Hello,
My name is Lorenzo
aka
Jovanotti
I funk like James Brown
Sing Like Pavarotti
Lehet kételkedni benne, de az egyik legkellemesebb "Sziget" koncertélményem Jovanotti 2006-os fellépése volt. Nem mintha előtte nem rajongtam volna az egyetlen valamire való olasz popzenészért (kövezzenek meg az Eros rajongók azonnal), de talán a vegytiszta stúdiókeveréstől nagyszerűen elemelkedett latinos lendület, talán a hórihorgas (1,93), barátságos fazon akkor és ott simán 10/10-re vizsgázott.
Nos a sorrendben 20. albumról pontosan ugyan ez mondható el. Jovanotti lassande biztosan beérett, mint a kiváló olasz bor. Már nem "csak" nagyszerű zeneszerző és producer, kiváló muzsikus és rapper, szívhez szóló trubadúr és mókás bohóc, hanem amolyan "sokminden"egyben. Lorenzo intézmény lett, az olasz Bruce Springsteen, aki mindenkit szeret és persze Őt is imádja mindenki, a csizma szárától a sarkáig.
Mondom no, itt a 20. lemez, egyenesen a New Yorkból. Ráadásul dupla. "Kiderült" ugyanis, hogy Jovanottinak nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban is létezik rajongótábora, így aztán elment, hogy megmutassa magát az ottani övéinek s bár a new york-i olasz közösséggel a Madison Square Gardent is meg lehetett volna tölteni - sőt arra is nagyobb pénzben mernék fogadni, hogy annak is lett volna olyan kiváló hangulata - nem így lett. Lorenzo Cerubini néhány száz fős klubbokban mérette meg magát, s rögzített 11-et a legkiválóbb dalokból.
Ne legyen vita tehát, a Madison Square is ment volna, semmit kétség...CSAKHOGY! Ennek a vidám 44 éves férfiúnak -háta mögött kiváló jazz muzsikusaival (Soleluna NY Lab)- pont az a varázsa, amit egy nagy stadion soha nem tud visszaadni. Az érintés közelsége, a kép, hogy az immáron ikonikus popsztár is megközelíthető.
Így aztán az 1. cd olyan koncertek dinamikus lenyomata, ahol régi dalok vadonatúj kiszerelést kaptak, aktív rajongói közreműködéssel. Lendületes jazz jam session-el tarkított bolondozások, törzsi rítusokat igéző harcias menetelések egytől egyig. (Én ilyen ámokfutásszerű Penso Positivo-t és Safari-t még soha nem hallottam, pedig egyik alapmű sem egy helyben topogás)
A felvételeket hallgatva az az érzése támad az embernek, mintha Jova portfolióját tartaná az ember a kezében 88-tól napjainkig. "Nézzétek meg! Ezt tudom élőben, ilyen ha "kicsiben nyomom", nem csalás nem ámítás. Lehet szájat tátani."
az olaszok angol akcentusa extra 10 pont
A második album szintén New York szüleménye, amolyan alkotói melléktermék. Ilyen az amikor a filmzene gyártás közben/mellett/után jut idő mókázásra. A Bee Gees Staying Alive-ja, Louis Prima Buona Sera Signorina ja "fültől-fülig-mosolyt" fakaszt az arcokra, hogy a táncos lábakról ne is beszéljek.
Tessék belehallgatni! Mondjuk itt
