könyvben. Van itt személyi kultusz, munkatábor, tömeges kivégzés, népirtás, válogatott kínzások, partizánok, terrorizmus. Míg az első rész felnőtteknek is tökéletesen élvezetes irodalmi alkotás, a második kötetben jobban érezni, hogy kinek szánta eredetileg a szerző. Kicsit tanmese ízű,  a 20. század nagy diktatúráiról azoknak, akik nem azzal töltik iskolás idejük nagy részét, hogy ezzel foglalkozzanak (mint pl. a magyar diákok).

Az első könyv rohanása után itt minden két helyszínen játszódik, az Elnök városában és az ellenállók fészkében. A narráció megoszlik a kép helyszín és a két főszereplő között. A szöveg közel sem olyan gördülékeny és magával ragadó, mint az első kötetben, de hogy ez a fordítóváltás vagy az eredeti szöveg hibája, nem tudom. Mindenesetre a harmadik kötetet eredetiben fogom elolvasni, akkor ez is kiderül. Legalább nem kell ennyit várni.

Nagy etikai, faji, morális témákat feszeget az író, a cselekményt illetően pedig sok kérdést nyitva hagy a mű végén, ezért mindenképpen nagyon várom a folytatást.

„Tod Hewit vagyok - gondolom az ágyban fekve, csak bámulok bele a sötétbe. - Tod Hewit vagyok és négy nappal ezelőtt férfi lett belőlem.

Semmi különbséget nem érzek.

Mennyire vártam már, annyira nagy dolognak tűnt, és tessék, még mindig ugyanaz a régi, ostoba, nyamvadt, eff Todd Hewitt vagyok, képtelen a cselekvésre, képtelen megmenteni saját magam, még kevésbé őt.

Tom nyamvadt Hewitt.

Fekszem a sötétben, Ledger jókat hortyog a túloldalon a matracán, és egyszer csak halk, távoli durranást hallok odakintről. Biztos egy ostoba katona lőtt egyet, ki tudja, miért (vagy kire), és ekkor eszembe jut valami.

Eszembe jut, hogy nem elég csak kibírni.

Nem elég csak életben maradni, főleg, ha alig élsz.

Ezek addig játszadoznak velem, amíg hagyom.

És ő odakinn van valahol.

Ma is odakinn van valahol.

Meg kell őt találnom-

Ahogy lehet, megkeresem-

És ha rátalálok-

Hallom, hogy Ledger abbahagyta a horkolást.

-Mondani akar valami?- kérdezem tőle.

De már horkol is tovább, a Zaja unalmas. Lehet, hogy csak képzelődtem. „

Vivandra Könyvek 2011

Ágoston Alex