Igazán átütő "Beatles film" híján, kellő vérbőséggel vártuk Sam T. Wood moziját, mely John Lennon kamaszéveit hivatott megénekelni, az ikon tragikus halálának 30.évfordulóján.
Az 50-es évek végén Liverpool rockn’roll lázban égett, a brit középiskolás jampecok nem sokban különböztek tengerentúli kortársaiktól,minden osztályra jutott néhány deviáns,láncdohányos séró báró ,aki bőszen lázadozott az iskolarendszer és a szülői elnyomás ellenében.
A 15 éves John (Aaron Johnson) - családi hányatottságából fakadóan - ,egy meglehetősen vad, ám érzékeny fiatalember,akit szülei korábbi felszívódásának okán nagynénje, Mimi (Kristin Scott Thomas) nevel, ám vér szerinti anyja, Julia (Anne-Marie Duff), idővel ismét belép a képbe.
A konfliktus elkerülhetetlen, Julia (Anne-Marie Duff) féktelen, eufórikus természete összeegyeztethetetlen Mimi józanságával, a zavarodott John pedig egyre csak őrlődik,a szerettek közti választás kínzó teherként nyomja vállát.
Sam T.Wood direktor ügyesen kezeli a történetet, nincsenek felsejlő Beatles dalok,hatásvadász célozgatások, Lennon gyermeki lelkületénél ragadja meg a témát ,egy igényesen megkomponált Családi kör epizóddá formálva filmjét. Hősünk dacos útkeresése során mintaszerűen alakul át átlagos tiniből vagány ,bunyós csókává, igazolva a kevesek által ismert tényt (melyet egyébként már Lemmy Kilmister fenomenális önéletrajzi regényében a világ elé tárt) , miszerint John Lennon, igen kemény csávó volt.
A személyes hangvételű életrajzi film autentikus hangulattal bír, a Nowhere Boy precíz korrajz is egyben. A családi kulimászból kivezető utat természetesen a mozivásznon feltűnő örök idol, Elvis Presley mutatja meg.
John édesanyjától öröklött muzikalitása aztán felszínre tör, jönnek az első zenei betétek, a kitűnően alakító Aaron Johnson (Kick-Ass) e téren is megállja a helyét. Ugyan a külső jegyeket illetően ő válik el leginkább a megformált karaktertől,de szemüvegben,befésült hajjal akár Lennon-nak is nézhető , egy kellően sötét helyen.
A kölyökképű Paul McCartney (Thomas Sangster) feltűnésével állandósul az iskolazenekari felállás, melyhez – Paul ajánlására – George Harrison (Sam Bell) is csatlakozik.
A későbbi hallhatatlanságra utalgatás teljes kigazolásával a rendező eléri, hogy a film ne szakadjon le a téma súlya alatt, nincsenek üveghangon sikoltozó gimis lányok, nincs nagyívű bugyi hajigálás, a The Quarrymen néven bekezdő formációt átlagos tinibandaként látjuk, a zsenialitás különösebb jegyei nélkül. Az ifjú Lennon problémáinak cukormentes bemutatásával aztán feltárul, a szeretetért ácsingózó „beatisten” lelki frusztrációinak eredete. Ide tartoznak a McCartney-val való rivalizálás első aktusait bemutató jelenetek is,és az első közös fellépések megidézései.
A történetvezetés kifogástalan,nincsenek botlások,a pubertás Lennon fejlődését akár hosszú órákon át elbámulnánk. A játékidő szinte rövidnek bizonyul,ami igazából kevés film esetén probléma.
A Hamburg-ba indulás epizódjával záruló film mértani pontossággal tartja be küldetését,a Németországban kezdődő siker éveinek kifejtése, egy későbbi darabra marad.
A Nowhere Boy meglepően erős és érdekes mozi. Egy "Beatles film " a zenekar megemlítése nélkül, egy legenda emberi oldalának jó érzékkel tónusozott prezentálása.
Hazai premier: 2010 nyár
