HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Erős magyarok / Dragomán György, Háy János, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina - Expander

2011.03.31. 11:29 marge gunderson

Az Expander a fenti szerzők hat- hat rövid írását tartalmazza.

Aki Népszabadság olvasó, az elvileg találkozott velük az újság hasábjain. Ott azzal a céllal jelentek meg, hogy felelevenítsék a tárca műfaját. Azzal lehet vitatkozni, hogy mind a négy író a hagyományos értelembe vett tárcát műveli-e ebben a suttyomban megjelent kis kötetben. Mindenesetre akárhogy is nevezzük, nagyon jó írások. A kortárs irodalom négy olvasott szerzőjéről van szó, akiknek sikerült megoldani a hazánkban szinte lehetetlen feladatot- szereti őket a kritika és a széles olvasóközönség egyaránt. Tettamanti Béla izgalmas illusztrációi tovább emelik a könyv amúgy is magas színvonalát.

Dragomán Györgynek különösen örültem, mert A Fehér Király óta nem olvastam tőle. Az ő hat tárcája egy árva kislány felnőtté válásáról szól, a történetekben nem mellesleg egy boszorkányvonásokkal rendelkező, gyanús nagymama is szerepet kap. Ahogy nagy regényében, Dragomán megint bebizonyítja, milyen jól ismeri a kamaszok lelkivilágát, félelmeit. Olyan ügyesen csúszik át a realitás talajáról a mesevilágba, hogy egy- egy képe szinte thrillerbe illően borzongató. Az ő írásai képviselik tehát a könyvben a misztikus vonalat.


„Kimegyünk a kertbe. Megállunk a fáskamra előtt. Nagymami azt mondja, ne menjek a közelébe. Bármit is hallanék, ne menjek oda.

Azt mondom, jó, nem fogok a közelébe menni. De tisztán hallottam a sírást.

Nagymami azt mondja, képzeltem csak. Aztán azt mondja, a biztonság kedvéért jobb, ha körbekerítjük a fáskamrát. Benyúl a zsebébe, egy kis nejlonzacskót vesz elő, azt mondja, tartsam oda a két tenyerem, aztán apró fehér kavicsokat önt a kezembe. Simák, nem nagyon súlyosak, a két tenyeremre nézek, látom, hogy mindegyik fogformára van faragva.

Nagymami kivesz egyet, a földre dobja. Azt mondja dobjak én is egyet a földre. Odadobok egy kis fog formájú kavicsot az övé mellé a földre, a fű közé.

Nagymami azt mondja, jól van, most sétáljuk szépen körbe a fáskamrát, és minden lépésnél dobjunk le egy-egy kis követ.

Elindulunk, egymás után dobáljuk le a kövecskéket. Közben végig a fáskamrát nézem, és figyelek, hogy hátha meghallok valamit, de csend van.”


Háy Jánosról tudjuk, hogy mindenhez ért, miért pont a tárcába törne bele a bicskája? Az ő ciklusa amolyan modern kisgyermek panaszai. Falusi fiú, aki irtózik a disznóvágástól, akit az anyukája nem mer szeretgetni, mert az nem illik. Belesajdul az ember szíve (is), ahogy oviból hazafelé ül a bicikli kemény csomagtartóján, de párnát nem kér a feneke alá, mert nagyfiú. A hat rövid történet rádöbbenti az olvasót, hogy gyerekszemmel milyen félelmetes, idegen és sokszor rideg a felnőttek világa, a mi világunk.


„Az állat üvöltött, a gyerek nem mert a szemébe nézni, a hang ömlött a torkából, belekenődött a kutya hangjába, ez a hang kerengett az udvar fölött, nem tudni, mennyi időig. Fogd meg, gyerek, a hátsó lábát – kiabálta a szomszéd –, mert elszalad. A gyerek ügyetlenül próbálta a lábat megmarkolni, közben arra gondolt, hogy nem szabad a könnyének kicsordulni, mert akkor ő soha nem lesz férfi. Aki sajnálja a malacot, az soha nem lesz férfi. Eszébe jutott, amit az apja mondott: ha a hurkát szereted, akkor ezt is szeretned kell. És ő a hurkát szerette.”


Parti Nagy Lajos tükröt tart elénk, kíméletlenül, de a tőle megszokott humorral, nyelvi játékossággal mutatja meg, milyenek is vagyunk. Amikor tülekedünk, idegeskedünk, napi robotolunk, okosodunk, mindent jobban tudunk, és nem figyelünk egymásra. Alanyai és alanynői mind a mai magyar valóság egy- egy jellemző alakja. Az örök kellemetlenkedő nő, aki a villamoson kiosztja a többieket, őstulok metróellenőr, vérszomjas strandcikk árus. Ahogy Parti Nagy Lajos bemutatja, úgy teljesen világossá válik, hogy a valóságnál nincs abszurdabb dolog.


„Karácsony előtt úgy honfi-, mint utitársaim mindegyike halaszthatatlanná válik önmaga számára, a lélek reszkető, szeretetdüh motorjai veszélyesen felpörögne, s akkor aztán nem néznek se istent, se embert. Hogy erősebb vagy nagyobb-e. Illetve gyengébb. Egy tockost a Jézuska is kap, ha nagyon bőg a genya kis kocsijában, figyeljünk már egymásra, azt a ragyogóját!”


Tóth Kriszta hat testrészt vesz górcső alá. Fej- halálos daganattal, kiszívott nyak, füllyukasztás, bevert orr, tenyér, amely rossz helyen hagyott lenyomatot, mellek, amelyek már nincsenek. Mindegyik írás egy- egy hétköznapi tragédia, szerelem és küzdelem története, női érzékenységgel, szókimondással és bölcsességgel modern parabolává kerekítve.


„A nő a férfi gyerekeiről kérdezősködött és közelebb lépett. A férfi megérezte a parfümjét: ugyanaz a fanyar, szomorkás illat volt, mint régen. És ugyanúgy megkívánta a nőt, mert még mindig ugyanúgy szerette, a szerelem tudniillik nem múlik el, hiába is bástyázzuk körül történetekkel és népes családokkal az ellenkező állítást.”

Alexandra, 2010

3 komment

Címkék: kritika könyv kötet marge betű

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr74579065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolo · http://www.oriasi.freeblog.hu 2011.03.31. 13:32:18

Tettamanti Bélának a neve is izgalmas,nemcsak az illusztrációi:)

Hugi 2011.04.11. 12:00:48

a cikk elején arra gondoltam szuper,megveszem de a végére elbizonytalanodtam - olyan lehangolónak,szomorúnak tűnik minden egyes story, vagy nem?

marge 2011.04.11. 18:15:19

nem túl vidámak, de nagyon jók :)
süti beállítások módosítása