HTML

Óriási Rádió

Gatyába rázva

Színpad az űrben / Moon - Hold

2009.11.10. 13:32 rolo tomasi

A kamara sci-fi az a műfaj, ahol egy ígéretes ifjú titán igazán nagyot dobbanthat, ha elég tehetséges. Hát, Duncan Jones bizony az.


 

Olyannyira, hogy az eleddig reklámokban és zenei videókban utazó 38 éves rendező klasszikusokat idéző filmjéből a megtekintés óta nem tudok kigabalyodni és mint tudjuk, az igazi mesterművek ismérve az, hogy napokig lüktetnek a néző bensőjében.

Duncan Jones holdbéli debütálása talán genetikai eredetű,
az úr apukája ugyanis nem más mint David Bowie, a 70-es évek legnagyobb "űrutazója".


A Moon 2025-ben nyit egy viszonylag gyakran előcibált alapszituval, a Föld lassan kampó, nincs több ásványi kincs, low-battery üzemmódban a világ, ám technológiánknak köszönhetően héliumot aratunk a Holdon, mely megfelelő utánpótlást biztosít szükségleteinknek.
A kitermelést bonyolító cég teljesen gépesíti a rendszert, az egész procedúrához elég egy ember, egy bizonyos Sam Bell űrhajós (Sam Rockwell), a gátőr, aki felügyeli a folyamatokat, néha-néha beavatkozik, de főleg egymagában csőszködik a Hold felszínén kialakított bázison.
Egyetlen társa egy minimalista kivitelezésű robot, Gerty , aki - Kevin Spacey hangján - szóval tartja hősünket és ápolgatja a 3 éves magánytól lassan összezúzott lelkét. A történet elején Sam szerződéses idejének utolsó heteit tölti az önkéntes mókuskerékben, leharcolva, kissé megkattanva nézegeti felesége és kislánya videó üzeneteit, készülődik a hazaútra. Aztán jön egy baleset és Sam világa új dimenzióba kerül, mi pedig beszorulunk üléseinkbe.

Pedig a film első negyedórája után a néző akár azt is mondhatja, ezt már láttuk, jönnek hallucinációk, megőrül a nyomorult, aztán önmagát ijesztgeti a film végéig nagy magányában, és amikor jönne a segítség már késő lesz... Na nem, itt jön a finesz. Duncan Jones finoman beindítja zavaróantennáikat, előkerül egy másik Sam Bell és a főhőssel egyetemben mi is totózni kezdünk, hogy akkor most ki kivel van...


Persze a történet bravúros alapötlete csak egy, a film töménytelen erényei közül, Jones remek ízléssel nyúl nagy elődeitől és biztos kézzel csomagolja be saját kreációját a kellemesen ismerős celofánba. Star Wars bútorzat, Kubrick atmoszféra, az Alien-es anyáskodó robot és mindez egyáltalán nem zavaró módon, sőt ....érezhető kalaplengetéssel a nagy felmenők előtt.

Duncan Jones-nak nincs is szüksége bárgyú kopírozásra, a Moon az első bekezdés után olyan lebilincselő, hogy levegőt sem szívesen vesz az ember, nehogy kibillenjen a kerékvágásból.


Persze a rendező jól tudta, hogy ennek a mozinak a lelke Sam Bell karaktere lesz, ezen áll vagy bukik a mutatvány. Kellett egy tuti főszereplő.
Nos, aki eddig bizonytalankodott volna a Sam Rockwell zsenialitását illetően, az a filmet megtekintve felvilágosulhat, ugyanis a csávó olyan mint egy 100-as izzó.
Tökéletesen formálja meg a kettős főszerepet, a reményvesztett, beteg, széteső Sam I-et, és a magabiztos, erőtől duzzadó Sam II-t.
Végre  lekerült a szemellenző, itt az álomszerep az elmúlt évtized egyik legnagyobb tehetségének!
Ráadásul Rockwell dupla jelenetei olyan pöpec módon sikerültek, hogy a földre potyog a popcorn a szánkból, miközben hősünk önmagával ping-pongozik.
Gerty,a házirobot szerepét illetően a rendező folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt, amihez tökéletesen passzol Kevin Spacey kellemesen búgó hangja és a konzervdoboz analóg képernyőjén felvillanó gyermeteg szmájli mimika.


Na és a filmzene! A drága jó Clint Mansell ismét hibátlanul ténykedett, hol felemelően szép, hol velőtrázóan félelmetes témái végig mesterien dúcolják alá a filmet.
A nevetségesen alacsony büdzsé (5 millió dollár) ellenére a Hold felszínének megjelenítése tökéletes, a beállítások egytől-egyig erőteljesek, az egész filmből árad az elhivatottság, az alkotói törődés és a perfekcionizmus.
A fordulatok kipofázása nélkül persze nehéz a film univerzális üzenetét boncolgatni, de annyit elárulhatok, hogy a hideg és dermesztő magányban vergődő Sam Bell története hatásvadász elemek alkalmazása nélkül is a sci-fi történelem egyik legszebb darabja.

Duncan Jones tehát kiérdemelte a figyelmet, a Moon az év legjobb filmje és valószínűleg nem egy "one hit wonder" alkotás, hanem egy szép karrier rendkívül erős nyitó tétele.


Hadd fokozzam, még a filmplakát is igazi mestermű.


Hazai bemutató:dec 31.

 

 

 

4 komment

Címkék: film mozi kino rolo moon sci fi

A bejegyzés trackback címe:

https://oriasi.blog.hu/api/trackback/id/tr484578745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fanatic 2009.11.16. 21:01:10

Bravo,bravo! Régen olvastam ilyen szellemes és lendületes kritikát! Csak gratulálni tudok.Ha én így tudnék írni... Egyébként a film nekem is nagyon tetszett.

Versus101 2009.11.23. 00:11:33

Nekem is bejött a film!

macho 2009.12.05. 10:27:21

Nagyon jó írás!Atom film

Mari 2010.01.26. 17:03:17

Na megnéztük végre. Nagyon eredeti, nagyon tetszett.
süti beállítások módosítása