A My Morning Jacket 2005-os lemezével végre belőtte be magát a Tradicionális Amerikai Rockzene fedőnevű katyvasz elitmezőnyébe. Az alapvetően alt. Country-s alapállású és  - viszki-fellegvárnak számító - Kentucky-ból származó kvintettnek még az olyan rumközeli kacérkodást is megbocsátották, mint a reaggie-s Off The Record, vagy a Dub(!)-os Wordles Choirs!

A déli rockzene stilisztikai határait nemcsak feszegető, de gyakran át is lépő "Z" odaát egy jó határozott durranásnak számított, amibe Európa értelemszerűen nem remegett bele, a Kárpát-medencéig pedig még nyamvadt hanghullámok sem érkeztek.

"Hótziher" hogy az idei lemezükkel is ugyanez lesz az ábra, mivel az Evil Urges (lejátszónkban, jobbra fent) is nagyjából ott folytatja, ahol a "Z" abbahagyta. A nehezen skatulyázható nyitószám (Evil Urges) lassan áradó, atmoszférikus groove-jait valahol középtájon taszajtja ketté egy robosztus de pszichedelikus gitárszóló. Meg is lenne az alaphangulat, ám a Touch Me I'm Sream-re feszesebbre húzzák a ritmust és a MMJ-re jellemző zenei kalandozás egy emlékezetes basszustémával és bizarr szintetizátor-hangzással röpke, de annál erőteljesebb tánczenei rovatba csap át, amely ugyanilyen hírtelen egy - Prince paródiának ható - robotfunkyval véget is ér(Highly Suspicius).

Az emelkedett hangulatú, vonósokkal megtámogatott és a helyi viszonyokat tekintve hagyományosabb I'm Amazed még jó energákkal bír, de már megágyaz az ezt követő rögvalóságnak.. és nehézségi erőnek ellennálni képtelen rádió-rock darabok ütik fel fejüket. A vonósokkal nyakonöntött és popra kacsingató Thank You Too-n még a jó pillanatok állnak nyerésre, de a giccshatáron való egyensúlyozás sem a Sec' Walkin-nak, sem a 70-es évek Bee Gees-ére hajazó Two Halves-nak nem jön össze, ezért sajnos az album bő tíz percre leseggel!  Szerencsére sem az akusztikus felvezetésű Librerian sem a szerelmetes, slide-gitáros Look At You nem elégszik meg azzal hogy talpra állít, hanem egyenesen Wilco-i magasságokba emelkedve menti meg a középső fejezetet.
A cikázó riffel nyitó Aluminium park-al aztán újabb jótékony hatású változás történik a hangnemben és ha kocsmai verekedés nem is, de két koszos, jó húzású, böcsületes déli keménykedés kerekedik a dologból. Mondjuk hogy Neil Young és a Lynyrd Skynyrd szellemében. A visszafogott tempójú végjáték a csapat esszenciáját hozó Smokin' From Shootin'-al kezdődik, majd megszakítás nélkül, méghozzá diszkóritmusban(!) úszunk át a Touch Me I'm Going To Scream Pt 2.-be. Az utolsó pillanatok igazán monumentálisra, egyben zseniálisra sikeredtek, amelyben az - általam végig tagadott - Radiohead párhuzam is értelmet nyer.

Kisfilm...érdemes...

Igaz kell még bele pár kilométer, de sokadik hallgatásra egyre határozottabban közelít a csúcsműnek kikiáltott 2005-ös "Z"-hez. És az első harmadban említett bicsaklást is betudom sorrend-szerkesztői malőrnek, az pedig orvosolható random üzemmódban való lejátszással...

Kapcsolódó linkek

My Morninig Jacket Official

My Morning Jacket/Myspace.com

Be your own PET/Get Awkward (lejátszóban jobbra fent)

A noise-pop ifjú harcosai, az 1 m2-re jutó legtöbb jazz zenész városából, Nashville-ből rajzottak ki, még 2003-ban.Debütáló lemezük  kapcsán azonnal megkapták- az általam mindig kétkedve dekódolt- tinipunk  jelzőt, mi egész egyszerűen nem ér. 

Mi az hogy tinipunk? A német csúcstermék, a Tokijó Hotel és rajongói?

Ja nem, az emo.
Fos, és kész.

A Sex Pistols örökérvényű Never Mind the Bollocks... albumának megjelenésekor Sid Vicious 19 éves volt. Na, az is majdnem tini és mégis biblikus. Van olyan zenész aki kiskorúként már felforgatja a világot, van aki meg 100 évesen is alibizik, ennyi. A Be your own pet ugyan nem robbant ki forradalmat, de tagadhatatlanul megmozdít valamit az emberben. 2 perces dalaik egy-egy drótszaggató feles erejével ütik meg a gyanútlan zenebarátokat. Az éppen hogy 20 éves Jermina Pearl énekesnő pedig  úgy énekel mint Karen O (Yeah Yeah Yeahs) tette/tehette  azt, gimis korában.

