Hosszas huzavona után megkezdődött A Gyűrűk Ura trilógia előzménykötetének, a The Hobbit-nak forgatása Új-Zélandon. Tolkien regényét két fordulóban láthatja majd a nagyérdemű, aThe Hobbit: There and Back Again2012 végén,a The Hobbit: An Unexpected Journey 2013 karácsonyán kerül a mozikba, a kornak megfelelően három dimenzióban.
A főhős Bilbo szerepére végül sikerült Martin Freeman-t szerződtetni,aki erre a szerepre született,fizimiskája alapján mindig erős volt a gyanúm,hogy hobbit felmenőkkel rendelkezik, ráadásul nagyon jó színész.
Zsákos Bilbó sárkányos kalandjában fontos szerephez jutnak a törpök,de visszatér Gandalf,Legolas és Gollam is.
Az első hivatalos képek minden rajongó szívét megdobbantották világszerte.
Bilbo, és a 13 törp a sajtótájékoztató napján:
Aki nagyon izgul,itt követheti a forgatás eseményeit.
Április 11: József Attila születésnapja, a Magyar Költészet Napja.
Mivel a folyton megújuló, friss, értéket közvetítő, magából a férgesét kivető, semleges és igazságos Magyar Televízióban zéró müsorszámmal sikerül megemlékezni erről a napról, és versek helyett inkább Szalai Annamária és az egyetemes tévéfilm művészet kap helyet, majd verselünk mi:
Továbbá a Tilos Rádió blogján kellemes anyagot találtok a témában, downtempo zenék Latinovits és Major Tamás verselésekkel megszakítva, tényleg érdemes klikkelni.
Az amerikai filmipar talán legnagyobb tehetségű rendezője volt, aki a hollywoodi filmgyártás kivételesen őszinte és értékes korszakában,a 70-es években futotta csúcsformáját.
Olyan mesterműveket alkotott zsinórban, mint a Kánikulai délután,a Serpico,a Gyilkosság az Orient Expresszen vagy a felejthetetlen Hálózat című film.Az alábbiakban életművének egy-egy emlékezetesebb jelenetével emelnénk kalapot a 86 évesen rákban elhunyt Sidney Lumet filmrendezőről.
1957
Elképesztő, de Lumet első rendezése a 12 dühös ember volt Henry Fondával a főszerepben.Ehhez nem igazán lehet mit hozzáfűzni,zsenialitása már pályája elején felcsillant.
1959
Lumet újabb Tennessee Williams darabot vitt vászonra,az Orpheusz alászáll (The Fugitive Kind) az ifjú Brando pályájának emlékezetes pillanatait hozta, a kígyóbőrbe öltötzött gitáros szerepében
1965
Ray Rigby klasszikusát, az akkoriban James Bond szériával foglalatoskodó Sean Connery-vel készítette el, A domb( The Hill) közel 50 év távlatából is az egyik legerősebb katonai témájú darab maradt.
1973
Az igaz történetből készült rendőrségi korrupciós dráma Lumet egyik leghíresebb filmje,a fiatal Al Pacino karrierjének legendás karakterével a középpontban. A Serpico a 70-es évek amerikai filmezésére oly jellemző nyers, kíméletlen társadalmi önvizsgálat eszközével él,kendőzetlenül leplet ránt és nyíltan tükröt tart.
1974
Agatha Christie számtalan filmes feldolgozást megért művét Sidney Lumet tette a mozivásznon is halhatatlanná.A 70-es évek talán legnagyobb sztárparádéját felvonultató Gyilkosság az Orient Expresszen elegáns, lebilincselő mozi.
Albert Finney örökérvényű Poirot,felejthetetlen alakítását és a rendezést még maga a ritkán megnyilatkozó szerzőnő is komolyan méltatta.(!!)
1975
A filmtörténet egyik legjobb párosa: Al Pacino és John Cazale, a Keresztapa után újra együtt,a könnyű bankrablással induló, élőben közvetített drámává fajuló remekműben. A Kánikulai délután ( Dog Day Afternoon) újabb elsöprő erejű kinyilatkoztatás a vietnámi fiaskó után beforduló amerikai társadalomról és Lumet” kedvenc” gonoszának,a kereskedelmi televíziónak első komolyabb fricskázása.
1976
Lumet művészi karrierjének csúcspontján leforgatja a Hálózat (Network) című filmet, egy utópisztikus médiadrámát,melyben a csodálatos és sajnos méltatlanul elfeledett Peter Finch (a film után elhunyt) a képernyőről harsogja a kíméletlen,leleplező igazságot a nézők millióinak képébe. A bomlott elméjű híradóst aztán a végsőkig szipolyozza a kereskedelmi TV embertelen démona,melynek megtestesülése a Faye Dunaway által megformált, jéghideg,minden emberi érzelemtől mentes gyártásvezető. Lumet filmje egy korát megelőző, végtelenül pesszimista jóslat,mely azóta igazabbnak bizonyult mint bármilyen tévézéssel kapcsolatos alkotás.
