HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Mától téli olimpia játékok Vancouverben

2010.02.11. 23:30 toszi

Apámtól hallottam egyszer egy történetet (erős persze a gyanu, hogy Ő találta ki) arról, hogy valamikor a 70-es években egyszer ugyan volt magyar versenyző aki óriás műlesiklásban kvalifikálta magát az olimpiára, de amikor a startnál meglátta, hogy honnan-hová kell leszáguldani, inkább lecsatolt és lebaktatott.

Nos a ma kezdődő téli olimpia játékok már hárman is lesznek akik próbálkozhatnak a lesiklással, sőt! Két hölgy: két női alpesi versenyzőnk Berecz Anna és Döme Zsófia mind az öt versenyszámban (kombináció, lesiklás, műlesiklás, óriásműlesiklás, szuper óriásműlesiklás) rajthoz állhat, míg Bene Márton műlesiklásban és óriás-műlesiklásban indulhat. Csak mondom, hogy Ghánának pont ennyi férfi (Kwame Nkrumah-Acheampong) lesiklója van, ami annak fényében, hogy telente tömegek -engem is beleértve-vándorolnak a szomszédos és távolabbi országokba síelési célzattal kissé érthetetlen. Azt hiszem az a magyarázat, miszerint nincsenek hegyeink már régen nemállja meg a helyét és nyilván itt is valami pénz/politika és/vagy beleszarás lehet a háttérben. Isten ments, hogy valaki a szívére vegye, de ha összejön a nyári akkor szerintem szaladjunk neki a télinek is. Hátha bejön. 

No persze nem akartam én itt számonkérni senki, csak felhívni a figyelmet arra, hogy a téli olimpiát legalább annyira jó követni, mint a nyárit, leszámítva azt az aprónak nem nevezhető tényt, hogy nincs kiért/miért tövig rágni a körmöt. Pedig milyen nagyszerű lenne egyszer egy síugró aranyért izgulni, vagy hogy egy magyar szánós -mondjuk Pulai- odaért-e a legjobb ötbe a svájciak, németek, oroszok mögött.



Imádom a havas számokat, de a snowbord-ot pl. nem. Szeretem a sífutást, de ha lőnek közben az a legjobb. A slalom nagyszerű, de amikor 100km/h val száguldanak szerintem az az igazi. A műkorcsolya nem köt le, de a gyorskorcsolya igen. Ha választani kellene a bob, a szánkó és a skeleton (szánkó fejjel előre) között akkor nehéz lenne dönteni.

Mától téli olimpia, 17 napig.

Ja, majdnem kimaradt: adja az eurosport. Te nézed?

 Update: most olvasom, hogy az M1 is adja, viszont ők sem a helyszínről, hanem a közvetített olimpiák történetében először Budapestről.

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr94578801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolo 2010.02.12. 13:55:35

Ha már szó van a magyar csapatról, azt azért említsük meg ,hogy a gyorskorcsolyázóink pontszerzésre mindenképp esélyesek,rövidpályás nőiben EB is nyertünk...

Mari 2010.02.12. 14:27:35

Knoch Viktor legutóbb 5.lett, úgyhogy érte lehet izgulni.Kb. 30 éve a legjobb eredményünk.

rosicky manó 2010.02.12. 15:32:46

Koch előtti utolsó olimpiai érmünket/pontot még Sallai/Regőczy páros szerezte, ha jól emlékszem + Hunyadi Emese - de ő már osztrák színekben. Roloék emlékezhetnek, hogy Sorel barátunk kongói színekben való indulása csak a térdsérülésén múlt, mivel a szabadkártyát már megkapta. A kvalifikációja nem sikerült, mert ő tényleg nem tudott/mert lejönni a francia versenyen a kijelölt "halálpályán".

Ismeretlen_53952 2010.02.12. 15:55:35

Fentebb említett ghánai lesikló (Kwame Nkrumah-Acheampong) is igazi sportember. 2009-ben ifjúsági világjátékokon teniszben jeleskedett.

rolo 2010.02.12. 16:00:01

Első és kb utolsó sielésemkor jómagam párhuzamba vágott léccel, lejöttem a Donovali "halálpályán",ekéztem a végén mint a gép, de végül egy lábakon álló büfé alá csapódtam be..úgy kellett kipiszkálni:)

Mari 2010.02.12. 17:13:44

Hasonló élmények, még főiskola alatt. Jelenlegi férjem a 2. napon a fekete pályán siklott, én 10 nap múlva is a tanpályán botorkáltam lefelé, a szlovák gyerekek szlalomoztak körülöttem.Szép volt. Korocsolya kb.ugyanez, tavaly a 4 éves lányom is jobban kente, mint én.

Ismeretlen_51087 2010.02.13. 11:37:30

A téli olimpia engem mindig HIDEGen hagy! ;o))

alexy lalas 2010.02.13. 11:48:19

elsőre s utóljára 2001-ben volt siléc a lábamon.Finn barátnőmmel,s kedves családjával Lappföldön karácsonyoztunk.Béreltünk futóléceket s egy rövidebb 10 km-es túrára indultunk.az első 1km-en kb 6 embert löktem fel,utána a család jobbanak látta,ha "felvezetővel "sifutok!:)csak a villogó hiányzott.féluton még egy erdei kis menedékházba megálltunk,s persze italoztunk.Itt nem egy emberbe belefutottunk,akikkel afférom volt si ügyben...Mikor meghallgatták a történetet,s,hogy honnan vagyok itt,szent volt a béke a rokonokkal!:)utólag megjegyzem,hogy talán még jó,hogy nem silövészetre mentünk a családdal,mert még a végén valakit el is találtam volna...:) Hyva Suomi!

evenorbert · http://www.evenorbert.net 2010.02.13. 15:15:39

Én ezt a téli olimpiát sokkal jobban vártam, mint a kínai nyárit (már csak azért is, mert Kínának nem adtam volna Olimpiát). Itt még van sport, kevesebb a dopping és nem szól minden a pénzről. Vannak mindig új sportok (4 éve nagyon megkedveltük otthon a curling-et). Ja és persze az sem igaz, hogy nem lehet drukkolni senkinek, én pl. már több, mint 20 éve drukkolok a kanadai hoki válogatottnak (27 éves vagyok). De persze mindenki találhat magának új sportokat, sportembereket.

Ismeretlen_1974 2010.02.13. 16:39:27

evenorbert: Dopping itt is van orrvérzésig, csak kevesebb port kever otthon. Én a síugrást követem, mert két villachi versenyző is van, a címvédő Morgenstern és Martin Koch, de mostanában a svájci Simon Ammannak áll legjobban a szénája.

Ismeretlen_1974 2010.02.13. 16:42:03

raio meg kapja be. Igaz, ez nem az én blogom, de egy ilyen offolásért nálam simán tiltó listára kerülne.

Ismeretlen_53615 2010.02.13. 18:50:52

a téli olimpia vaNcouverben van. vacouver nem létezik.

Ismeretlen_72212 2010.02.13. 19:03:06

most már értem, honnan került Layne Staley nevébe az "n" bötü;P...

Ismeretlen_53952 2010.02.13. 21:05:53

@wovbagger @brucewayne nektek semmi nem jó :)

Ismeretlen_53952 2010.02.13. 21:09:50

@AnTalk itt is jár kitiltás
süti beállítások módosítása