A nyárból ugyan már olyan sok nincsen hátra - bár napközben még dönget a kánikula - hamarosan mi is elkezdjük a 0,33 as medence víztartalmának szisztematikus kilocsolását a kertben, ha pedig kedvünk szottyan majd mégis lubickolni, akkor keresünk megunknak helyet a magyar tengeren, Velencéről rég lemondtunk.

Mondják ha nyár akkor vízpart, pedig ismerősök jelentős hányada töltött heteket mostanság a festői Ausztria hegyvidékeink. Bezzeg mi! 2 hét Balatoncsicsó, többször Velencei-tó, Baja, Dávod...csupa nevezetes fürdőváros. Vessenek rám követ nekem ez még mindig bejön. Az osztrák alpokba majd megyünk ha lesz hó. Februárban sielni.

Szóval. A vízpart kihozza az emberből az olimpikont. A behúzott pocakon és a bronzolajos, napégette álomtesten már rég túl vagyok, de a "sportolási" szenvedély még a régi. A vízparti fejelés -kapu egyik fele a parton, másik a derékig érő vízben-"foci van"- és a bukócica -bukó után bukni kell- még mindíg megmozgatja a fantáziámat így 40 felé is, viszont a legnagyobb őrület a mai napig az ugrás. Bele a vízbe. Ugrottam már hídról folyóba, szikláról az Égei-tengerbe, épített magaslatról a Salzába. Persze ha nincs kéznél rámpa, híd, vagy kőhalom akkor megteszi egy lankás partszakasz a Sugovica parján, nekifutás, dobbantás...csobbanás.

Amiről ugrás előtt érdemes tudni avagy egy kis fizika:

A folyadékok idegen anyaggal való találkozási helyén felületi feszültség van, ez a felületi feszültség mintegy "hártyaként" feszíti a vízfelszínt, ugyanis a legfelső vízmolekulák nem körkörös irányba fejtenek ki hatást, azaz az eredőjük nem nulla, hanem csak vízszínitesen és attól lefelé, hiszen fölötte már pl. a levegő molekulái vannak.

Ezért nagyon veszélyes még közelről is abszolút merev felületű vízfelszínre ugrani, hiszen úgy viselkedik, mintha szilárd felületre ugranál. Nem véletlen például, hogy a műugrók olyan medencébe ugranak, amelyet bugyogtatnak, ezzel csökkentve a felületi feszültséget, hiszen ebben az esetben nem alakul ki "egybefüggő" vízréteg, a víz folyamatosan dolgozik, vagyis nem lesz akkora ellenállás a vízbeérkezéskor.

Fizikáról ennyit, vegyük hát sorra a hobbi-vízbeérkezés nevezetesebb formáit:

Van ugye a klasszikus, legnagyobb sportértékkel bíró fejes, mikoris az elrugaszkodást követően kezünket magastartásba helyezve feltartóztathatatlanul száguldunk a habokba úgy, hogy lehetőleg először kézfejünkkel, tenyerünkkel majd fejünkkel végül egész testünkkel érkezünk meg, csúszunk bele a vízbe. Igazán menők ezt követően, 15-20 métert is siklanak a víz alatt, néha ponty-szerűen levegőt pipálva a felszínre, egrészt életjelet adva, másrészt ezzel mintegy feladva a leckét a többieknek: ezt csináld utának. Ha elvétjük a becsapódás szögét, jön a fentebb ecsetelt égető hasas no és a társak megvető kacaja.

Az Osceola, közismertebb nevén indiánfejes már nem annyira sport, mint inkább egy vakmerő mutatvány. Nevét Osceoláról a népét védelmező szeminola indián vezérről kapta, akit filmen a keleti blokk legnagyobb karakterszínésze Gojko Mitic személyesített meg. A történet szerint egy üldözés során Osceola egy szikláról úgy vetette magát a vízbe, hogy kezét fel sem emelte, azt teste mellé szorította s gyakorlatilag beledőlt a mélységbe, hogy aztán ebben a pózban fogjon vizet.Próbáltam nekifutásból, nem egyszerű, óriási ütést mér a fejre a víz, de komoly rajongótábort lehet bezsebelni ezzel a produkcióval. Sajnos itt is befigyelhet egy fájdalmas hasas, mert a kéz kizárásával gyakorlatilag az egyensúlyt és a helyes dőlésszöget csak fejjel, vagy pocakkal tudjuk irányítani.

 

A bakterfejes inkább egy vicc, de igazi odafigyelést, összeszedett mozgáskoordinációt igényel. Nekifutunk, majd a levegőben jobb vagy bal kezünket homlokunk elé téve szalutálunk (értsd tisztelgünk) majd ebben a pózban érünk vizet, úgy, hogy először maga a tisztelgés legyen vizes.

A vízbeérkezés másik rafinált formája a segges másnéven bomba. Fontos a seggesnél a megfelelő nekifutás, mert a jó előkészítés után komoly magasságokba juthatunk el egy kiváló elugrással. A segges/bomba lényege, hogy az dobbantást követően mindkét lábunkat mellkasunkhoz húzzuk, kézzel térdünket összekulcsoljuk és csak várjuk a becsapódást szigorúan seggel a vízbe, hogy aztán spricceljen a víz, mintha bombatámadás érte volna a strandot. Frissen mártózók megviccelésére tökéletes.

Próbált már valaki bokáig érő vízbe fejest ugrani? Direkt! A fentebb már említett bukócicának van egy aranyszabálya: bukó után bukni kell, vagyis aki víz alatt van azt a fogónak belemerülve kötelező megérinteni. Ha pedig valaki a bokáig érő vízben pihen és közelít a "macska" akkor az "egérnek" lehet ugrani egy amolyan álfejest a sekélyesbe, hogy a fogónak kötelező legyen követni őt. Gyönyörű látvány amint meglett férfiak pattognak a 10 centis vízben.

Végezetül egy személyes kedvenc: nekifutás, dobbantás, 180 fokos fordulat a levegőben, majd érhezés háttal/seggel a vízbe.

Mert ugrani jó!