Nálunk akkor igazán hardcore a karácsony, ha a desszert az guba! Persze van beigli és zserbó is, de nálunk mákosguba nélkül a karácsony olyan mint a halászlé tészta nélkül...
Toszi a rakott krumpli példáján már ecsetelte az átmenetet főzés/nemfőzés tudománya között. A guba az más tészta. Nem tudomány, hagyomány! Elrontani lehetetlen. Az alapanyagok birtokában pláne. Sőt, van merszem kijelenteni, hogy a kifli, tej, mák összedolgozásakor a sorrendiség összekeverése pusztán esztétikájában okozhat károkat. A sós/köményes kifli használata már meredek pálya, de a hiba orvosolható ha van otthon kutya/kollégista.

Mi három tál gubára rendezkedtünk be . Ez 30 db kb. 40 cm-es gubakiflit jelent. Erre ráfér megközelítőleg 1/2 kg mák. Kell még tej, cukor, vaj.
Ha nincs gubakifli, akkor jó a félig száraz kopasz kifli. Ugye.
A kifliket kb. 2 centisre vágni, csücsköt bennehagyni. Szűrőkanálba tenni és forró, cukros tejjel leönteni. Azért szűrőbe, hogy ne tocsogjon. Ha nagyon száraz a kifli akkor a művelet megismételhető. Ha kész, tálba vele és cukros mákkal megszórni, óvatosan "dobálva" keverni a mákkal. Végül kevés olvasztott vajjal meglocsolni. A tálalás után, a tányérba szedve mézzel megönteni. Hidegen a legjobb.
Persze ha sok a vendég, vagy bélpoklos van a családban, az utángyártás is csak percek kérdése.
Léteznek egyéb mutációk is. Felönheted vaníliaszósszal, vagy az egészet sütőbe rakva megpiríthatod. Csinálsz amit akarsz, gubagyártásnál nincs ősi rituálé, megannyi becsontosodott mozdulat (Bezzeg a halászlé, tésztával..)

Hát ennyi! Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Rolo, Toszi és Zsenya

Ezek itt már a mi kedvenc filmjeink, sorozataink...aki pedig kíváncs arra, hogy 2007-ban milyen zenét hallgattunk az KATTINTSON IDE...

Wilco: Sky blue Sky

Ha már december, akkor nem csak céges bulik (a kultúrált szórakozás jegyében), hanem listák. És hamár listák, akkor surranópályán ugyan de nálam ötben a Wilco.

A Chicagói folkerekre aggatták már az Amerikai Radiohead címkét is, és valahol az R.E.M. hasonlatot is olvastam. Aha persze. Tudom én hogy kellenek kapaszkodók, de akkor Cserhalmi a magyar De Niró... Tényleg inkább az alter. Country. Mert valóban, a munkásság átitatódott a folkkal, de sokat merítenek szoftrockból bluesból és a soulból is.

Az új - hatodik - lemez egészében és a dalokat tekintve is rövidebb, tömörebb elődeinél. Klasszikus dalszerzői erényeket csillogtatnak, az elszálósabb kísérletezőbb hangulat rovására.

Négy-ötperces lassú és középtempós tételek, amelynek egyharmada elsőre megtapad, a maradék pedig szépen fokozatosan, csak sokadik hallgatásra fészkeli be magát az agyba, fülbe, akárhova. Sőt van pofám azt mondani, hogy elsőre dominál az unalom. Később pedig a Deja vu tipikus esete, jön a "valahol hallottam már" érzés, aztán szépen lassan fennakadnak a szűrőn az apró finomságok is. Mint például az egész albumot diszkrét soullal átszövő billentyűsök. A két gitáros zseniális összjátéka - amely esetenként ciripelő közjátékokon keresztül tart, a szinte jazzbe hajló kiteljesedésbe - és a Neil Youngot, Lennont idéző ének. Bár én inkább hajlok az utóbbi felé.

Az énekes ugyan már túl van a rehabon és úgy hírlik a banda egységesebb, mint valaha. De azért egyértelműen a keserédes melankólián, azonban az "Either way" című szám "Maybe the sun will shine today/ Maybe you still love me" soraiból is a maybe-n van a hangsúly. Hát istenem most ez volt a koncepció, de szívszorításról szó sincs. Sőt a "Walken" klimpírozása a bátrabbakat akár tapsra is ingerelheti. Társastánctanfolyamra senki ne vigye, mert kivágják, de jobbízlésű kocsmárosokál bepróbálkozhatunk.

Wilco - Walken

Nagyjából az ötödik hallgatásra szállt fel a füst, és felelősségem teljes tudatában állítom: a végeredmény egy takarékosra hangszerelt, lassan oldódó, maszatolásmentes dalcsokor. Csápolni nem lehet rá, és tíz évvel ezelőtt én is jobbcsűdel passzolom ki a karácsonyfa alól, de! Tíz nap múlva, amíg fater a halászlével tököl én esküszöm, becsempészem a lejátszóba... (a kultúrált szórakozás jegyében...)