HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Ellenséges fiatalok

2007.11.13. 14:30 toszi

Azért van abban valami nagyszerű dolog, hogy a véresre fényezett britpop olyan zenekarokat szül, mint az egészen frissen „The Best New Act ” és „Breakthrough act for 2007” címet kapott The Enemy zenekar. Előbbit a Q Magazine, míg az utóbbit a New Musical Express adományozta és meg kell, hogy mondjam nem is véletlenül, úgyhogy ha lenne nekem is valamiféle díjam a kezdőknek, tőlem is kapnának egy aranyszobrot, de csak kicsit, hogy a dicsőség nehogy túlságosan a fejbe…blablabla…

A The Enemy friss-ropogós zenekar, számottevő múlt nélkül. Amit viszont érdemes tudni róluk az mindent elárul: az elmúlt egy esztendőben az alábbi csapatok előzenekaraként léptek fel: a The Fratellis, a Kasabian, az Ash, a Manic Street Preachers, a Stereophonics, valamint egy koncert erejéig a Rolling Stones is meg volt. Mostanra pedig már van saját anyag, lehet mivel turnézni és nem kell 3-szor lenyomni a klippes dalt.
A legtöbbet a korai Manic Street Preachers-hez hasonlított zenekar igazi sikertörténetet mondhat magának, hiszen a 2006-os megalakulás követően az idén nyáron piacra dobott debütáló albumuk rögvest az élen nyitott a szigetországban. Meghallgatva az anyagot: semmi kétség a klasszikus 2 gitár+dob felállás most sem hazudik.

Tom Clarke karakterisztikus énekhangja jól illik a lendületesre komponált nótákhoz. A fülbemászóan dallamos szerzemények már-már slágeresre sikeredtek, amiket persze egészen biztos, hogy egyetlen kereskedelmi adó sem tűz majd műsorára, így aztán, aki nem veszi a beszerzés fáradságát, az soha nem tudja meg, milyen egy banda Coventry-ből. A munkásinduló szerű You're Not Alone vagy a dühösen egyszerű Had Enough csak 1-1 erős példa arra, hogy nem kell itt szarakodni… nagyterpesz, nagylevegő, aztán hadd szóljon. Csak ismételni tudom, hogy a The Enemy nagy előnye, hogy gyakorlatilag minimális az előélete. Ami azért is nagy előny lehet egy zenekarnál, hiszen a 2. sorlemezt már ehhez fogja a nép hasonlítani, ami valljuk be őszintén keveseknek szokott sikerülni.

You're not alone


Ezért a videoért viszont bünti jár: tetőn „spontán„ játszani…? It's not OK

Myspace oldal

 

3 komment

Címkék: kritika lemez korong toszi

Mától: ÓRIÁSIBLOG a FREEBLOG.HU-n

2007.11.12. 22:53 toszi

A nagy hír hallatán, hogy a salgótarjáni repper (sicc) újra szerelmes örömünkben elköltöztünk

Innen!

IDE

 

Úgyhogy mától:

http://oriasi.freeblog.hu

 

 

 

 

 

 

6 komment

Győzike újra szerelmes

2007.11.12. 22:11 toszi

A nagy hír hallatán, hogy a salgótarjáni repper (sicc) újra szerelmes örömünkben elköltöztünk

IDE! 

 

 

 

1 komment

Idegen pálya

2007.11.12. 13:56 rolo tomasi

Nem sok kötődésem van a klasszikus zenéhez, bár gyermekkoromban mindig elvarázsolt a Játék és muzsika 10 percben ,ahol kérdezett Czigány György és válaszolt mondjuk ...Kovácsné Terike. Ráadásul mindig telibe talált! Van egy pár komolyzenei lemezem, de sajnos ritkán hallgatom a Diótörőt nyél hangerőn. Azonban régóta filmzene rajongó vagyok, így a kortárs komolyzene mégis belopja magát hétköznapjaimba, ezen a területen vannak nagy kedvenceim. Többek közt Michael Nyman, Dave Grusin és Clint Mansell. Az utóbbi angol urat kifejezetten komálom, legfőképp a Requiem egy álomért és A forrás című filmek szívfacsaróan gyönyörű zenei aláfestésért.

Így esett meg, hogy november 7.-én a Kronos Quartett koncerten voltunk kedvesemmel a Művészetek Palotájában. A kaliforniai vonósnégyes Clint Mansell legszebb tételeinél rendre közreműködik és a rendhagyó stílusukkal kultikus szerepet vívtak ki a 21 század komolyzenei színterén. Az 1973-ban alapított zenekar gyakorlatilag 30 éve a világ legnívosabb koncert termeiben játszik, három hegedű egy cselló felállásban. Különleges témaválasztásaik miatt egyedülállóak ,ugyanis a klasszikus darabok mellett előnyben részesítik a modern zenét,rengeteg alternatív felfogású darabjuk van,játszanak Charles Mingus,Philip Glass ,Tom Waits és Jimi Hendrix dalaiból is, sőt még az underground Dj-ék is előszeretettel nyúlnak a Kronos felvételeihez.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika rolo

Elméleti vérfürdő

2007.11.12. 13:39 toszi

Itt a tél! Ugyan a hó még nem esik, de már öléggé csípősek a reggelek, arról nem is beszélve, hogy megjelennek az áruházak polcain olyan termékek/élelmiszerek is, melyek, ha nem is kimondottan szezonálisak, de ilyenkor télidőben fokozottan a figyelem előterébe kerülő darabok. Hiszen bejglit vagy gubát is lehetne egész évben enni, mégis valamiért csak Karácsony környékén tesszük. Ilyen például a disznótoros, kevésbé költőien: a hurka meg a kolbász... mely a siló rovat mai tárgya.

Az elengedhetetlen kellék

Disznótoros természetesen nincs disznóvágás nélkül. Nyilván sokan jártak már ezen az amúgy nem túl állatbarát eseményen, úgyhogy mindenkinek lehet elképzelése arról: hogy is zajlik a háztáji fieszta, no de aki még nem, annak röviden, szavakban összefoglalva: A program minimum hajnali 5-kor indul, hogy délre minden és mindenki kész legyen. A nagy eseményhez mindenki a legótvarabb ruháját viseli. Zakóban még nem vágtak disznót.

Szólj hozzá!

Címkék: toszi silo

Fekete ünnep

2007.11.12. 12:14 rolo tomasi

Dave Gahan - Hourglass

A Depeche Mode-hoz mindenki viszonyul valahogy. Magyarországon, többnyire pozitívan. Az első rajongóik már a 40-es éveiket tapossák ám töretlenül lelkesek és példamutató módon lemezvásárlók is egyben. Ki ne emlékezne azokra a 80as évek végi lábszagú házibulikra, ahol is fehér sportzokniba ment a lassúzás a levegőben harapni lehetett a tinierotika és a sárga Limara illatát és nem utolsó sorban szólt a Question of Time a Strange Love és az Enjoy the Silence. Egy teljes nemzedék viselt láncos övet, találékonyabbak WC lehúzót. Fémesen csillogó sztárok voltak, ízlésformáló újítók

Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika korong rolo

süti beállítások módosítása
Mobil