"hot dog mustard in your hair"

Viccesen sztorizgatós dalszövegeik, repetatív  szerkesztésű, ugra-bugrálós szerzeményeik leginkább a The Donnas rock'n roll party stílusát idézik, többet nem is kell elvárni tőlük. Témaválasztásaik olyan fajsúlyos fogalmakat járnak körül mint a félredugás (The Kelly Affair), a kajacsata(Food Fight) és a zombifilmek (Zombie Graveyard Party), de feszes, energikus zenebonájuk mégis mindvégig élvezetes marad. Az album is épp akkor ér véget, amikor már kezd idegesítő lenni ez a fékevesztetten ricsajozós szalagavató buli.

"Adventure"

Rövid hatótávolságú, illékony anyag, de a műfaji határokon belül bőven megteszi.  Ja és plusz 5 pont, hogy az egyik legszebb angol szó szerepel az album címében :)

Kapcsolódó linkek:

bet your own PET official

Mindenek előtt köszönjük "Lobo" szaktársnak, hogy "OFF" jellegű kommentjében felhívta a figyelmünket az Index.hu-n megszellőztetett nagy eseményre. Respect!

Szóval ha minden jól megy és nem járunk úgy, mint anno a Peeping Tom formáció 2007-ben elmarad fellépésvel akkor június 13-án az A38-on fellép a Mike Patton Quartet.

A formációt a Zu nevű olasz "jazz-rock-zajgyártó" csapat és természetes maga Patton "kapitány" alkotják.

Később biztos beharangozunk, addig is némi ízelítő:

A Green Day ezúttal álarcban ugyan de ismét megkínálta rajongóit. A szezonális formáció a Foxboro Hot Tubs nevet kapta a keresztségben és az akkori, ingyenesen is letölthető EP pár hónapja a blogon is kapott néhány méltató sort. A minimál-marketing és pletyka kombinációja annyira hozta a tutit, hogy mérvadónak(?) számító KROQ is izmos rotációnak vetette alá a sláger Mother Mary-t. Hát persze, hogy az azóta öntudatos és lelkiismeretes demokratává vedlett rajzfilmfigurák a hosszúra nyúlt titkolódzás után végre hivatalosan is elismerték a nyilvánvalót:

Foxboro Hot Tubs = Green Day

Majd az eddig torzónak minősülő hat számos Stop Drop and Roll!!! tekintélyt parancsoló hirtelenséggel a duplájára duzzadt. Puff neki! Ezért már érdemes beindítani a gépsort - gondolták.
A végeredmény immár félórányi - ezúttal - kézzelfogható kalandozás a pop-rock (h)őskorából...
Igaz ugyan hogy a műfajból évek óta kínálati a piac, de ez cseppet sem zavarta a multimilliomos triót, meg a következő durranásig akár ez is betapaszthatja az American Idiot óta eltelt vaskos hézagot. A négy évvel ezelőtti Grammy-dijas operájuk is tobzódott az ötvenes-hatvanas évek beatzenei hatásaiban, erre a nyúlfarknyi időre azonban teljes a hasonulás.

 
Teljes anyag a lejátszóban, jobbra fent

Az Alligator riffje a Kinks Really Got Me-jének olyan mérvű nyúlása, hogy a rock and roll szellemiségétől idegen sampler-technika alkalmazása is megfordul az ember fejében. De nincs olyan tétel a lemezen amiről - ha nem is ennyire plágiumszerűen - ne ugrana be a Beach Boys, vagy a The Who...
A 27th Ave Shuttle is olyan bugit rittyent hogy akaratlanul is az American Graffiti évzárójába csöppensz, de a már méltatott Mother Mary-re is beugrunk a nagybőgőbe. Ugye mér' pont rockabilly ne lenne kicsit a cucc?
Amíg a Dark Side of Night egy füstös hangulatú 007-es antré Beatles-es csúcspontokkal, addig a címadó Stop Drop and Roll nevéhez hűen egy jó huzatú műfaji alapvetés. De a Pieces of Truth kaszakezű gitározása vakmerőbbeknek már nyolcnapon belüli pogo-sérülést is okozhat.

A rögtönzött történelemórán pedig arra nyilvánvaló tényre is fény derül, hogy a hetvenes-nyolcvanas években virágkorát élő "Oi-Oi!" és "Hey-Ho!"-nak bizony  "Pá-Pá-Pá!" volt  az őse.
És ambíciómentes svindli ide vagy oda, a borító legalább annyira kellemes idézethalmaz mint  maga a zene. Első blinkre Leginkább  Grindhouse és Hanna-Barbera a közös metszéspont, amely főleg a bakelitverzióban funkcionálhat ideális porfogóként.
A fiúk egyébként egy kilenc napos és nyolc állomásos meglepetés-turnét is lezavarnak az USA-ban, szigorúan klubbokra specializálódva, 20 Dolláros egységáron.

Kapcsolódó linkek:

A Foxboro Hot Tubs hivatalos honlapja