Eltelt egy év,itt van az új Weezer lemez! A vicceskedő kaliforniai alter-rock alakulat nyolcadik albuma visszakacsint a 90-es évek hajrájában diadalt arató Blue-Pinkerton korszakához,amikor Cuomo és geek tesókái bömböltek minden valamirevaló egyetemi gólyatábor ismerkedő partijában.
A három lemezt felölelő aranykor után 2002-től kissé kimentek a divatból,a kritika előszeretettel osztotta a Maladroit-ot és a Make Believe-et ,volt aztán feloszlós szólózás is,majd a „visszatérő” Red Album és a tavalyi Raditude, melyek egyike sem tudta megismételni a korai sikereket,ám szétzilálni sem tudta a zenekart.
Az igazság az,hogy a Weezer tagjai nagyjából szarnak a rendszerre, öntörvényileg készítik -mostanság fossák- albumaikat( 2011-ben újabb eresztés várható), finom trendváltások ugyan tetten érhetők munkáikon ,de kábé ugyanaz a bohém ”pankpop” csendül fel a Hurley-n is ,ami egykoron az egekbe emelte Cuomo-ékat. A magam részéről minden lemezen találtam kedvemre valót, az utóbbi időkben talán kevesebbet (a Raditude kifejezetten taszított) A Hurley érezhetően felfelé mozdítja a pályagörbét,megkockáztatom,hogy a Green album szintjén mozog. A hagyományos Weezer értékek kerülnek előtérbe,játékos harmóniákra ráhúzott elektromos gitárfüggöny, 60 másodperc alatt refrénbe forduló,kellemes lüktetésű,tréfás kedvű szösszenetek. A Weezer esetében mindig nagy fegyverténynek számított a hallgatóság kedvenc korszakának pofátlan megidézése,az új album dalai is a véget nem érő főiskolai bulikat juttatják majd eszünkbe,káros májerkodó kertvárosi hatások nélkül,bár a Weezer egyszer-kétszer már közel járt ,hogy átboruljon a kaliforniai college-rock árnyasabb térfelére ,még ha Rivers Cuomo szarkazmussal és önironiával dúsított légköre legtöbb esetben megóvta a kompániát a posványtól. Úgy tűnik egyenlőre nem kell félni,ezt a világot talán csak a Smart Girls című dalocska idézi meg az új anyagon. Ráadásul a korábbi vehemenciát felidéző,tempós iramú Hurley-n van legalább 4 remek szerzemény: a bizarr szinti effektekkel megtámogatott,kórusban óbégatásra sarkalló Memories; az akusztikus gitáron bájos naivsággal pötyögő,precíz arányérzékű,hirtelen iramváltással megcsuszamló Unspoken; a slágeresen pulzáló Hang On; vagy agresszívabb hangnemet megütő,azonnal oldódó Where’s My Sex?.
Összességében kimutatható az előrelépés,a rajongókon túl, a külső szemlélők is kedvüket lelhetik a Lost pufi sztárjának nevét és nyájas ábrázatát - rejtélyes okokból- magára öltő, új Weezer anyagban
A zenekar jelenleg épp Memories turnéját bonyolítja az USA-ban,ahol felváltva,estéről-estére játsszák a Blue , és a Pinkerton album teljes zenei anyagát,mely noszatlgia turnét remélhetőleg egy világjárás követ majd, minek keretében elcsíphetjük őket,mint tettük azt a szépemlékű 2005-ös Novarock fesztiválon.
