Jó régóta várjuk, és most itt van a Chaos Walking trilógia középső kötete. Már hetekkel ezelőtt elolvastam, aztán föltoltam a könyvespolcra. Ahogy nemrég egy kedves olvasónk felhívta a figyelmem, mostanában csak kritizálok mindent, és igaza van, talán velem van a baj, mert ez a könyv sem tetszett igazán. Lebeszélni nem akarok senkit, hiszen ha egy trilógiának olyan zseniális első kötete van, mint jelen esetben is, mindenképpen érdekes a vége. A Válasz egyébként pontosan akkora sikert aratott világszerte, mint az első kötet, sőt!
Ha a trilógiánál klasszikus ívet szeretné felépíteni a szerző, akkor a középső rész a sötét, ahol egyre kevesebb a remény, tragédiával végződik, hogy aztán a harmadik rész enyhülést és megoldást hozzon. Patrick Ness követi a hagyományt, így az olvasó kemény és örömtelen 333 oldalra készüljön.
A cselekmény Havenben ért véget, ahová a fiatalok menedék reményében érkeznek, de ott a főgonosz, Prentiss Meterpolgár várja őket. Hőseinket szétválasztják, a sebesült Violát kórházba, Toddot börtönbe küldik. A város neve Havenről ÚjPrentissvárossá változik, és Prentiss Elnök vezetésével a férfiak átveszik az uralmat.
Szemtanúi lehetünk, ahogy az erőszak meglepően rövid idő alatt maga alá temet egy virágzó demokráciát. Prentiss Elnök szuggesztív ereje, manipulatív képessége a huszadik század nagy diktátorait idézi, a cselekmény alárendeltetik a borzalmak ecsetelésének. Az oszd meg és uralkodj klasszikus trükkjével az Elnök még Todd és Viola egyetértését is gyanakvássá változtatja. A kétszereplős első kötet után nagy változás volt az emberi kapcsolatok sokszínűsége, sajnos a folyamatok helyenként pszichológiailag nem igazolhatók, a szélsőségesek körülmények ellenére sem.
Az a fő bajom, hogy Ness túl sokat akar megmutatni ebben a könyvben. Van itt személyi kultusz, munkatábor, tömeges kivégzés, népirtás, válogatott kínzások, partizánok, terrorizmus. Míg az első rész felnőtteknek is tökéletesen élvezetes irodalmi alkotás, a második kötetben jobban érezni, hogy kinek szánta eredetileg a szerző. Kicsit tanmese ízű, a 20. század nagy diktatúráiról azoknak, akik nem azzal töltik iskolás idejük nagy részét, hogy ezzel foglalkozzanak (mint pl. a magyar diákok).
Az első könyv rohanása után itt minden két helyszínen játszódik, az Elnök városában és az ellenállók fészkében. A narráció megoszlik a kép helyszín és a két főszereplő között. A szöveg közel sem olyan gördülékeny és magával ragadó, mint az első kötetben, de hogy ez a fordítóváltás vagy az eredeti szöveg hibája, nem tudom. Mindenesetre a harmadik kötetet eredetiben fogom elolvasni, akkor ez is kiderül. Legalább nem kell ennyit várni.
Nagy etikai, faji, morális témákat feszeget az író, a cselekményt illetően pedig sok kérdést nyitva hagy a mű végén, ezért mindenképpen nagyon várom a folytatást.
„Tod Hewit vagyok - gondolom az ágyban fekve, csak bámulok bele a sötétbe. - Tod Hewit vagyok és négy nappal ezelőtt férfi lett belőlem.
Semmi különbséget nem érzek.
Mennyire vártam már, annyira nagy dolognak tűnt, és tessék, még mindig ugyanaz a régi, ostoba, nyamvadt, eff Todd Hewitt vagyok, képtelen a cselekvésre, képtelen megmenteni saját magam, még kevésbé őt.
Tom nyamvadt Hewitt.
Fekszem a sötétben, Ledger jókat hortyog a túloldalon a matracán, és egyszer csak halk, távoli durranást hallok odakintről. Biztos egy ostoba katona lőtt egyet, ki tudja, miért (vagy kire), és ekkor eszembe jut valami.
Eszembe jut, hogy nem elég csak kibírni.
Nem elég csak életben maradni, főleg, ha alig élsz.
Ezek addig játszadoznak velem, amíg hagyom.
És ő odakinn van valahol.
Ma is odakinn van valahol.
Meg kell őt találnom-
Ahogy lehet, megkeresem-
És ha rátalálok-
Hallom, hogy Ledger abbahagyta a horkolást.
-Mondani akar valami?- kérdezem tőle.
De már horkol is tovább, a Zaja unalmas. Lehet, hogy csak képzelődtem. „
Vivandra Könyvek 2011
Ágoston Alex