1982
Az ítélet (The Verdict) című filmjével egy népszerű műfaj,a tárgyalótermi dráma egyik jelentős darabját alkotja meg ,az alkoholista jogászt alakító Paul Newman-nel a főszerepben.
A 90-es évekre kissé berozsdásodott mester, számos kritikai bukást követően (Családi ügy,Bűnben égve,Gloria) egy valószínűtlen szereposztással hívja fel a figyelmet 2006-os filmjére, az igaz történetet feldolgozó Védd magad-ra (Find me Guilty),melyben Vin Diesel-re osztja a nagy gengszterperben tanúskodó bérgyilkos szerepét. Az azóta beskatulyázott akciósztár felnőtt a feladathoz,remekül helyt állt ebben a régimódi,de abszolút szórakoztató Lumet filmben.
Az élete alkonyán erőre kapó rendező utolsó filmje, a Mielőtt az ördög rád talál ( Before the Devil Knows You Are Dead) című mozi,mely egy erőteljes családi dráma és a 2007-es év egyik legjobb filmje Philip Seymour Hoffmannal és Ethan Hawke-al a főbb szerepekben.
A filmtörténet egyik legjobb rendezője természetesen soha nem nyert Oscart díjat rendezőként,2005-ben kapott egy életműdíjat az Amerikai Filmakadémia bevált receptúrája szerint.
A New York-i hipszter társulat rendkívül erős életművet tudhat magáénak, ám a neurotikus energiákból táplálkozó art-pop megkedveléséhez idő és kompatibilis lelki berendezés kellett.
Bár a 2008-as Dear Science már könnyedebb témázgatásba csapott, rádióbarát popzenéről ott sem beszélhettünk. Rágyúrtak az elektronikára,addig sem kevés stílusból összepakolt hangzásuk új árnyalatot kapott, a forradalmi ötletgyáros Sitek és a két markáns vokalista: Tunde Adebimpe és Kyp Malone felszabadult ,ugyanakkor rendkívül precíz és vaskos matériát teremtett.
A Nine Types of Light tovább folytatja a Dear Science-el megkezdett fejezetet ,maradt a rengeteg prüntyögés,sok-sok keserédes hangulati elem,a jazz ,a gospell,a rock és a soul kellékei keveregnek a levegőben és az egészből valamifajta -csúnyán besorolt- IQ pop vegyület keveredik ki. Az eddigi albumokkal ellentétben itt viszont gyorsan hat a formula,első hallás után bevésődik a zenei tartalom.
Sitek varázsol,mégpedig egyetemi szinten, TVotR pedig ismét irányt mutat,előreszalad és oktat. Az új lemez minden dala tökéletes,gyenge láncszemnek nyoma sincs,émelyítően gazdag és lehengerlő.
Az ének-gitár-dob-fúvós szekció-elektronika rétegekből összetapasztott Sitek szendvics tökéletes arányérzékkel megkomponált fogás,egy lenyűgöző kaotikus rendszer,ahol minden hangnak,minden nyekkenésnek helye és szerepe van.
Első hallgatásra a tíz dalból hét átlagon felüli remekmű. A verseléssel felütő Second Song meredeken ível felfelé,megtáncoltat,olykor megpihen,a Keep your Heart elmélázó melódiája finoman remegős alapokon dédelgeti szívünket, a két akkordos pengetésre épülő,elektronikával aládúcolt You pedig egy tipikus TVotR sláger. A középtempós No Future Shock punkos kiabálásokkal rojtozza ki az alapfonalat,majd a Killer Cranebendzsós lírája ringat álomba bennünket.
Az album mértani középpontjában csendül fel a korábban már megjelent single,a Will Do.Ilyen egy szerelemes dal,ami a Sitek univerzumban fogan.
A második félidőben a pergős ritmikájú New Cannonball Run kb. egy belassított Prodigy samplerrel dolgozik,a digitalizált alapokhoz csodás soul vokál dukál.
A korai Peter Gabriel dalokra emlékeztető Repetition,és a mély lírától az önfeledt fütyürészésig emelkedő Forgotten után, az új anyag egyik legjobb dalával zár a bazár,a Caffeinated Consciousness egészen kiváló szerzemény, mely a nyitó Second Song harsogósabb lelki társa,és a nagy előd, David Byrne és a 90-es évek eleje is bőven kihallatszik belőle.
Megvallom az első két album rám nem hatott oly meggyőzően mint a a TV On The Radio bázisát alkotó elitista,bölcsész irányultságú zenei közegre,ám a Dear Science, és az aktuális album teljesen levett a lábamról.
A Nine Types of Light egyértelműen 2011 eddigi legjobb lemeze,és csodálkoznék ha az év végéig leszorulna a dobogóról.
A főhős Bilbo szerepére végül sikerült Martin Freeman-t szerződtetni,aki erre a szerepre született,fizimiskája alapján mindig erős volt a gyanúm,hogy hobbit felmenőkkel rendelkezik, ráadásul nagyon jó színész.
