A brit invázió napján már délután 2kor kint evett a fene és egy fergeteges house-party közepén múlattam az időt széles mosollyal az arcomon a Mokka Cuka pultjánál.
Többek közt az ilyen agyament party időzítések miatt is imádnivaló rendezvény a Sziget, öröm volt nézni a feltehetően dél körül a táncparketten ébredő szigetlakók dervis táncát a szikrázó napsütésben.

The Subways kamu/pankrock trió koncertjére már szép számmal akadt jelentkező a szieszta sáv és a dögmeleg ellenére.
A London külsőről felkapaszkodott szögegyszerű, fülbemászó riffekkel trükköző, AC/DC-Ramones motívumokat katyvaszoló tinik, magas pontszámmal hozták a rájuk osztott felszopó szerepet. A 30 év felettiek persze már megint csak fanyalognak, de aki a matinéra vesz jegyet az ne sírjon ha dedóban találja magát. Ennyi!
A kis Billy és a bájos Charlotte teszik a dolgukat, karistolják a húrokat, sikítoznak ha kell-ha nem, magyar vezényszavakkal kedveskednek a hazaiaknak, és magukénak vallhatnak egy valóban élvezetes megaslágert (Rockn'Roll Queen) ami kilépő dalként természetesen hozza magával a közös óbégatást. A 80 percnyi fitness program kifejezetten jól esett, az ebédet lemozogtuk.

Az Editors éjsötét, neurotikus rockjához furcsa hangulati elemként párosult a verőfényes délutáni napsütés, ráadásul Tom Smith és csapata erőtlenül és kissé félszegen kezdtek. Az első félóra után már megcsillantották valós képességeiket a Joy Division ligában játszó birminghamiek, Smith rutinosan búgta az első 2 lemez és a jóval elektronikusabbnak érződő, hamarosan megjelenő 3. album beetető dalait, melyek nekem már a tavalyi belga randevúnk alkalmával sem tetszettek. Az End has a start és a Münich már úgy szólt ahogy azt elvártuk, az utóbbi felcsendülésekor hallani lehetett ahogy a több ezer statiszta a homlokára csap a felismeréstől, hogy ő valójábon ismeri ezt a zenekart.

A Smokers.....abszolút csúcspontja volt a több sebből vérző előadásnak, mely aztán szép finoman a végéhez is ért. Bosszantó, hogy az Editors soha nem lesz fő műsorszám, így ha nem megyünk el önálló koncertjükre akkor marad a napocskás koncert sáv, ahol mojo-juk nem igazán érvényesül. Kár érte! (Az elhangzott dalok listája itt olvasható)

A képet a sziget.hu galériájából kölcsönöztük. Köszönjük!

A Klaxons-al kapcsolatban minden pletyka hamisnak bizonyult, erőtlen performanszukra hamar ráuntunk, így hát elmentünk inkább játékosan diót törni, lekvár főzést nézni, meg karikás ostort csattogtatni a Hungaricum Faluba.

Belefeledkezve a nagy magyarkodásba a Manic Street Preachers is kimaradt, a feltűnően hézagos közönséget elnézve többen lemaradhattak a proli legendák koncertjéről. Annyit hallottam azért, hogy Puskásnak is küldtek számot, biztos rendes emberek.

Szép lassan ránk esteledett és jött a brit védelem utolsó vonala,a Placebo.

Az utolsó szép emlékem velük kapcsolatban -zenei és magánéleti szempontból is- a 2003-as Pecsás koncertjük, azóta 3-szor is láttam őket, de mindig maradt némi hiányérzet. Ahogy sajnos ez alkalommal is.

Brian Molko szemmel láthatóan enerváltan kezdett-betegen vállalta- és a fellépés első harmadában az új lemez dalai igen lelketlenül szóltak.

A szokatlanul telített színpad (elektromos hegedűscsaj+bónusz gitáros) és a az újonnan beszerzett tetovált, vehemens kiskakas jelenléte a dobok mögött összességében egy új korszakába lépett zenekar hatását keltette, de az új album erőltetése nem tett jót a szájízünknek. A fél éve változatlan műsorszám kisebb előzetes utánajárással kódolható volt, és úgy vártuk az első régi slágert mint egy falat kenyeret.

Hamar kiderült, hogy a Placebo ezen az estén a lírázás mellett döntött,jött a Soulmates és a Follow the Cops back home a régebbiek közül, majd a furcsán áthangszerelt Every you Every Me-val pörgött föl a show. A felére érezhetően helyre billent Molko,az új perkás és Stefan Olsdal energiái feloldották kezdeti görcsösséget, ám a Battle for the Sun fel-felbukkanó dalait továbbra is izzadságszagúnak éreztem.

A Meds és a Special K alatt nagyon szépen zakatolt a színpad, az Infra Red-The Bitter End-Taste in Man ráadás pedig egészen hibátlanul sikerült.

A képet a sziget.hu galériájából kölcsönöztük. Köszönjük!

A Placebo így is a legjobb eresztésnek bizonyult a szombati napra és a kellően elvakult rajongók valószínűleg zabálták a jó érzékkel átszervezett formáció koncertjét.

Maradjunk hát annyiban, hogy az életközép krízist lassan átvészelő bandának egyértelműen van jövője.